Domonkos hagyomány szerint Szádok zágrábi prior volt. 1221-ben maga Szent Domonkos küldte Magyarországra, Boldog Pállal és más három testvérrel együtt. 1259--60-ban a szandomíri konvent priorja volt. Följegyezték, hogy a város ostroma előtti napon a novícius, akinek a martirológiumot kellett olvasnia, a következő nap vértanúinak fölsorolását a testvérek nagy megdöbbenésére így fejezte be: ,,Szandomírban 49 vértanú szenvedése''. Másnap, 1260. június 2-án a tatárok megrohanták a várost, behatoltak a domonkosok Szent Jakab- templomába, és megölték Szádokot és társait, miközben ők a Salve Reginát énekelték. Innen ered az a domonkos szokás, hogy a haldokló testvér ágyánál a Salve Reginát éneklik. Szádok társai a következők voltak: Pál, szubprior, Malakiás szónok, András elemozsinárius, Péter kertész, Jakab novíciusmester, Ábel számvevő, Simon gyóntató, Kelemen, Barnabás, Illés, Bertalan, Lukács, Máté, János, Fülöp; három diákonus: Joachim, József és István; négy szubdiákonus: Tádé, Mózes, Ábrahám, Vazul; klerikusok: Dávid, Áron, Benedek, Onofrius, Domonkos, Mihály, Mátyás, Mór, Timóteus; fogadalmas tanulók: Jordán, Felicián, Márk, János, Gerváz, Kristóf, Donát, Medárd, Bálint; novíciusok: Dániel, Tóbiás, Makár, Rafael, Izaias; Cirill szabó, Jeremiás cipész, Tamás orgonista.
Tiszteletüket VII. Pius pápa 1807-ben hagyta jóvá. Ünnepüket a domonkos rendben június 2-án ülik.
Hevenesi Gábor a 17. század végén így ír Szádokról:
Szádok Szent Domonkos tanítványa volt, őt küldte az Úr nagy magyarországi szőlejébe. A magyar származású Boldog Pál testvérrel elsőként érkeztek az ország határára. Éjszaka Szádok buzgón imádkozott, hogy ezen a földön is meg tudjon telepedni a rend, s akkor nagy sereg ördögöt látott, akik így kiáltoztak: ,,Jaj nekünk, mert kiűztök birodalmunkból, és megzavarjátok városainkat!'' E látomástól még jobban föllelkesültek, Szádok csak bátrabb lett, és virrasztással, imádsággal, vezekléssel, böjtöléssel szüntelen imádsággal könyörgött Istenhez a misszió sikeréért. Azután katekézissel, nyilvános és magánbeszélgetésekkel, a szentségek kiszolgáltatásával és egyéb, a lelkek üdvösségére hasznos jámbor cselekedetekkel áldozta magát a nép javára. Hosszú időn át serényen fáradozott, Isten pedig bőséges aratással jutalmazta, mert sokakat vezetett Krisztus hitére. A nagy zsákmány feletti örömében még többet akart fáradni. Magyarországból Lengyelországba hívták, és váratlanul Szandomírben priorrá választották. A konvent 48 szerzetesét atyaként irányította, s inkább övéi, mint a maga javát kereste. 1260-ban a tatárok megtámadták, és nemes harc után, Jézus és Mária nevével az ajkán, a pogányok kardjai és lándzsái alatt dicsőséges halált halt. Emlékezete ma is él: Szandomírban június 2-án sok hívő sereglik össze, hogy megünnepelje a vértanút.
Szentmiséjük könyörgése a Salve Regina gondolatmenetét követi: Urunk, Jézus, add, hogy e számkivetés után mutasson meg nekünk Téged a kegyes Szűz Mária, a te Anyád, akinek Boldog Szádok és társai köszöntést mondtak, mikor az ellenség támadása meghozta nekik a vértanúság régóta vágyott pálmáját!