"Jöszte kérlek, életemnek válhatatlan sorsosa,

Ezt a röpke életet jöjj, ajánljuk Istenünknek!

Nézd, keringve gyors iramban száll a fürge nap tova:

Minden e múló világon romlik, omlik, hull, enyészik.

Minden, minden elfolyik,

És ha elfolyt, vissza nem tér.

Csak vendég vagyok én, kurta időre szabott.

Hát nem e földi világ számára vagyunk születettek,

Mely tovatűnendő és vele halni sorsunk.

Én hű társam, jöjj, öveződjünk együtt a harcra,

Gyámolul téged hisz nekem Isten adott.

Búmban vigasztalj, csitíts, ha gőg szele elkap:

Jámbor példa legyünk egyik a másik előtt.

Kézben a kéz: légy gondviselődnek gondviselője,

Fogd fel az ingadozót, kelj, ha emelne karom.

Hogy ne csupán a testünk, hanem egy legyen abban a lelkünk

És egyazon Szellem lángja az életerőnk."

(Sík Sándor ford.)