RÓKUS GONZÁLEZ és TÁRSAI vértanúk

November 17.
*Asunción, 1576. +Caaró, 1628. november 15.

A Paraguay folyó középső folyásánál terül el Asunción városa. A 16. században a mai Argentína, Paraguay, Uruguay, Dél-Brazília (Rio Grande do Sul) egész vidékének, valamint Bolívia és Chile egy részének fővárosa volt. Bár az 1537-ben alapított és 1547-ben püspöki székhellyé emelt város nem lett olyan gazdag, mint Lima, mégis -- mint Buenos Aires is -- ott állt a latin-amerikai kultúra és civilizáció kezdeténél.

Roque González de Santa Cruz 1576-ban született; apja Don Bartolomé González de Villaverde gazdag földbérlő nemes, anyja Dona Maria de Santa Cruz. Születésének sem a hónapját, sem a napját nem ismerjük. Két fivére, Pedro és Gábriel pap volt, Francisco nevű testvére pedig Asunción kormányzójának a helytartója; egy másik fivére, Mateo ügyvéd volt San Juan de Verasban, az utolsó pedig vezető helyet töltött be Santa Fé város alapításában. Nővére, Francisca Asunción királyi főkincstárnokával kötött házasságot.

Rókust jó keresztény családja mellett a jezsuiták nevelték. Buzgó volt az imádságban és szerette a visszavonultságot. Társai szentnek tekintették. Emellett irodalmi műveltsége a legjobb volt, amelyet ebben a városban szerezni lehetett. Jól ismerte országa természeti viszonyait, már ifjú korában gyakorlottá vált a lovaglásban, s szülőföldjének hatalmas folyamain és vad folyóin biztonságosan közlekedett. Apja földbirtokának (encomiendájának) indióival együtt megtanulta a kézműves mesterségek mindenféle fajtáját: a kőművességet, ácsmunkát, kovácsolást, gyapjúfonást és szövést. Egyúttal megismerte az indiókat is, és már gyermekként lelkesedéssel tanulta meg az őslakók guarani nyelvét. Az indiókkal való érintkezése kötetlen volt és magától értetődően természetes; egyszerűen emberként bánt velük, és csakhamar megismerte hitvilágukat, vérmérsékletüket, valamint gondolkodás- és életmódjukat.

Amikor Tucurnán püspöke Asunciónban bérmált, többen is kérték, hogy a fiatal Rókust szentelje pappá. Maga Rókus azonban nagy alázatosságában először elutasította ezt a lehetőséget. Végül a püspök rábeszélésére 1598 ádventjében pappá szentelték.

Asunciónban ő volt az első helyben született pap. Haladéktalanul hozzáfogott a bennszülöttek térítéséhez. Elhagyott mindent: otthonát, testvéreit, addigi életének szokásait, és teljesen új munkájának szentelte magát. Felkereste az indió falvak lakosait, nevelte és tanította őket és gazdag termést takarított be náluk. Missziós területe átfogta a Jejui-folyótól a Maracayú-hegységig terjedő vidéket; az itteni indiókat többé-kevésbé meghódította Irala generális, és beletagolta őket az encomiendába, Martin Ignacio de Loyola (1550 körül- -1612) püspök, a Jézus Társaság alapítójának unokaöccse 1603. évi rendelkezései szerint, amennyiben ,,városokon kívül indió-plébániákat'' rendezett be. Rókus úgy kezdte meg missziós munkáját az indiók között, mint számtalan más világi pap. Olyan eredményesen dolgozott, hogy a város a székesegyház plébánosává javasolta. Nagy sajnálkozással búcsúztak el tőle az indiók; 1600-ban pedig átvette a spanyolokból és kreolokból álló új plébániáját. ,,A nép véleménye az volt róla, hogy szent, s ezt mindig meg is mutatta azzal a gondossággal, amellyel a misét mondta, valamint pontosságával és mindenki iránti nagy testvéri szeretetével'' (Boldoggá avatási pere, 1630.). 1609-ben a püspök Asunción del Paraguay általános püspöki helynökévé nevezte ki. A világi tisztelet elutasítása, nagy alázatossága és az immár kilenc éve elhagyott indiók iránti szeretet arra indította, hogy megváltoztassa életmódját. Mivel ismerte a Jézus Társaság fáradozásait az indiók missziójának újjászervezése érdekében, 1609. május 9-én, harminchárom éves korában felvételét kérte a rendbe.

A missziós tevékenység utolsó szakasza Bartolomé de Las Casas (1474-- 1566) sikertelen kísérletével kezdődött. Az úgynevezett ,,redukciók'' jegyében állott: az addig szétszórtan élő indiókat plébániákon vonták össze. Diego de Torres atya, Paraguay jezsuita provinciálisa kezdte el ezt az új missziós rendszert, amennyiben Vincente Grifit és Roque Rodriguezt a guaycuruk vidékére küldte. Ezek a még teljesen civilizálatlan indiók a Paraguay folyó túlsó partján telepedtek meg, amelyen Asunciónt is alapították. -- Gyakran rátámadtak a spanyol telepesekre, elrabolták a nyájat, a terményeket, a gyermekeket, ,,sőt végül még Hernandarias kormányzó nővérét is'' (Levél 1512. február 15- éről). Elképzelhetjük tehát, hogy mennyire elámultak és megindultak Rókus honfitársai, barátai és hozzátartozói, amikor értesültek arról a szándékáról, hogy hajók és fegyverek nélkül átkel a folyón, s behatol ezekbe az óriási mocsarakkal és lapályokkal tarkított, harcias vadak által bizonytalanná tett őserdőkbe. Ünnepélyesen elbúcsúzott az egész néptől és a papságtól, s a püspök áldásával elindult egy társával és két spanyol ifjúval együtt. Rövid idő múlva jelentették az indiók hangjelzéseikkel a hithirdetők jelenlétét. Végtelen nehézségek közepette érkeztek el végül az első helységhez, és kérték, hogy beszélhessenek a törzsfőnökkel. Guarani nyelven megmagyarázták: csak arra kérnek engedélyt, hogy békében megtanulhassák a nyelvüket (ezek az indiók ugyanis más nyelven beszéltek). A nyelv tanulásával együtt elkezdték az Evangélium hirdetését. A változás meglepő gyorsasággal következett be: csakhamar felbukkantak Asunciónban olyan indiók, akik békésen kínáltak halat és más egyebet is eladásra. A spanyol telepesek rémületére Diego provinciális elhatározta, hogy maga is megtekinti a missziót. Fogadták és nagy tiszteletnyilvánítással a kazikenhez, a bennszülött törzsfőnökhöz vezették. Diego de Torres erre engedélyezte egy redukció alapítását, mint ahogy a rend Mexikóban és Peruban már megvalósította. A nomádokként ide-oda kóborló indiókat, akik vadászatból és halászatból éltek, először is le kellett telepíteni, s parasztokká, kézművesekké és saját ügyeik intézőivé kellett nevelni.

Mindez szédítő gyorsággal történt. Rókus volt az egész kereszténnyé tétel és civilizálás összetett vállalkozásának lelke. Fáradozásának első közvetlen gyümölcse a guaycuruk törzsfőnöke fiának nyilvános, és ünnepélyesen Asunción városában végbement megkeresztelése volt. Miután Rókus megszervezte az első redukciót, átvette San Ignacio Guazú redukcióját. 1612 májusában váltotta itt fel Lorenzana atyát, aki már megkeresztelt 300 indiót. Először a falu megtervezéséhez fogott: az egyéni tulajdon rendszere volt ez összekötve a közösség igazgatásával. Emellett az indiók megválasztották saját képviselőiket és vezetőiket. Felépítése a gyarmat igazgatásának mintájára történt.

Mindez ennek a maroknyi hithirdetőnek, mindenekelőtt a latin-amerikai jezsuita atyának, Roque Gonzáleznek a műve volt.

Az egész szervezet végül mégse lett egyszerű másolat; gondosan hozzá kellett illeszteni az indiók lelkületéhez és sajátosságaihoz. Állandó önmegtagadásban és önátadásban, amely egyben a keresztény életvezetés maradandó példáját nyújtotta az indióknak, a hithirdetőknek elképzelhetetlenül sokat kellett szenvedniök a magányosság miatt. Rókus a már virágzó San Ignacio redukcióját elhagyva egyre újabb redukciókat hozott létre: Encarnaciónt (1615), Santa Ana Yaguapoát. Ez azonban minden alkalommal azt jelentette, hogy addig ismeretlen törzseket kellett megnyerni, letelepedésre alkalmas helyet kellett keresni számukra, s az embereket meg kellett tanítani a földművelésre, kézművességre és hasonlókra. Mindeme alapítások után első ízben hatolt be egy olyan vidékre, ahol még spanyol nem járt előtte: az Uruguay folyótól keletre eső területre. Ott megalapította a Concepción redukciót (1619). Ebben a redukcióban hét évig kellett maradnia. Ezt az indián telepet olyan gyakran érték aszályok és járványok, hogy Rókusnak el kellett mennie az emberi lehetőség határáig: egyetlen éjszaka sem aludt; inge leszakadt róla, s nem jutott ideje arra, hogy kimossa; dolgozott a mezőn, dolgozott a betegek mellett, a liturgia begyakoroltatásában, a hitoktatásban és a tanításban; harcolt a varázslók ellen, akik minden ,,szellemet'' lekönyörögtek a keresztény indiók kis csapata ellen. Csakhamar megkezdődött azonban Concepciónban a normális élet. Rókus tovább ment, és megalapította az ezután következő redukciót: San Nicolást (1626), s ezt továbbiak követték.

1628-ban egy további redukció alapításához fogott Caaró vidékén, az Yjuhi folyó partja mentén, ahol egy Nezú nevű varázsló döntő befolyást gyakorolt. Augusztus 15-én Juan del Castillóval (Boldog Castillo János) együtt megalapította Asunción redukciót. Rókus atya távollétében a fiatal Juan del Castillo, aki még nem rendelkezett nagy tapasztalattal, hirtelen szembetalálta magát a Nezú varázsló által szőtt lázadással. Rókus Alonso Rodriguezzel (Boldog Rodriguez Alfonz) együtt visszatért Caaró vidékére, és lerakta a Todos los Santos redukció alapkövét. 1628. november 15-én, miközben misézett, a Nezú varázsló által felizgatott indiánok megtámadták a redukciót. Rókus a mise után a falu számára egy új kis harangot akart felfüggeszteni egy gerendára, amikor egy doronggal fejbe verték; azonnal holtan esett össze. Alonso Rodriguez atya hasonló sorsra jutott. Rókus szívét átszúrták és a tűzbe dobták; a szív azonban épen maradt. Ez több ízben megismétlődött. November 16-án Juan de Castillo atya is vértanúhalált halt az Asunción redukcióban. A keresztény indiók -- újjászervezésük után -- legyőzték a lázadókat, és arra is kötelezték őket, hogy tartsák meg a békét a ,,Republica Guarani''-ban. Így jött létre egy indió hadsereg; indiók hozták létre és vezették, hogy megvédelmezzék az atyákat és a falvakat.

Rókusnak és társainak boldoggá avatási perét már 1629 februárjában kezdeményezték Asunciónban. XI. Pius pápa 1934. október 14-én valamennyiüket boldoggá, II. János Pál 1988. május 16-án szentté avatta.


Vissza a főoldalra