CISZTERCIEK

Ciszterciek Apácák Regina Mundi Annuntiatio

CISZTERCIEK, O.CIST.

Ordo cisterciensis

Monasztikus rend tanító-nevelő és lelkipásztori tevékenységgel. Pápai jogú férfi (papi) szerzetesintézmény.

Szent Róbert 1098-ban telepedett le a burgundiai Citeaux-ban, hogy ott az eredeti bencés Regula szellemében éljen. Két utódja, Szent Alberik († 1109) és Szent István († 1134) hozta létre ott a rendet. Szent István az új közösségnek a "Charta caritatis" alkotmányt adta. Szent Bernát 1111-1112-ben mintegy harminc rokonával és barátjával belépett a rendbe, a "szeretet iskolájába" és ez döntő lendületet adott a rend terjedésének. 1152-ben már 339 apátság működött Európában.

A tagok szemlélődő, munkás életet éltek. Völgyekben telepedtek meg, mocsarakat csapoltak, erdőt irtottak, földmivelést és gyümölcstermesztést gyakoroltak. 1664-ben kiváltak a trappisták közülük, több más reformággal együtt. A francia forradalom megsemmisítette a citeaux-i apátságot és anyakolostort. A rend csak a 19. században kapott ismét erőre, de ekkor már lelkipásztorkodás, tudományos munka és tanítás volt a fő munkaterületük. Az évszázadok során nemzeti alapon több kongregációjuk alakult.

Hazánkban Zircen II. Géza hívására Heiligenkreuz néhány szerzetesével alakult az első alapítás 1142-ben. 1179-ben jött létre a második kolostor III. Béla hívására, francia ciszterciekkel. A 13. század végéig gyorsan szaporodtak az alapítások az országban, de ezután hanyatlás következett. A török megszállás és a reformáció teljesen elpusztította a rend életét. Csak a 18. század során kezdődött meg az újjáépítés. II. József nem oszlatta fel a rendet, de plébániai munkára és iskolai oktatásra kötelezte.

1950-ben hazánkban 15 plébániát vezettek és 246 ciszterci szerzetesnek kellett megválnia rendi otthonától és apostoli munkaterületétől. 1956-ban a Texas állambeli Dallasban résztvettek egy egyetem felállításában, több tanszéket töltöttek be. Irvingben 1964-ben apátságot és iskolát létesítettek. 1984-ben a magyar ciszterci apátságnak 23 tagja volt.

Halász Piusz 1946-ban a Veszprém megyei Borsodpusztán független kolostort alapított. Visszatértek az eredeti szigorú, szemlélődő ciszterci életformához, közösségüket a Béke Királynője oltalma alá helyezték. Az akkor 10 tagból álló kolostort 1964. november 15-én a Szent szék önálló perjelségnek ismerte el.

Címük:

Ciszterci Rend Zirci Kongregációja

Dr. Zakar Polikárp zirci apát

8420 Zirc, Rákóczi tér 1.

Telefon: 06-88-314-445/101

Fax: 06-88-314-171

CISZTERCI APÁCÁK

1129 körül Elisabeth de Donzy alapította. 1228-ban már 1000 körül járt a női ciszterci apátságok száma. Az imából és munkából szőtték Isten-dicsérő életüket. Latinul tudtak, de korán szükségessé vált az anyanyelv ápolása, ezért a monostorokban kialakultak az irásbeliség, az irodalom és a kódexírás műhelyei. Egyébbként kétkezi munkával foglalkoztak: gyümölcsösükben, konyhakertjükben.

Magyarországon öt ciszterci monostoruk volt, ezek 1132-1315 között jöttek létre, és 1290-1625 között szüntek meg.

A ciszterci imádság legfontosabb összetevője a liturgia: zsolozsma és szentmise. A zsolozsma-órák átszövik és megszentelik a napot. A ciszterci nővér azok helyett is imádkozik, akik már nem tudnak vagy nem akarnak Istenhez szólni, ugyanakkor hálát ad, magasztalja Istent az egész teremtett világ nevében. Kenyerüket kezük munkájával kell megkeresniük. Sorsközösséget vállalnak a dolgozó-munkás világgal.

Kiképzésük:

- noviciátus évek alatt a lelkiség elsajátítása, latin és gregorián tanulás;

- ideiglenes fogadalom évei alatt teológiai tanulmányok;

- örökfogadalom.

1988-ban az öt világrész 95 monostorában 2260 ciszterci apáca élt. Valamennyien a ciszterci főapát fennhatósága alá tartoztak:

Címe: P. Zakar Polikárp O.Cist.

Piazza Tempio di Diana, 14

I-00153 Roma

A második világháború után két alapításuk történt hazánkban.

REGINA MUNDI.

Monasztikus rend, pápai jogú női szerzetesintézmény.

1945. június 11-én Nagyesztergáron Mindszenty József, akkori veszprémi püspök jóváhagyásával kezdték meg közösségi életüket. A földosztáskor 50 hold földet kaptak. Romos istálóból kialakított monostorukat Bakonyboldogasszonynak nevezték el, a Világ Királynőjének oltalma alá helyezve. 1949. május 16-án Somogyban, Toldipuszta jatárában alapították meg a Somogyboldogasszony monostort, ahol 20 holdat műveltek. 1950-ben 22 nővérnek kellett a két házat elhagynia.

A közösség Érden folytatta életét. Terményeik nagyrészét eladták, ebből tartották fenn magukat, a házat.

Címük:

Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátsága

Punk Gabriella Mária Gemma apátnő

2030 Érdliget, Tárnoki út 9-11.

Telefon: 06-23-374-768

Fax: 06-23-374-492

BOLDOGASSZONY HÁZA, ANNUNTIATIO

Kontemplatív monasztikus rend, pápai jogú női szerzetesintézmény.

1955-ben kezdték meg közös kontemplatív életüket. Ez egyedül Istenre irányul és egészen apostoli. A liturgia fontos szerepet kap életükben. Munkájukból élnek. Fontosnak tartják, hogy hitük teológiai és erkölcsi igazságát egyértelműen sugározzák az Isten iránt közönyös világ felé. Elfogadják és értékelik az embereket. Árasztják az evangélium világát, nem törődve azzal, hogy életük mikor és hol hoz gyümölcsöt.

Címük:

Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza Monostora

Dr Timár Ágnes apátnő

2623 Kismaros, Pf. 10.

Telefon/Fax: 06-27-350-029