A szemlélődő imádságban a lélek minden szó, gondolatfűzés, észerőltetés

nélkül szent megnyugvásban vagy egyenest elragadtatásban közvetlenül Istennel,

az Úr Krisztussal vagy a szentjeivel van: szinte megérzi és megtapintja jelenlétüket,

sokszor látja az Úr Krisztus alakját, hallja szavát, egészen fölolvad benne; viszont

a környező világról és önmagáról teljesen elfeledkezik, sőt még testi élete is

nagyrészt föl van függesztve.