POLOCKI SZENT JOZAFÁT

November 12.
*Vlagyimir, 1580 körül +Vityebszk, 1623. november 12.

Szent Jozafát 1580 körül született a volhiniai Vlagyimirban. A terület ma Ukrajnához tartozik, akkoriban lengyel fennhatóság alatt állt. Családja a fehér ruténok közül származott. Atyja, Kuncevicz Gavriol városi tanácsos volt, édesanyját Marinának hívták. A szülők ortodox vallásúak voltak, s gyermeküket Jánosnak keresztelték.

Amikor János elemi iskoláit befejezte, kereskedőinas lett Vilnában. 1596-ban Breszt-Litovszkban több rutén ortodox püspök unióra lépett a római egyházzal, megtartva keleti rítusukat. János is ezekben az években találta meg az utat a katolikus Egyházhoz -- úgy tűnik saját kezdeményezésére. 1604-ben engedélyt kért a kijevi metropolitától, Hipatiu Pociejtől, hogy beléphessen a majdnem teljesen elnéptelenedett vilnai Szentháromság-kolostorba. Szerzetesként vette föl a Jozafát nevet.

1607-ben megnyerte egyik barátját, a nagyon képzett Rutszkij Józsefet, és az is belépett a kolostorba. Később arhimandrita és metropolita lett. Nem sokkal ezután Jozafátot diákonussá szentelték. 1613-ban Bitenben kolostori elöljáró, higumen, de már a következő évben visszahívták Vilnába, és a Szentháromság-kolostor arhimandritája lett. 1618-ban az időközben metropolitává lett barátja, Rutszkij segédpüspökké nevezte ki, s Jozafát hamarosan a kilencven éves korában elhunyt polocki érsek, Gedeon utódja lett.

Érsekségének első három évében sok lelket nyert meg az uniónak, sokan tértek vissza az ortodox Egyházból a katolikus Egyház közösségébe. 1621-ben azonban megzavarták működését: a jeruzsálemi ortodox pátriárka, III. Theofanész, minden egyházi és világi hatósági hozzájárulás nélkül, az összes katolikus püspöki székhelyre ortodox ellenpüspököt állított. Polock számára Meletij Szmotritszkij szerzetest szentelte püspökké, akinek megbízottak révén sikerült a nép nagy részét elhódítania Jozafáttól. Azzal rágalmazta, hogy el akarja latinosítani a liturgiát, s csak álnokságból és átmenetileg használja a szláv és a görög nyelvet. A keleti szertartásokat féltő embereket ezzel sikerült a püspök ellen lázítania.

Az ellenségeskedés egyre nagyobb méreteket öltött Jozafát körül. Ő világosan látta, hogy életébe fog kerülni a pápához való hűsége, de nem tántorodott meg. 1623. november 12-én a saját házában gyilkolták meg.

VIII. Orbán pápa, amikor hírül vette vértanúságát, azonnal megindította a szentté avatási eljárást. Húsz évvel a halála után, 1643-ben boldoggá is avatta Jozafát püspököt. A szentté avatást IX. Pius pápa végezte 1867-ben. XXIII. János és VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinattal kapcsolatban új lendületet adott az egység vértanúja tiszteletének.

Ünnepét 1882-ben vették föl a római naptárba, november 14-re. 1969- ben november 12-re, a halála napjára helyezték át.


A 16. század végén mind a katolikus, mind az ortodox Egyház híveinek élete meglehetősen feszült légkörben zajlott. A katolikusok körében az ellenreformáció hatása volt nagy, az ortodoxok között pedig egyre inkább érezték a megújulás szükségességét. A lengyel fennhatóság alá eső területeken ez a reform az esetek többségében a római egyházzal való unióba torkollott, amelynek aztán politikai színezetű ellenhatása támadt. Tagadhatatlan, hogy az egység szorgalmazói között voltak olyanok, akiket nem tisztán vallási indítékok, hanem politikai és szociális célok is vezettek. Ilyen időszakokban a papságban is, a gazdagabb rétegekben is könnyen erkölcsi lazaság lépett föl. A vidék egyszerű, csendesen élő népe pedig a maga jámborságát őrizve várta a jobb időket. Úgy tűnik, a Kuncevicz család az utóbbiak közé tartozott, akik hűségesen őrizték atyáik ortodox örökségét. János életéből részleteket csak attól kedve ismerünk, amikor már kereskedőinas volt Vilnában.

A boldoggá avatás során kortársai személyes tapasztalataik alapján vallották, hogy János már gyermekkorában föltűnően vallásos és Isten közelében élő lélek volt. Nem lehet természetes magyarázatot találni, hogy mi indíthatta arra, hogy a gazdagon fölszerelt vilnai ortodox templom helyett a majdnem teljesen elhagyatott Szentháromság-kolostor templomába kezdett járni. E kolostor arhimandritája színleg katolikus, de szíve szerint ortodox volt, ráadásul egyáltalán nem volt mintaszerzetes. A kolostornak valójában ő volt az egyedüli lakója. János pedig minden ellenszolgáltatás nélkül ellátta a liturgia körüli szolgálatot: énekelt, olvasott, akkor is, amikor mindössze ketten voltak hétköznaponként a templomban, vagy amikor csak húsz-harminc hívő jött az ünnepi liturgiára.

Munkaadója, a gazdag, de gyermektelen Popovics Jácint örökösévé akarta tenni Jánost. Ő pedig húsz éves korában, látva már minden nehézséget, metropolitai engedéllyel belépett a majdnem elpusztult Szentháromság-kolostorba. Két eszme vezérelte: először meg volt győződve arról, hogy Isten szerzetesnek hívja, hogy egészen az Ő szolgálatára szentelje magát. Másik fölismerése az volt, hogy az üdvösség legbiztosabb útja a római pápával közösségben élő katolikus Egyházban van. E két eszméért áldozta föl életét.

Nagy elszántsággal fogott a szerzetesi élethez. Mivel mestere nem volt, akitől tanulhatta volna, a szentek írásaihoz fordult. Sokat olvasott a régi, nagy szerzetesektől, s követni kezdte őket. Élete végéig vezeklőövet és ciliciumot viselt, böjtölt, virrasztott és ostorozta magát.

Amikor diákonussá szentelték, buzgósága megsokszorozódott. Nagyon fontosnak tartotta a gyakori gyónást. Az utcán és a piacokon is megszólította az embereket, és gyónásra buzdította őket. Amikor pappá, majd püspökké szentelték, maga is sokat és szívesen gyóntatott. Érsekként engedélyezte papjainak, hogy azokat, akik nem tudnak templomba menni, háznál is meggyóntathatják. Azokat a papokat, akikről megtudta, hogy évente sem akarnak gyónni, súlyos büntetéssel fenyegette meg.

Még kereskedőként dolgozott, amikor naponta részt vett a zsolozsmán, s ezt haláláig megtartotta. Papjait arra buzdította, hogy a liturgiát akkor is végezzék, ha senki sem jön a hívek közül a templomba. Erősen szorgalmazta, hogy a keleti egyházjog és a zsinatok határozatait pontosan tartsák meg.

Élete végéig meg volt győződve arról, hogy méltatlan és alkalmatlan a tisztségek viselésére, amellyel az Egyház megbízta. Amikor korábbi barátja, Rutszkij polocki érsekké akarta tenni, Jozafát teljes erejével tiltakozott. Barátait megeskette arra, hogy lebeszélik Rutszkijt a szándékáról. Végül megígérte, hogy minden erejével a püspökség szolgálatára lesz, csak neki magának ne kelljen püspökké lennie. Rutszkij metropolita azonban jól ismerte Jozafátot, nem engedett, s végül fölszentelték.

Püspökként nagy gondja volt a nép oktatására. Írt egy katekizmust, amely világos, egyszerű módon közölte a katolikus hit igazságait. Amikor kiderült, hogy nem tudja kinyomtatni, elrendelte, hogy minden plébánia másolja le magának kézírással, és vasárnapokon ebből oktassák a híveket.

Mindvégig hű maradt a katolikus Egyház terjesztésének eszméjéhez, s adott alkalommal -- úgy, ahogy az atyák írásaiban olvasta -- igénybe vette a világi hatalom segítségét is.

Abban a három évben, amikor zavartalanul működhetett, soha nem élt vissza püspöki hatalmával. Amikor pedig az ellenpüspök szinte teljesen megfosztotta híveitől, magára hagyottan, két éven át őrizte meggyőződését és végezte minden püspöki teendőjét. Sokszor fenyegették azzal, hogy megölik. A vértanúsága előtti napon is kapott ilyen figyelmeztetéseket, mégis elment Vityebszkbe.

Kora reggel részt vett a hajnali zsolozsmán a székesegyházban. Közben már behallatszott, hogy emberek gyülekeznek a templom körül, és az egyre növekvő lármából sejteni lehetett, hogy nem békés szándékkal jönnek. Jozafát érsek a zsolozsma végeztével átment a püspöki házba, hogy fölkészüljön a liturgiára. A tömeg betörte az ajtót és berontott a házba. A személyzet tagjai próbálták elállni útjukat, de egymás után megölték őket.

Amikor a püspök meghallotta a zajt, a támadók elé sietett és az egyik szemtanú szerint így kiáltott a betörőkre: ,,Miért ölitek a szolgáimat? Mit ártottak nektek? Ha engem kerestek, itt vagyok!'' -- Máris kardok és tőrök sebezték halálra, majd dühükben letépték róla a ruhát, mert fölbujtóik azt mondták nekik, hogy a püspök háza tele van kincsekkel, maga a püspök selyembe és bársonyba öltözködik. De amikor letépték egyszerű vászonruháját, meglátták testén az ostorozások nyomát, és kezükben ott volt a selyem helyett a vezeklőing.


Istenünk, ki Szent Jozafát püspököt képessé tetted arra, hogy jó pásztorként életét adja juhaiért, kérünk, áraszd Egyházadra Szentlelkedet, és vértanúd közbenjárására erősíts meg minket, hogy készek legyünk életünket adni testvéreinkért!
Vissza a főoldalra