SZENT GÁL (GALLUS) misszionárius

Október 16.
*Írország, 550 körül +Sankt Gallen mellett, 620. október 16.

Száz évvel a halála után így ír róla a Sankt Gallen-i kolostor egyik krónikása:

,,Az a férfi, akit atyáink hagyománya szerint Gálként tisztelünk, nemes származású, s még nemesebb erkölcsű ember volt. Gyermekkorát Hibernia szigetén (Írország) töltötte, s kicsi korától fogva szerette Istent. Szülei tiszteletre méltó Kolumbán (lásd: A szentek élete 679. o.) mellé adták tanulni, aki az atyák hagyományait követve az alázatosság ösvényét mutatta mindenkinek és mézédes tanítást adott át a körülötte lévőknek. A tanítványok közül Gál kitűnt alázatosságával és szorgalmával, követte mesterét az isteni tudományban, a mulandó világot megvetette és testvéreinek mindig a mennyországba vezető utat mutatta. Amikor eljött az ideje, Kolumbán és a testvérek biztatására, vonakodván ugyan, mégis engedelmeskedve pap lett. Papságában oly közel került Krisztus áldozatához, hogy csodákat tudott tenni. Amikor pedig a világ Ura úgy határozott, hogy a föld szélére is eljuttatja világosságát, Gál testvéreivel együtt megvetvén a földieket s az égieket keresvén, mindenét elhagyva követte Krisztust; elhagyta atyját, anyját, rokonságát és vagyonát, hogy a mennyek országában százszoros jutalmat nyerjen.

Elhagyván Írországot, kedvező széllel -- Britannia érintésével -- megérkeztek Gallia partjaira, ahol ekkor Sigibert volt a király. Alighogy kikötöttek, Krisztus szeretetében bízva a királyi udvarba mentek. A király jóságosan fogadta őket, s megparancsolta szolgáinak, hogy gondoskodjanak mindenükről. Majd megkérdezte, mi járatban vannak, s a méznél édesebbnek találta a tanítást, amit a válaszban kapott. Amikor a király megtudta útjuk célját, kérni kezdte őket, hogy maradjanak Galliában, ő királyi bőkezűséggel fog róluk gondoskodni. Akkor Kolumbán így válaszolt:

,,Az Úr nevéért elhagytam mindent, amim volt, s ha most mások gazdagságára vágyódnék, elárulnám az Evangéliumot, amelyért harcolni kívánok. Nem illik hozzánk, hogy a mulandó élet javaira vágyakozzunk, nekünk teljes szívvel Krisztus parancsát kell követnünk, aki azt mondta: Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem. Hogyan tagadhatnánk meg magunkat, ha nem hagynánk el a birtokolt javakat; vagy hogyan vehetnénk fel az Ő keresztjét, ha földi gondokba temetkeznénk?''

A király így folytatta: ,,Ha Krisztust követve fel akarod venni az Ő keresztjét, válassz ki egy remeteségnek való helyet, ahol önmagatok üdvösségéről és a miénkről is gondoskodhattok, csak maradjatok országunkban.''

Engedve a király kérésének, kerestek egy remeteségre alkalmas helyet. A Vogézekben egy meleg vizű forrás körül romokat találtak, melyet a környék lakói Luxeuilnak neveztek. A romok anyagából Szent Péter apostol tiszteletére kápolnát és maguknak lakóhelyeket készítettek. Bizonyos idő elteltével kolostor építéséhez fogtak, s a burgundok és frankok közül sokan csatlakoztak hozzájuk a mennyek országa kedvéért. Csodálatos fejlődésnek indult e helyen a szerzetesi élet. Ahogy egyre többen hagyták el a mulandó világot -- Krisztusé a dicséret érte! -- a kolostor híre eljutott Gallia és Germánia határáig. Maga Theoderik király is gyakran ellátogatott a szerzetesekhez és kérte imádságos segítségüket. Szent Kolumbán tanította őt, és keményen megdorgálta ágyasságai miatt; buzdította, hogy kössön törvényes házasságot, ami népének is javára lesz.

A király sok dologban hallgatott Kolumbán szavára, de a házasságra vonatkozó buzdításnak nagyanyja, Brunhilda miatt nem engedett. Mert miként Jezabel vesztébe vitte Aháb országát, úgy Brunhilda is kelepcét állított és eltérítette Theoberiket a törvényes házasságtól. Annyira félt hatalma elvesztésétől, hogy irigységében addig áskálódott a szerzetesek ellen, míg rá nem vette a királyt, hogy tiltsa ki őket országából.

A király szolgái által szólította fel Kolumbánt és testvéreit, hogy hagyják el országát. Klotár királyhoz mentek, aki jóságosan fogadta őket. Tanították a királyt és kíséretet kértek tőle, hogy Ausztrázia királyához, Theodebertushoz mehessenek. Theodebertus nagy örömmel fogadta a szerzeteseket, s ők egy ideig nála maradtak. Ezután Kolumbán Germánia felső részén át Itália felé indult, ahol akkoriban Egilulphus uralkodott. Theodebertus azonban kérlelte Kolumbánt, hogy maradjon nála, alkalmas helyet ígért nekik, ahol sok lelket megnyerhetnének. Kolumbán megköszönte az ajánlatot, de ragaszkodott itáliai úticéljához.

A király fölhatalmazta, hogy keressen alkalmas letelepedési helyet. Keresés közben elérkeztek a Limnat folyóhoz. A folyó völgyét követve rátaláltak Turegum várára (ma: Zürich). Tovább menve Tucconia (ma: Tuggen) faluba értek, ami a tó partján fekszik (Zürichi tó!). Megtetszett nekik a hely, de riasztotta őket az ott élő pogányok kegyetlensége és rosszindulata. Közöttük élve Isten szolgái megtanították őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek imádására. Gál (akinek csodáiról Krisztus segítségével beszélni akarunk, s aki Isten emberét, Kolumbánt mindenben követte és vele együtt küszködött) sorra felgyújtotta a pogány szentélyeket és a bálványoknak áldozott dolgokat a tóba szórta. Amikor az emberek látták ezt, haragra gerjedtek, fegyvert fogtak, hogy Gált megöljék és Kolumbánt elűzzék vidékükről. Kolumbán akkor így imádkozott: ,,Mindenség kormányzó Istene, neked hatalmad van az egész világ felett, szégyenítsd meg ezt a nemzedéket és hulljon vissza a fejükre, amit szolgáid ellen gonoszul kigondoltak... teljesedjék be rajtuk a Zsoltáros szava: Szálljon vissza a fejére a fájdalom és gonoszsága hulljon a feje tetejére''.

Kolumbán tanítványaival együtt más helyre ment, hallgatván az apostoli szóra: ,,Térjetek ki a harag elől'' -- és tanítványaival együtt Arbonába ment, ahol egy Willimar nevű pappal találkoztak. Az nagyon megörült a találkozásnak s így köszöntötte őket: ,,Áldott, aki jön az Úr nevében; Isten az Úr és megvilágosított minket.'' Mire azok ezt felelték: ,,A távoli határokból gyűjtött össze minket az Úr!'' Willimar kézen fogta Kolumbánt és imádkozni hívta mindnyájukat. A közös imádság után bementek a házba és lelki beszélgetésbe kezdvén Isten választottja, Gál Kolumbán parancsára beszélni kezdett. A hallgatók lelkében annyira fölébresztette a mennyország szeretetét, hogy az említett pap csak ámult és hullottak könnyei. Hét napot töltöttek így együtt Krisztus dicséretében és az itteni vigasztalás örömében. Ezek után megtudták Willimartól, hogy a közelben egy régi város romjai vannak, mely a termékeny föld és a tó közelsége miatt Isten szolgáinak alkalmas hely lehet. A hírre Kolumbán legjobb tanítványával, Gállal és egy másik diákonussal hajóba szállt, hogy megnézze a romokat. Partot irve hajlékot készítettek és könyörögtek Krisztushoz a helyért. A környék lakói három aranyozott bálványképet tiszteltek ott.

Kolumbán megparancsolta Gálnak, hogy szóljon a néphez, mert Gál latinul is jobban tudott a többieknél, s a helybeliek nyelvét is ismerte. A pogány templomnak ugyanis épp ünnepe volt és összejött a nép, de inkább az idegenek iránti kíváncsiság hajtotta őket, mintsem az istentisztelet utáni vágy. Miután egybegyűlt a sokaság, Isten választottja, Gál, mézédes szavakkal öntözte a szívüket és biztatta őket, hogy térjenek meg Teremtőjükhöz és Isten Fiához, Jézus Krisztushoz, aki az emberi nemnek megnyitotta a mennyek országának ajtaját. Amint befejezte beszédét, hallgatói szeme láttára kivitte a templomból a bálványképeket, összetörte és a tóba vetette azokat. Akkor a jelenlévők egy része megvallotta a bűneit és hitt, a másik rész méltatlankodó haraggal távozott. Kolumbán megáldotta a vizet és megszentelvén a helyet, az egykori templomot újra Szent Aurélia tiszteletére szentelte. Tanítványaival együtt három évig maradt ezen a helyen.

Kis idő múltán Gál az éjszaka csöndjében hálóval halászott a tavon, s közben meghallotta, hogy az ördög a hegy csúcsáról szólítja a tó mélyében lévő másik ördögöt, aki így válaszolt neki: ,,Itt vagyok!'' A hegyről jött a szó: ,,Jöjj segítségemre! Íme, idegenek jöttek, akik kivetettek a templomból. Az isteneket, melyeket a helyi lakosok tiszteltek, összetörték! Megtérítették őket. Gyere és segíts nekem, hogy elűzzük őket innen!'' A vízben lakó ördög így válaszolt: ,,Egyikük éppen a tavon van, s ennek én soha nem tudok ártani! Próbáltam elszaggatni a hálóját, de hasztalan. Szüntelenül imádkozik és soha nem nyomja el az álom.''

Amikor ezt Gál hallotta, keresztet vetett magára és így szólt hozzájuk: ,,Jézus Krisztus nevében parancsolom nektek, hogy hagyjátok el ezt a helyet, és senkinek ne ártsatok itt!'' -- majd sietve kikötött és elmondta apátjának, mit hallott. Kolumbán azonnal összehívta a templomba a testvéreket. S íme, miközben ők imádkoztak, félelmetes hang hallatszott a helyekről: az ördögök jajgatva eltávoztak, míg azok alázattal imádkoztak az Úrhoz.

Kolumbán és társai még nagyobb szeretettel dicsérték Krisztust, aki elűzte mellőlük az ördögöket. Azok pedig, akik nem hallgattak szavukra, bálványaik elpusztítása miatt támadásra készültek. Elmentek a fejedelemhez és bevádolták őket, mondván: e jövevények miatt tönkremegy a környék. A fejedelem hírnököt küldött hozzájuk és megparancsolta, hogy távozzanak. Ekkor történt, hogy ellopták a testvérek tehenét. Ketten a keresésére indultak, s meg is találták a tolvajokat, de azok a lopást gyilkossággal tetézték, mert megölték a két testvért is. A temetésük után Kolumbán így szólt a testvérekhez: ,,Arany kagylót találtunk itt, de belül tele volt kígyókkal. Ti azért ne szomorkodjatok, mert Isten, akinek szolgálunk, elküldi az ő angyalát, s az elvezet minket Itália királyához és kegyelmessé teszi irántunk, hogy nyugalmas helyet kapjunk tőle.''

Gált egy lázas betegség megakadályozta abban, hogy útra keljen. Az induláskor odaborult az apát lábaihoz és megmondta, hogy betegsége miatt képtelen utazni. Ő azonban, mert mindenképp szerette volna magával vinni Gált, így szólt: ,,Ha fáradalmaimban nem akarsz részt venni, amíg én élek, nem misézhetsz!''

Hisszük, hogy az isteni Gondviselés műve volt, hogy Gál, Isten választottja annak a népnek örök nyeresége lett. Miután ugyanis elváltak, Gál fölkereste Willimart; magával vitte hajóját és hálóit is. Willimar örömmel fogadta, s megparancsolta két klerikusnak, hogy viseljék gondját. Miután Gál felépült, fölkereste Hiltibodus diákonust és így szólt hozzá: ,,Fiam, nincs itt a környéken alkalmas hely arra, hogy kápolnát és remetelakot építhetnék? Lelkem vágyva vágyik arra, hogy életem hátralévő napjait magányban töltsem.'' A diákonus azt felelte: ,,Van itt egy félreeső hely, atyám, vízben gazdag, de kietlen, magas hegyek között, szűk völgyek vannak a környékén és sok vadállat él ott. Medvék és farkascsordák meg disznók. Félek, ha odaviszlek, megtámadnak.'' Isten embere azt felelte: ,,Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki Dánielt kiszabadította az oroszlánok barlangjából, engem is meg tud szabadítani a vadállatok karmai közül.'' Amikor a diákonus látta Gál elszántságát, azt mondta: ,,Holnap bemegyünk az erdőbe, hátha találunk alkalmas helyet. Bízom Teremtőnkben, hogy elküldi mellénk angyalát.'' Gál azt a napot szokása szerint böjttel és imádsággal töltötte.

Amikor reggel lett, imádkozva elindultak. Délután három körül járt már az idő, amikor a diákonus megkérdezte Gáltól, nem akar-e pihenni. Ő azt felelte, ha Krisztus engedi, meg nem pihen, míg lakóhelyet nem talál magának. Alaposan elfáradtak már mindketten, amikor elérték a sziklásnak nevezett (Steinach) patakot. Éjjeli menedékhely volt ott a pásztoroknak. Ezen a helyen a patak kicsi tóvá szélesedik. Gál megmerítette benne hálóját, s nem kevés halat fogott. A diákonus kővel tüzet csiholt és vacsorát készítettek. Közben Gál helyet keresett magának, ahol imádkozhat, s eközben beleesett egy tövises bokorba. A diákonus próbálta kiemelni, de ő azt mondta: ,,Hagyj csak, itt az én nyugalmam mindörökre, itt fogok lakni, mert ezt a helyet választottam.''

Amikor befejezte imádságát, mogyorófa ágaiból keresztet készített és ráakasztotta az ereklyetartót, melyben a Boldogságos Szűz, Szent Desiderius és Thébai Mór ereklyéi voltak. A kereszt előtt mindketten újra imádkoztak. Gál ezt mondta: ,,Uram, Jézus Krisztus, világ Teremtője, ki a kereszten jöttél az emberi nem segítségére, add meg, hogy dicséretedre ez a hely lakható legyen.'' Estébe nyúlt az imádság, majd hálaadással megvacsoráztak. Miután nyugovóra tértek, hogy fáradt tagjaik pihenhessenek, Isten embere halkan fölkelt és tovább imádkozott az ereklyék előtt, amit útitársa titokban megfigyelt.

Közben egy medve jött le a hegyről és enni kezdte a maradékot. Gál azt mondta neki: ,,Te vadállat, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, hozz fát és tedd a tűzre!'' A medve nyomban megfordult, hozott egy hatalmas fahasábot, s rátette a tűzre. Isten embere jutalmul kenyeret adott neki, de egyúttal megparancsolta: ,,Az én Uram Jézus Krisztus nevében, hagyd el ezt a völgyet! A többi hegyeken és völgyeken járhatsz, de itt se embernek, se állatnak ne árts!'' Látván ezt a társa, leborult előtte és így szólt: ,,Most már tudom, hogy veled van az Úr, mert a vadon állatai engedelmeskednek neked!'' De Gál azt mondta neki: ,,Vigyázz, nehogy valakinek elmondd, míg meg nem láttad Isten dicsőségét!''

Amikor reggel lett, a diákonus így szólt hozzá: ,,Atyám, mit tegyünk ma?'' Azt mondta Gál: ,,Kérlek, fiam, ne haragudj szavaimért, de ma maradjunk még itt. Vedd a hálót, s menj a vízeséshez, én kicsivel később jövök majd utánad, hátha az Úr megmutatja nekünk szokásos irgalmasságát, hogy tudjunk adni valamit vendégünknek e hely megáldásáért.'' A diákonus azt mondta: ,,Tetszik, amit mondasz'', s azonnal a vízeséshez sietett. Amint hozzáfogott, hogy kivesse a hálót, megjelent neki két ördög a vízparton ruhátlan asszonyok alakjában, mintha fürödni készülnének. Hol csalogatták, hol kaviccsal dobálták, mondván: ,,Te hoztad ide azt a gonosz és ellenséges embert, aki mindig legyőz minket'' A diákonus visszafutott Gálhoz és jelentette neki a dolgot. Mindketten Krisztushoz imádkoztak, s Gál ezt mondta: ,,Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, ne érdemtelenségemet nézd, hanem űzd el ezeket az ördögöket innen, hogy e hely neved tiszteletére szentelt lehessen!'' Amikor imádság után a vízeséshez mentek, látták, hogy a két ördög futva menekül a vízfolyással szemben, egészen a hegytetőig. Isten embere így szólt: ,,Ti ördögi rémképek, megparancsolom nektek az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, hogy távozzatok innen a pusztába és vissza ne térjetek!'' Ezután vízbe vetették a hálót és sok halat fogtak.

Így megtisztítván a helyet, két patak között egy erdőt, s benne kedves tisztást találtak, mely alkalmas volt cella építésére. Jákob pátriárka példáját követve mondta Gál: ,,Valóban az Úr van ezen a helyen!'' -- s akkor csoda történt: korábban sok kígyó élt ott, de e naptól kezdve egyet sem lehetett látni. Dicsőítették az angyalok Teremtőjét és hálát adtak neki. Ezután szóba került, hogy elhagyják a vadont. Isten embere, Gál három napon át kérte kísérőjét, hogy térjen vissza Willimarhoz, és hagyja őt egyedül. A diákonus ezt nem akarta, mondván, nem mer egyedül megjelenni vendéglátójuk előtt. Isten embere végül is meggyőzte őt és Hiltibodus elment. Gál ekkor három napon át csak imádkozott és böjtölt. A negyedik napon azután ő is visszatért Willimarhoz. Örömmel fogadták, gondoskodtak róla, s közös imádság után asztalhoz ültek, s étkezés közben a diákonus elszólta magát: ,,Ha a medve most itt lenne, talán Gál megáldaná!'' Willimar először nem értette, miről van szó, s ekkor a diákonus elbeszélte a medve történetét. Ettől kezdve Gált úgy tisztelték, mint a régi idők nagy szerzetes atyáit.

Míg így együtt voltak, hírnök érkezett Willimarhoz és jelentette, hogy Gaudentius, Konstanz püspöke meghalt. A hírt hallván mindnyájan imádkozni kezdtek érte. Hét nap elteltével Willimar levelet kapott, melyben Gállal együtt magához hívta őt Überlingen ura. Azért kérte őket, mert leánya, Fridiburga nagyon beteg volt. Ördög szállta meg: alig evett, időnként földhöz verte magát és habzott a szája, s ilyenkor csak négyen tudták lefogni. Az ördög néma volt 30 napig, majd beszélni kezdett. A leány Sigibertnek, Theoderik fiának volt az ígért mennyasszonya. Amikor a leány megbetegedett, apja azonnal jelentette és Theoderik két püspököt küldött hozzá, hogy segítsenek rajta.

Willimar menni akart és hívta magával Gált is, aki ezt mondta: ,,Téged hívtak, nem engem. Te csak menj, atyám, de mi dolgom nekem e világ fejedelmével? Én visszatérek remetecellámba.'' A pap így felelt neki: ,,Nem úgy, hanem gyere velem a szomorú apa vigasztalására, nehogy végül kényszerrel vitessen oda.'' Gál azonban ragaszkodott elhatározásához, s elindult vissza a vadonba. A testvéreknek azt mondta, hogy úgy elmegy, hogy senki nem tudja többé, hol van, s ha valaki nagyon keresné, mondják azt, hogy levelet kapott Kolumbántól, mely szerint mielőbb Itáliába kell mennie. Ezután két tanítványával elment. Átkelvén a hegyen, a Sennwald nevű erdőbe jutottak (ma: Sankt Gallen területe). Itt találkoztak egy János nevű diákonussal, aki igazságban és istenfélelemben szolgálta az Urat. Ez bevitte őket a házába és hét napig mint átutazó vándorokat ellátta. Amikor Willimar iszrevette, hogy Gál eltávozott, csónakba szállt és a fejedelemhez ment, s előadta neki a történteket. A fejedelem azt mondta: ,,Sürgősen küldj utána és hívasd ide. Ha Isten általa megszabadítja leányomat, gazdagon megjutalmazom és neki adom a konstanzi püspökséget.'' Willimar ezzel útra kelt. Közben megérkezett a két püspök, akiket Theoderik király küldött, ami a szülőket nagyon elszomorította. A püspökök királyi ajándékokat akartak átadni a leánynak, de az kitépte magát őre karjaiból, s annak kardjával meg akarta őket ölni. A lányban lakó ördög azt mondta az egyik püspöknek: ,,Te ígérted a királynak, hogy kiűzöl engem? Miért nem hoztad ide a saját lányodat, akinek egy apáca az anyja?!'' A másiknak meg azt mondta: ,,Te is paráználkodtál három idegen asszonnyal. A ti parancsotokra soha ki nem megyek e leányból. De van egy ember, Gál, aki sok helyről elűzött már engem, ki bosszúból szálltam meg ezt a leányt. Ha ő ide nem jön, el nem megyek innen!'' Ekkor az egyik püspök arcul vágta a leányt, mondván: ,,Hallgass, Sátán!'' Az ördög azonban tovább vádolta a püspököket. Három nap telt el így, s akkor a püspökök visszatértek a királyhoz, és beszámoltak a történtekről.

Willimar rátalált Gálra egy barlangban, s így szólt hozzá: ,,Atyám, ne félj, hanem jöjj a fejedelemhez, mert megesküdött nekem, hogy semmi mást nem akar, csak hogy imádság közben tedd kezedet a leány fejére. S ha a kedvedért Krisztus megkönyörül rajtuk, a fejedelem neked adja Konstanz püspöki székét. '' Még beszélgettek, amikor megérkezett János diákonus és kovásztalan kenyeret, bort, olajat, vajat, mézet és szárított halat hozott neki. Hálát adtak Krisztusnak és enni kezdtek.

Másnap Isten embere megígérte, hogy útra kel. A diákonus oda akarta adni szamarát egy fiúval együtt, de Gál azt mondta, hogy előbb meg kell látogatnia testvéreit, aztán a várba siet, és nem fogadta el. Willimar megeskette Gált, hogy teljesíti a fejedelem kérését. János hazatért, Gál pedig a cellájában töltött éjszaka után két tanítványával a vár felé indult. Útközben a fejedelemnek egy másik küldötte jött velük szembe és sürgette őket, mondván: ,,A leány már három napja nem evett semmit!'' Csónakba szálltak tehát, s éjszaka megérkeztek a fejedelemhez. Reggel beléptek a szobába, ahol anyja ölében úgy feküdt a leány, mint egy halott: a szeme zárva volt, szájából kénes szag áradt. Az egész háznép összegyűlt, hogy lássa, mi történik. Gál leborult és imádságba merülve könnyek között mondta: ,,Uram, Jézus Krisztus, ki eljöttél e világra és szűztől születtél; ki parancsoltál a szélnek és a tengernek és meghátrálásra kényszerítetted a Sátánt, s szenvedésed által megváltottad az emberi nemet, parancsold ennek a tisztátalan léleknek, hogy hagyja el ezt a leányt!'' Fölkelvén az imádságból, megfogta a lány jobb kezét és fölemelte, a gonosz lélek ugyanis a földre teperte.

Gál akkor a leány fejére tette a kezét és így szólt: ,,Jézus Krisztus nevében parancsolom neked, tisztátalan lélek, távozz Isten e teremtményéből!'' Amikor ezt mondta, a leány kinyitotta a szemét és a tisztátalan lélek megszólalt benne: ,,Te Gál vagy, aki korábban már elűztél engem, de én ide jöttem. Ha innen elűzöl, hová menjek?'' Isten embere így válaszolt: ,,Ahová a te Urad téged elsüllyeszt, a mélységbe! ,, Akkor a jelenlévők látták, hogy a leány szájából egy félelmetesen csúf fekete madár röpül ki. A leány azonnal egészségesen fölkelt és Isten embere visszaadta őt anyjának.

A leány atyja barátaival együtt nagyon örült és fölkínálta neki azokat a királyi ajándékokat, melyeket lányának hoztak. Sőt a konstanzi püspökséget is ráruházta. Ám Isten embere mindezt így utasította vissza: ,,Amíg az én mesterem, Kolumbán él, nekem nem szabad miséznem. Ha tehát püspökké akarsz tenni, engedd, hogy mesteremhez menjek, s ha ő feloldoz engem, megteszem, amit mondasz.'' Erre a fejedelem azt mondta: ,,Legyen szavad szerint''. Gál a kapott ajándékokkal elhagyta a várat. A fejedelem megparancsolta az arbonne-i ispánnak, hogy szolgái segítsenek Gálnak a cellaépítésben. Amikor Gál megérkezett Arbonne-ba, a kapott ajándékokat szétosztotta a szegények között. Maginald azonban, a szolgája egy ezüst kelyhet meg akart tartani, hogy később Gál misézni tudjon, de megkérdezte Gáltól, mit szól hozzá. Válaszul ezt hallotta: ,,Aranyom és ezüstöm nincsen, (ha tudod,) vedd meg azt.''

Ezek után Gál visszatért szeretett magányába és ott a mennyei Király seregében csodálatos módon végezte gyakorlatait.

Gál levélben magához hívta János diákonust, aki sietve meg is érkezett és hosszú időre a tanítványa lett. Sigibert királyfi, amikor meghallotta, hogy a jegyese meggyógyult, kérte atyját, hogy hozassa házába. Díszes kísérettel érkezett a lány és kérésükre elmondta, hogyan nyerte vissza egészségét, amit a királyi udvar főpapjai hiába próbáltak neki visszaszerezni. Elmondta, hogy van a vadonban egy ír származású ember, ki által Isten csodákat tesz.

,,Szolgálód már halálán volt -- mondta --, amikor apám kérésére ez a szent eljött hozzám, reám tette a kezét, megjelölt a kereszt jelével és parancsolt az ördögnek, hogy távozzon. Az ördög engedelmeskedett a parancsnak, s a jelenlevők szeme láttára mint egy csúnya nagy holló, kirepült a számból. Azután teljesen egészségesen megáldoztam.'' Ezután a leány a király lábához borulva folytatta: ,,Kérlek, kegyelmes királyom, légy kegyes értem Isten embere iránt.'' A király megkérdezte, melyik vadonban él? A leány megmondta.

Akkor a király oklevelet íratott, hogy attól kezdve Isten embere királyi tekintély alapján lakja a celláját. A levéllel együtt aranyakat és ezüstöket is küldött. A küldöttek mindent átadtak Gálnak és a királyt imádságába ajánlották. Kunzó fejedelemnek a király megparancsolta, hogy küldje szolgáit Gál építkezéséhez.

Királyi menyegzőt tartottak sok előkelő vendéggel, Amikor a király megparancsolta, hogy a menyasszonyt vigyék a házába, a leány leborulva kérte: ,,Uram, királyom, szolgálód a betegség miatt még nagyon gyenge. Engedj nekem hét napot, hogy megerősödjem.'' A király azt válaszolta: ,,Legyen, ahogy akarod.'' A hetedik nap hajnalán azután a menyasszony Szent István vértanú templomába ment, letette menyasszonyi ruháját és apácaruhát öltött, majd megfogta az oltár szélét és így imádkozott: ,,Szent István, ki véredet ontottad Krisztusért, légy ma közbenjáróm, hogy a király szíve akaratomhoz hajoljon és ne vegye le a fátylat fejemről...'' Amikor jelentették a történteket a királynak, tanácskozni hívta a papokat és fejedelmeket, s közülük az arles-i püspök így nyilatkozott: ,,Ez az ördögtől megszabadított leány fogadalommal kötelezte magát az életszentségre. Vigyázz, király, el ne ragadd, nehogy bűnbe ess és őt a korábbinál nagyobb baj érje.''

A király igaz és istenfélő ember volt, s meghallgatva a papok tanácsát, bement a templomba, odavitette magához a királyi ruhát és a koronát, és szólt a menyasszonyhoz: ,,Jöjj ide!'' -- A leány azt gondolta, hogy el akarják ragadni, ezért átölelte az oltárt. A király hangosabban szólt hozzá: ,,Ne félj, jöjj ide, minden úgy lesz, ahogy te akarod!'' Megkérte a papokat, hogy öltöztessék királynői ruhába és akkor e szavakkal ajánlotta az Úrnak: ,,Ahogyan számomra felékesítetted, úgy adlak téged menyasszonyul az én Uramnak, Jézus Krisztusnak'', majd megfogta a leány jobbját és az oltárra tette. A menyegzői lakomát megtartották, majd Metz városában a király kolostort épített Fridiburga számára.

Ezek után Kunzó fejedelem levéllel Konstanzba hívta Isten emberét, ahová püspökválasztó zsinatot hívott össze. Felszólította az arra illetékeseket, hogy válasszanak püspököt. Akkor a papság és a nép úgy nyilatkozott, hogy Gál legyen a püspök és minden jót elmondtak róla. A fejedelem megkérdezte tőle: ,,Hallod, mint mondanak ezek?'' Isten embere azt válaszolta: ,,Jót mondtak, bárcsak igaz is lenne! De akik ezt mondták, nem tudják, hogy az egyházi törvény szerint zarándokot nem szabad püspökké szentelni. Itt van azonban velem János diákonus, aki ebből a népből való és alkalmas a püspökségre.'' Megfogadták szavait: Jánost püspökké szentelték, ő pedig hét nap múlva visszatért remeteségébe.

Egy vasárnapi napon a matutinum végeztével, amikor pirkadt, Isten embere szólította Maginaldus diákonust: ,,Kelj fel gyorsan és készíts elő, hogy misézhessem!'' Az megkérdezte: ,,Mi történt, uram, misézni akarsz?'' Gál azt felelte: ,,Ma hajnalban kinyilatkoztatást kaptam, hogy az én mesterem, Kolumbán meghalt. Örök nyugalmáért ajánlom fel az áldozatot.'' Azonnal harangoztak és a testvérek jelenlétében Gál bemutatta a szentmisét Kolumbán lelkéért. A szentmise végeztével Isten embere így szólt Maginaldhoz: ,,Fiam, ne essék nehezedre, sietve indulj Itáliába a bobbiói kolostorba. Gondosan tudakozódj felőle, mi történt az én apátommal. Jegyezd meg a napot és az órát, amikor meghalt és késlekedés nélkül jelentsd nekem.'' A parancs hallatára a diákonus elámult és azt mondta, hogy nem ismeri az utat. Isten embere azonban azt válaszolta: ,,Menj csak, testvér, ne félj, az Úr irányítani fogja lépéseidet.''

Maginald áldást kért és útnak indult. Isten segítségével meg is érkezett Bobbióba. Ott a testvérek átadtak neki egy levelet, mely Szent Kolumbán életéről szólt, s mellé adták az apát pásztorbotját, mondván: ,,Mesterünk még életében megparancsolta, hogy Gál e bot által nyerjen feloldozást.'' Krisztus jóságából Maginald a nyolcadik napon a levéllel és a pásztorbottal együtt visszaérkezett. Mindent elmondott, s hálát adván Isten kegyelméért, szentmisében könyörögtek Kolumbán üdvösségéért.

Amikor Eustasius, akit még Kolumbán tett apáttá Luxeuilban, meghalt, szerzetesek jöttek és kérték, hogy Gál legyen az apátjuk, de ő így felelt: ,,Én elhagytam rokonságomat és földemet Krisztusért, hogyan lehetne újra birtokom? És nem fogadta el a fölkínált méltóságot.

Utolsó napjaiban magas lázban feküdt. Tizennégy napos láz után, október 16. napján, életének 85. évében adta vissza lelkét az Úrnak.''

Száz évvel halála után Szent Otmár (689--759) alapította Gál életének színhelyén a Sankt Gallen, azaz Szent Gál apátságot, mely az ír tudósok és művészek menedéke lett. Szent Gál tisztelete oly nagy volt, hogy egy egész kantont neveztek el róla Svájcban. Nevével Európa-szerte találkozhatunk, templomok és helységek nevében. Magyarországon is több helységnév tanúsítja tiszteletét (Szentgál, Szentgáloskert). Walafrid Strabo (808--849) Szent Gál csodatételeinek elbeszélését ezzel a könyörgéssel zárta:

Kérünk téged, Szent Gál, Krisztus hitvallója, hogy miként elmondhatjuk sok csodás gyógyításodat, úgy közbenjárásodra tapasztalhassuk Isten irgalmasságát. Amen.


Vissza a főoldalra