1769. augusztus 29-én született Grenoble-ban. Apja egy hitetlen ügyvéd volt, akit áthatottak a 18. század filozófiai eszméi, és hosszú időn át rokonszenvezett a forradalommal. A Duchesne család nem mindennapi tetterejéből és szívósságából Filippine is örökölt valamit. Apja nézeteire való tekintet nélkül jó kereszténynek nevelték. Saját közlése szerint már nagyon fiatal korában az volt a vágya, hogy misszióba mehessen, s remélte, hogy majd vértanúságot is szenved. A szerzetesi életre való elhivatottsága határozott módon csak később mutatkozott meg. Némi családi ellenállás után megkapta az engedélyt, hogy kövesse hivatását. Egyaránt vonzotta a szemlélődő és az apostolkodó szerzetesélet. Úgy vélte, hogy eszményét a grenoble-i vizitációs kolostorban találja meg. A kolostornak nevelőintézete is volt, s ott Filippine nevelői képességeit is gyakorolhatta.
1785-ben vette fel a vizitációs nővérek ruháját. Noviciátusi éve után azonban apja nem akart hozzájárulni ahhoz, hogy szerzetesi fogadalmat tegyen. A jövő mind bizonytalanabb lett, és az apa nem akarta, hogy lánya elkötelezze magát a szerzetesi életre. Aggályai jórészt megalapozottak voltak. A forradalom eseményei éppen Grenoble-ban vezettek különösen tragikus fordulathoz. Több incidens után 1791 elején arra kényszerítették a vizitációs nővéreket, hogy saját maguk oszlassák fel magukat. Filippine-nek Grane-ban (Drőme) levő családi birtokán kellett menedéket keresnie. A tétlenség azonban, amelyre ott kárhoztatva volt, ránehezedett, ezért néhány hónap múlva visszatért Grenoble-ba. Rendíthetetlen bátorsággal szentelte magát a politikai foglyok, mindenekelőtt a papok és szerzetesek megsegítésének. 1794-ben a forradalom idején lefoglalt és a ,,nép tulajdoná''-nak nevezett egyházi javakat és épületeket árverésre bocsátották. Ezt arra használta fel Filippine, hogy visszaszerezze a vizitációs kolostor fogháznak használt épületeit.
La Louvesc-ba, Régis Szent Ferenc János (lásd: 309. o.) sírjához tett zarándoklata után azt hitte: az a feladata, hogy újból összegyűjtse kolostorból szétszéledt társnőit. Ilyen irányú kísérletei azonban sikertelenek maradtak. Ekkor egy véletlen folytán kapcsolatba került Joseph-Desiré Varinnal (1769--1850), aki röviddel azelőtt Barat Szent Magdolna-Zsófiával (lásd: 285. o.) együtt Amiens-ben megalapította az ,,Institut du Sacré-Coeur''-t, a Szent Szív Intézetét. Ignáci veretű apostoli felfogásában Filippine felismerte személyes útját. Késedelem nélkül felvette a kapcsolatot Barat anyával, és az alapítónő hamarosan Grenoble-ba érkezett. 1804. december 13-án megalapította a grenoble-i Szent Szív Intézetet. Ezt követően még egy évnél tovább Grenoble-ban maradt, hogy maga vezesse Filippine és néhány más jelöltnő noviciátusát. A két alapítónő kiválóan megértette egymást, mély barátság szövődött közöttük, s ez egész további életükön át tartott. 1805. november 21-én Filippine és első társnői letették fogadalmaikat; néhány héttel későbben Barat anya visszatért Amiens-be, Filippine-nek pedig át kellett vennie a grenoble-i nevelőintézet vezetését.
Néhány hónap múlva azonban, egy átutazó szerzetes által hozott különféle hírekkel kapcsolatban felébredt gyermekkorának missziós irdeklődése. Ez csakhamar olyan erőssé fokozódott: hogy benne Isten felszólítását látta. Kívánságai és tervei mindenekelőtt Észak-Amerikára irányultak. Többször fordult ebben a tekintetben Barat anyához, aki alapjában véve pozitív, de lényegében halogató választ adott, mert úgy gondolta, hogy a Sacré-Coeur még nem eléggé érett ilyen alapításokra. 1815-ben Filippine-t a kongregáció általános titkárnőjévé nevezték ki, és Párizsba kellett költöznie, de ő továbbra is rendíthetetlenül bízott tervei megvalósulásában.
1817 májusában határozott kérés érkezett a louisianai Dubourg püspöktől. Most végre engedett Barat anya. 1818. március 19-én Filippine négy más szerzetesnővel együtt Bordeaux-ban hajóra szállt. Május 29-én érkeztek New Orleansba. Azonnal hozzáfogtak, hogy Saint- Charles du Missouriban ingyenes iskolát nyissanak, anyagi körülményeik azonban túlságosan szegényesek voltak. Tovább kellett menniök Fleurissant-ba, ahol sikerült egy nevelőintézetet létesíteniük. Amikor az első amerikai hivatások jelentkeztek, 1821-ben noviciátust rendeztek be. 1822-ben a nővérek megnyitottak egy másik házat a louisianai Grand Cőteau-ban. Új alapításaik száma csakhamar tekintélyes lett (Saint- Michel, 1826; Saint-Louis, 1827).
A csodálatos fejlődés Duchesne anya műve volt. Társnői tisztelték szentségének erős kisugárzását és határtalan felebaráti szeretetét, tekintélyét azonban mégis kikezdték. Feltétel nélküli engedelmességében Duchesne anya az intézet szabályzatát legapróbb részletében is változtathatatlannak tartotta. A szerzetesnők közül néhányan azt kívánták, hogy a szabályzatot alkalmazzák a helyi körülményekhez, az országhoz és éghajlatához. Ebben a tekintetben azonban Filippine hajthatatlannak mutatkozott.
1840-ben ismét egyszerű szerzetesnő lett Saint-Louis-ban. A következő évben új alapítást terveztek a Missourival szomszédos területeken, Sugar Creekben, a potowatomi keresztény indián törzs vidékén. Kérte, hogy részt vehessen benne, egészségi állapotának fokozódó romlása azonban nem tette lehetővé, hogy hosszabb időt tölthessen az új alapításban. Már 1842 júliusában arra kényszerült, hogy visszavonuljon Saint-Charles-ba. Itt még tíz évig élt alázatosságban és imádságban. Békésen halt meg 1852. november 18-án. Emlékét a legnagyobb tiszteletben őrizték meg. 1940. május 12-én boldoggá, 1988. július 3-án szentté avatták.