Életéről így ír Hevenesi Gábor a 17. század végén:
Eszkandéli Máté budai polgár volt. Miután megismerte az igazságot a Szent István király idején fölgyulladt evangéliumi világosságból, zarándokként Jeruzsálembe indult. Fölkereste Krisztus szenvedésének helyeit, s annyira fölébredt benne az életszentség utáni vágy, hogy a Sion hegyén, egy barlangban remeteéletet kezdett. Néhány évet töltött a magányban, s Istennel eltelve és az ő szeretetétől lángolva másokat is föl akart gyújtani. Teret keresett az apostolkodáshoz, és csodálatos, mennyi helyet bejárt. Főleg a pogányság sötétségétől megvakultakat kereste, hogy megismertesse velük az igaz Istent, és akit ő küldött a földre, Jézus Krisztust. Legnagyobb vágya az volt, hogy az igaz hit világosságára vezesse őket. Így tehát jámbor vágyától vezetve -- melyet mint a későbbiek bizonyítják, Isten ébresztett benne -- elhatározta, hogy Indiába megy. Nem is késlekedett: hosszú és veszedelmekkel teljes utazás végén Isten vezetésével elérte Japánt, és egészen az ország belsejéig hatolt. Nagy bátorsággal kezdte hirdetni Isten országát előbb szent életével, majd hatásos prédikációval. Isten különleges ajándékaként nagy csodákat művelt, s ezzel sokakat a keresztény hitre térített, és annyira meggyökereztette bennük az igaz tanítást, hogy azt többé nem tudta kiforgatni a lelkekből semmiféle babona. A pogányokhoz mindig a saját anyanyelvén, azaz magyarul szólt, s beszéde a Szűzanya tiszteletéről, az ő dicséretéről és kiválóságáról szólt. Mikor pedig egyre szélesebb körben terjedt szentségének híre, s még a boncok közül is többen megtértek, a többiek irigységből véget vetettek életének. Az ottaniak mind a mai napig tisztelik a vértanút.