Marie-Victoire Couderc 1805. február 1-én született egy tizenkét gyermekes parasztcsalád negyedik gyermekeként. Szüleitől kapta az alapfokú vallási oktatást, de olvasni még tízéves korában sem tudott. Jámborsága mélyen gyökerezett, és korán megmutatkozott szerzetesi hivatása. Szülei a közeli Vans-ba, a Szent József Nővérek nevelőintézetébe küldték tanulni. 1825-ben, egy sabličres-i népmisszió alkalmával megismerte az egyházmegye missziós igehirdetőjét, J.-P. Terme atyát, aki megerősítette szerzetesi hivatásában. 1826 januárjában Aps-ban belépett a Terme által alapított kis társulatba, és fölvette a Teréz nevet.
Az atya, aki La Louvesc-ben, Régis Szent Ferenc János (lásd: 309. o.) sírjánál népmissziós volt, azt tervezte, hogy a zarándokok fogadását néhány nővérre bízza. Teréz azt javasolta, hogy a zarándokszállásokat alakítsák át lelki menedékhelyekké. Ebben az időpontban Terme atya már megkezdte egy zarándokház építését. 1827 nyarán Teréz anya két társnőjével együtt megérkezett La Louvesc-be. Szerzetesi társulattá szerveződtek, és Teréz anya lett az újoncmesternő, majd fiatal kora ellenére elöljárónővé nevezték ki. A kongregáció ekkor Régis Szent Ferenc nevét viselte, csak később vette fel a ,,Coenaculum'' megjelölést. A nővérek a környező falvakban tanítottak; a La Louvesc-i ház egyre inkább lelkigyakorlatos házzá vált, ahol a lelkigyakorlatokat Szent Ignác módszere szerint tartották.
Amikor 1834-ben meghalt Terme atya, a kis kongregáción zűrzavar lett úrrá. Teréz anya ekkor a francia jezsuita tartomány provinciálisához, François Renault-hoz fordult; ő abban az esetben vállalta a közösség irányítását, ha az kizárólag a lelkigyakorlatoknak szenteli magát. Így hát 1835--36-ban a kongregáció tanító ága különvált. A ,,Soeurs de la Retraite'' (lelkigyakorlatos nővérek) számára a jezsuiták szabályzattervezetet szerkesztettek, s ezt Viviers püspöke 1836. május 11-én erősítette meg.
Teréz anya a jezsuiták segítségével nagy lendülettel látott munkához: egy nagy házat építtetett a lelkigyakorlatokon részt vevők elhelyezésére, továbbá egy kápolnát is. Mindez súlyos anyagi és egyéb gondokkal járt együtt. Egy posztulánsnőt adtak melléje intézőként, aki a számlák meghamisításával arról győzte meg Renault atyát, hogy az adósságok összege 36.000 frank, holott a valóságban még a 10.000-et sem érte el. Az elöljárónőt egy tanácsadó gyámsága alá helyezték, de a válság növekedett. Ekkor Renault atya lemondatta Teréz anyát. Utódaként -- alig egy hónapos noviciátus után -- 1838. október 23-án madame de Lavilleurnoyt iktatták be. Vezetése rövid időn belül katasztrófához vezetett. Teréz anyának súlyos megaláztatásokat kellett elviselnie, de hallgatagon tűrte a jogtalanságokat. Renault 1839 augusztusában Avignonba hívatta Teréz anyát, hogy általa tájékozódjék, ő azonban vonakodott attól, hogy bármit is szóljon elöljárónője ellen. Amikor ez utóbbi 1840 januárjában elhagyta a kongregációt, arra gondoltak, hogy Couderc anya ismét elfoglalja korábbi helyét, de ő elérte, hogy Contenet anyát válasszák általános elöljárónővé, akit alkalmasabbnak tartott magánál. Teréz anya rövid ideig viselte az asszisztensnő tisztségét, de csakhamar újra egyszerű nővér lett, és nagyon határozottan éreztették vele, hogy nem sokra becsülik. Amennyire lehetséges volt, távol is tartották a közösségtől. Több idős nővért elküldtek, és hogy Teréz anya elkerülte ezt a sorsot, az csak azért történt, mert a La Louvesc-i birtok törvényes tulajdonosa volt. Contenet anyát erősen befolyásolta egy fiatal nővér: Anaďs de Saint- Privat, aki a kongregációt ,,előkelőbbé'' akarta tenni. Hogy megszabaduljanak az egykori elöljárónőtől, 1842 márciusában az újonnan alapított lyoni házba küldték.
Amikor Anaďs anya egy párizsi alapítás elöljárónője lett, 1855-ben megkísérelte, hogy szakadást keltsen a kongregáción belül, amennyiben házát függetlennek jelentette ki. Teréz anyát küldték Párizsba, hogy tisztázza az ügyeket. 1856-ban hat hónapig a tournoni ház elöljárónője volt, majd 1857 júniusában visszatért La Louvesc-be. 1858 szeptemberétől 1860 augusztusáig ismét Lyonban tartózkodott, ezt követően Montpellier-ben, ahol 1867 márciusáig az elöljárónő asszisztensnőjeként tevékenykedett. Végül egyszerű nővérként tért vissza Lyonba. Mindenütt önmegtagadásban, alázatosan élt, anélkül, hogy beleavatkozott volna a kongregáció vezetésébe; arra törekedett, hogy elfelejtesse azt a döntő szerepet, amelyet kezdetben játszott.
1885. szeptember 26-án halt meg. Csak a halála után értették meg, hogy ki volt valójában. Szerény külseje alatt szokatlan mélységű lélek lakott. Kora legvonzóbb alakjai közé tartozik.
1951-ben boldoggá, 1970. május 10-én szentté avatták.