SZENT ETHELWOLD püspök

Augusztus 1.
*Winchester, 908 körül. +Beddington, 984. augusztus 1.

Születésének pontos dátuma nem ismeretes. Valószínűleg valamivel fiatalabb volt, mint barátja és püspöktestvére, Szent Dunstan (lásd: 280. o.). Szülei a vezető réteghez tartoztak és így már fiatalon Ethelstan király udvarába került. Feltehetően itt találkozott először Dunstannal és vele együtt ismerte meg winchesteri Szent Elfheah püspök jóvoltából Szent Benedek reguláját. 936 körül Ethelwold megkapta a tonzúrát Elfheah püspöktől, aki ugyanazon a napon, mint Dunstant, pappá is szentelte. Amikor Szent Edmund király egy súlyos életveszélyből való csodálatos megmenekülése után Dunstant Glastonbury apátjává nevezték ki, Ethelwold csatlakozott hozzá, és együttesen kísérelték meg, hogy Anglia leghíresebb kolostorát a reform igazi központjává tegyék.

Az angol királyok közül, illetve az angol nemességből addig még senkit sem nyertek meg a szerzetesi reform alapelveinek, éppen ezért Glastonbury apátja számára lehetetlennek tűnt, hogy ,,szerzeteseit'' Benedek regulájának követésére kényszerítse. A 10. század elején az angliai szerzetesség mélypontra süllyedt. Valószínűnek látszik, hogy nem akadt egyetlen szerzetesi közösség sem, amely a szabályt teljes egészében követte volna. Csak itt-ott néhány magányos személyiség fáradozott azon, hogy valóban a bencés életet élje. Az úgynevezett kolostorok bevételeit a legtöbb esetben szétosztották a kolostori közösségek tagjai között, akiknek teljes szabadságában állt, hogy ezeket a javakat és idejüket belátásuk szerint használják fel. Az ilyen kolostorokba való belépéshez csak a születés vagy a származás számított; a szerzetesi állapot ezért valójában alig volt több öröklött kasztnál, amelynek tagjai helyzetüket befolyásos barátaiknak vagy születésüknek köszönhették. Dunstant is ilyen módon vették fel ifjú korában Glastonburybe, és csak néhány évvel később határozta el komolyan, hogy lemond a házasság gondolatáról, és magára veszi az igazi szerzetesi élet terhét. Az ilyen kolostorokban az apát csak kevéssé birtokolta azt a tekintélyt, amelyet Benedek szánt neki.

Glastonburyben Ethelwold a szigorú fegyelmet követelők feje lett, Dunstan apát azonban azokat, akik nem akarták annak alávetni magukat, semmiképpen sem tudta más magatartásra kényszeríteni. 950 körül e helyzet láttán Ethelwold egyre türelmetlenebb lett, míg végül elhatározta, hogy elhagyja Glastonbury gazdag, tespedő kolostorát, és a kontinens egyik igazi bencés kolostorába megy; vélhetően Fleurybe készült.

A korai angol szerzetesség sokat köszönhet Eadred király anyjának, a jámbor Eadgifunak. Rábeszélte fiát, vegye rá Ethelwoldot, hogy maradjon Angliában, s ajándékozza neki az elhagyott és omladozó abingdoni kolostor földbirtokát (néhány mérföld távolságra van a mai Oxfordtól). Így lett Ethelwold Abingdon apátja. Hat társa kísérte el Glastonburyből: hasonlóképpen olyan kolostorban akartak élni, amely a bencés regulát követi. Nagyon hamar csatlakoztak hozzájuk más szerzetesek is.

Erről az igazán nagyon szűkös alapról indult el Angliában a kolostorreform, majd egész Dél- és Közép-Angliában elterjedt. (Anglia északi részét csak a ciszterciek nyerték meg a valódi szerzetesség számára.) Ethelwold hat kísérője közül öten később maguk is apátok lettek.

955-ben meghalt Eadred király, és két unokaöccsét hagyta hátra. Az idősebbik, Eadwig követte a trónon, a fiatalabbikat, Szent Edgart pedig Ethelwold gondjaira bízták, hogy nevelje őt vallásos szellemben. Eadwig rövid uralkodása alatt Dunstant száműzetésbe küldte, s megsértette sok befolyásos és hatalmas alattvalóját. Amikor 959-ben meghalt, öccse, Edgar lett a király; ő azután Dunstant Canterbury érsekévé tette. 961- ben Dunstan kérésére Szent Oszvaldot, egy másik szerzetest Midland legfontosabb püspöki székébe, Worcesterbe iktatta be püspökként, 963- ban pedig Ethelwoldot a wessexi nagy püspöki székhely, Winchester püspökévé tette. Oszvald több évig vezette szigorú kolostorát. Dunstan száműzetése idején teljes egészében megismerte Gentben a megreformált szerzetesi életet. Így most már három szerzetes állt Anglia egyházának csúcsán, olyan király támogatásával, akit kora ifjúságától kezdve nagy tisztelet töltött el Szent Benedek iránt. Oszvald székesegyházi birtokából megalapította a Westbury-on-Trym kis kolostorát. Ethelwold kezdettől fogva arra törekedett, hogy Winchestert szerzetes- székesegyházzá tegye.

Ethelwold haladéktalanul kihasználta új hatalmát és Winchesterből kiutasította azokat a papokat, akik nem mutattak készséget arra, hogy lemondjanak nőkkel való együttélésükről, és felöltsék a papi ruházatot. Winchesterben a katedrálison kívül megreformálta azt a kolostort is, amelyet az idősebb Edward alapított vikingek elleni sikereinek tetőpontján, és rávette Nunnaminster apácakolostorát is, hogy kövesse a regulát. Dorset grófságban megalapította Milton apátságát. Legnagyobb alapítása 970-ben valósult meg: kijárta a királynál, hogy engedje át neki Ely szigetét és a Kelet-Anglia királyi törzséből való Szent Ethelthyth ereklyetartóját. Így jött létre a Kelet-Anglia népe által kedvelt szentély; ünnepélyes megnyitása után Ethelwold is, a király is nagyvonalúan támogatta; első apátja az abingdoni Szent Brithnoth szerzetes lett. A nagy szerzetes püspök legszigorúbb alapítása Thorney apátsága, a Cambridgeshire-ben levő Thorns-sziget kolostora volt.

Korának egyetlen szerzetese sem fejtett ki olyan széles körű tevékenységet, mint Ethelwold. Anglia legnagyobb és leghíresebb kolostorai, amelyeket azután VIII. Henrik (1509--1547) megszüntetett, megszakítás nélkül visszavezethették történetüket Ethelwold alapításáig. Abingdont és Winchestert a reformkolostorok apát- utánpótlásának iskolájává fejlesztette. Eközben az Anglia egyházának csúcsán álló három nagy szerzetes között sem versengés, sem irigység nem fordult elő. Mivel a három nagy szerzetes püspök jelentős befolyást gyakorolt a királyra, aki az ő szerzeteseikből nevezte ki az új püspököket, mihelyt megürült valamely püspöki szék; a 10. században Anglia egyházát a reformmozgalom szerzetesei irányították.

Ethelwold jól képzett és szent püspököket adott Anglia egyházának. Ha nem számítjuk a kiváló, de mégiscsak nagyon rendkívüli Szent Béda Venerabilist (lásd: A szentek élete, 212. o.), az angliai egyház műveltségi színvonal tekintetében sohasem érte el a galliait. Sokáig nem volt egyetlen fontosabb kolostor sem, amelyben az oktatás hagyományait átvehették és tovább fejleszthették volna; Edgar trónra lépésekor ezért volt minden olyan állapotba süllyedten, amely csak kevéssel haladta meg az analfabetizmust. Hogy ezt az állapotot sikerült megváltoztatni, az jórészt Ethelwoldnak köszönhető.

Ethelwold lefordította Szent Benedek reguláját angol nyelvre. Valószínűleg írt néhány meg nem nevezett apáca számára -- hasonlóképpen az anyanyelvén -- egy nagyon jelentős tudósítást is a megújulás mozgalmáról. Úgy látszik továbbá, hogy a kontinensről átvette és otthon bevezette a törvényes dokumentumok és okmányok új formuláit, melyek rendkívül messzeható jelentőségűek lettek az angol jogtörténet számára; feltehetően ő szerkesztette korának néhány fontos latin okmányát is. Az anyanyelvű krónikát ismét bevezették Abingdonban, bár megbízhatóságának fokát nem ismerjük. Írásainál is jelentősebb tanító tevékenysége. Leghíresebb tanítványa, Elfric (kb. 955--1020 előtt) eynshami apát, az első angol nyelvű latin nyelvtan szerzője, az angol nyelv nagykorúsítója elismerően jellemezte Ethelwoldot mint tanítóját. Az angolszász krónika Ethelwoldot a ,,szerzetesek atyjának'' nevezi. Halálakor Anglia kolostorait és számos egyházmegyéjét az ő tanítványai kormányozták. Ám nemcsak szerzetesekre és papokra hatott.

Az angol egyháztörténet kezdete óta voltak kolostorok egyes családok tulajdonában is. A 10. században az angol kolostorok vagyoni alapja, a föld a tulajdonos családok öröklési javainak egy részét képezte, az a világi pedig, aki az alapító családot képviselte -- tehát nem a kolostor apátja -- meghatározhatta, hogy mi történjék vele. Az apát hivatala is örökölhető volt, szintén egyes családok kezében. Ethelwoldnak mint a reformmozgalom vezető erejének szükségszerűen hozzá kellett nyúlnia a világiak e jogaihoz. Az általa megreformált kolostorokban csak a kolostorközösség tagjait választhatták meg apátnak, mégpedig kizárólag a személyes érdem alapján. A kolostorok főfelügyeletét a király látta el. Ezzel a nemesség elvesztette minden jogát és kiváltságát a kolostorokkal kapcsolatban. Winchesterben Ethelwold a király segítségével további világi területeket szerzett vissza Egyháza számára, több faluval és templommal. Az új kolostorok számára mindenütt biztosította a szabadságot és a sérthetetlenséget; mindezek korlátozták a nemesség jogait. A reformok nagy kárára Edgar király fiatalon halt meg 975-ben. Ekkor heves szerzetesellenes visszahatás támadt: több kolostort leromboltak, szerzeteseiket szétkergették. Az új király, a fiatal vértanú Szent Eduárd azonban a legteljesebb mértékben kedvezett a szerzeteseknek. 978-ban vagy 979-ben azután alattomosan meggyilkolták, majd öccse, Ethelred lett az utóda. A gyilkosokat sohasem büntették meg, Ethelred uralkodásának idejét pedig árulások és gyanúsítások árnyékolták be, s ezek csak akkor szűntek meg, amikor Dánia királya, Nagy Kanut (1000--1035) meghódította Angliát, és megdöntötte Wessex régi uralkodóházát.

Némely dolgot bizonyára el lehetett volna kerülni, ha Ethelwold és Edgar óvatosabban és okosabban jár el. Bizonyos azonban: ha politikai károkat okozott is túlbuzgóságuk, mérhetetlenek voltak a nekik köszönhető szellemi és kulturális eredmények. Winchesterben a könyv- és miniatúra-festészetnek virágzó iskolája alakult ki, s talán nevezhetjük Angliában a legnagyobbnak.

Mindez Ethelwold kitartásának és vállalkozó lelkületének hagyatéka volt. 980-ban átélte még a winchesteri új székesegyház ünnepélyes felszentelését, s ez alkalommal Dunstan, több angol püspök és az angol nemesség nagy részének jelenlétében általános kibékülés jött létre Ethelwold és a szerzetesség ellenfelei között.

Ethelwoldot szigorú életmódja, küzdelmes élete kimerítette. 984. augusztus 1-én halt meg, és a winchesteri székesegyházban temették el.


Vissza a főoldalra