A Szent Péter bazilika olyan kivilágításban ragyogott, aminőben 1870 óta egyszer sem.

A szertartáson ötvenezer ember vett részt, köztük Teréz rokonai, ismerősei és egyik

legkedvesebb gyermekkori barátnője. A lisieuxi karmelita apácák templomában meg

ugyanakkor egyik rokonának szentbeszédjét a rács mögött hallgatta az is, aki

megszentülésében annyira segítette: Jézusról nevezett Ágnes anya, vagyis a szentnek

testvérnénje, Paulina. Az ünnepélyes nagy napot Teréz születésétől mindössze 52,

halálától 28, boldoggáavatásától pedig 2 év választotta el.