Giovanni Croese, amint Ferenc testvért hívták családi nevén, 1804-ben született a Ventimiglia melletti Camporossóban. Mivel már nagyon korán segítenie kellett a paraszti munkában apjának és testvérének, nem járhatott iskolába. Húszévesen belépett a kapucinus rendbe, és ekkor kapta a Ferenc Mária nevet. Ezt a szegény, egyszerű pásztort választotta ki Isten, hogy elvigye az örömhírt a szegényeknek. Először a konyhán dolgozott és betegápoló testvér volt, utána pedig koldulóbarátként járta Genova utcáit, hogy a testvérek és sok szegény számára összekoldulja az életük fenntartásához szükségeseket.
Csakhamar megmutatkozott, hogy a szegény koldus voltaképpen nagy ajándékozó. Alig tudott eleget tenni a sok tanács- és segítségkérésnek. Mihelyt reggelente kilépett a kolostor kapuján, máris körülfogták, s déli hazatérésekor is sokan vártak már rá: magas- és alacsonyrangúak, szegények és gazdagok. Az egyszerű testvér hathatós imájába ajánlotta magát sok pap és prelátus, köztük a későbbi genovai bíboros, Alimonde és a novarai Gentile püspök is. ,,Tizennégy éven át láttam hazatérni -- tanúsítja egy szerzetestársa --, gyakran szakadt róla az izzadság, bőrig ázott, télen didergett a hidegtől, de Ferenc Mária testvér kimeríthetetlen türelemmel hallgatott meg minden kívánságot.'' Mindehhez járult még annak terhe, hogy számtalan levélre kellett válaszolnia. Nemsokára pedig egyre több rendkívüli kegyelemadomány nyilvánult meg Ferencen: jóslatai beteljesedtek, belelátott az emberek lelkébe, közbenjáró imádsága gyógyulásokat idézett elő. Csakhamar mindenfelé beszéltek róla. Szent életmódja miatt csak Padre Santo-nak, szent atyának nevezték.
Szegények körében végzett apostolkodása során példaképe és serkentője az Úr volt, akit azért küldött Isten, hogy a szegényeknek elhozza az örömhírt (Lk 4, 18), és aki a kereszthalál önkiüresítésével végbevitte a megváltás művét. Ferenc arra törekedett, hogy megfeszített Mestere nyomdokába lépjen. Egy tányér leves és némi kenyérmaradék elegendő volt neki táplálékul. A hús, gyümölcs és édesség fényűzésnek tűnt számára. Mivel az Emberfiának nem volt hová lehajtania fejét, ő is a legszegényesebben rendezte be celláját: kicsi és csupasz volt, csupán egy nagy kereszt függött a falon. Ágyát, amelyben sem matrac, sem szalmazsák nem volt, durva takaró födte, párnaként egy fahasáb szolgált. Szenvedett amiatt, hogy a nap folyamán olyan kevés ideje jut imádságra. Számtalan ügyért kellett imádkoznia, imádkozott hát koldulás közben, s ezt többször megszakította, hogy valamelyik közeli templom szentségháza előtt imádságban töltsön el egy órát. A csupasz kövezeten térdelt csaknem mozdulatlanul, kezeit összekulcsolva, szemét rezzenéstelenül a tabernákulumra szegezte. Ha megszaporodtak a figyelmébe ajánlott ügyek, éjszakáit is közbenjáró imákra kellett fordítania. Talány marad, hogy volt képes feltört és daganatoktól kínzott lábán és térdein egész éjszakákat is átvirrasztani imádkozva.
Genova pánikba esett, amikor 1866 augusztusának első napjaiban kitört a pestis. A kórházak csakhamar zsúfolásig megteltek, és gazdagon aratott a feketehalál. A város népének szenvedése és aggodalma nagyon a szívére nehezedett a ,,Padre Santo''-nak, mivel huszonnyolc éven át mint koldulóbarát teljesen összeforrott ezzel a néppel. Amikor rendtestvérei átvettek egy nagy járványkórházat, szerette volna a betegeket szolgálni. Felettesei gyenge egészségi állapota miatt elutasították kívánságát, de azt megengedték, hogy a betegeket felkeresse a városban. Ferenc testvér buzgósága sem kíméletet, sem félelmet nem ismert: házról házra, ágytól ágyig sietett, és éppen a legelhagyatottabbakra fordított különleges gondot. Jól ismerte Genova életét, bűnös üzelmeit. Szilárdan meg volt győződve arról, hogy ez a pestis Isten büntető ítélete. Elhatározta tehát, hogy e szegény emberekért engesztelésül ajánlja életét Istennek. Isten pedig szaván fogta a szentet. Néhány nappal később súlyos betegen vitték a betegek cellájába. ,,Isten hív -- mondta környezetének --, engedjétek, hogy hozzá menjek! Készen vagyok, és ezerszeresen boldognak érzem magam, ha Isten elfogad áldozatul.'' Három nappal ezután hazatért Istenhez Ferenc testvér, halála után pedig a pestis nem szedett több áldozatot.
Halálát követően csakhamar emlékművet állított Genova polgársága ,,Padre Santo''-jának a híres temetőben. Hogy mindenki, még a legszegényebbek is részt vehessenek az emlékmű felállításában, egy-egy embernek csupán négy fillérrel kellett hozzájárulnia. Talapzatának felirata így hangzik: ,,Krisztus kis szegénye, aki egyaránt boldog volt az adakozásban és az elfogadásban, mindenki fájdalmára és ínségére juttatott kenyeret, tanácsot és vigasztalást. Szigorú és szent szerzetesi életét engesztelő halálával koronázta meg az 1866. évi járvány kezdetén.''
A szegények apostolát 1929-ben boldoggá avatták. 1962. december 9-én, a II. Vatikáni zsinat első ülésszakának végén XXIII. János pápa a világ csaknem valamennyi püspökének jelenlétében avatta szentté.