Szent Jusztinusz miseleírásának részletei:

"A napról nevezett napon (vasárnap) közös helyen összegyűlnek mindazok, akik a

városokban vagy a falvakban laknak, és ott felolvassák az apostolok feljegyzéseit

(az evangéliumokat) vagy a próféták írásait ameddig az idő engedi.

Prédikációt mond a püspök (episcopos, elöljáró, felügyelő) majd imádkozunk az

egész világon mindenkiért, s békecsókkal köszöntjük egymást.

Kenyeret és bort visznek az elöljáró elé, aki dicséretet mond a Mindenek Atyjának

a Fiú és a Szentlélek által, és még sokáig folytatja a hálaimádságot. Ezután a jelen-

levőknek adnak a megáldott kenyérből és a vízzel kevert borból. Nem mint közönsé-

ges kenyeret és közönséges italt vesszük ezt az eledelt, mert Jézustól eredő imád-

ságos szó és hálaadás által megszentelt étel az, mely átváltoztatás utján táplálja

testünket és lelkünket, Jézus teste és vére."

(1Apol 65-67)