MORUS SZENT TAMÁS

Június 22.
* London, 1478. február 7. + London, 1535. július 6.

Morus Tamás kétségtelenül a legrokonszenvesebb szentek közé tartozik. Apja bíró volt Londonban, s fiát igen korán iskolába küldte. A tehetséges fiú tizenhárom éves korában egy érsek udvarába került apródnak, aki hamarosan az oxfordi egyetemre küldte. Két év múlva apja visszahívta Londonba, és ott fejezte be tanulmányait. Huszonhárom éves korában Tamás már ügyvéd volt. Három évvel később kezdte politikai pályafutását, és tagja lett a parlamentnek. Lelkes humanista volt, és szoros barátság fűzte a nagy humanistához, Rotterdami Erazmushoz. Angol és latin költeményeket írt, és előadásokat tartott Szent Ágoston Civitas Dei című művéről. Mindenütt kedvelték, és hivatásbeli sikerei a legszebb reményekre jogosították föl. Ennek ellenére Tamás nem volt egészen biztos abban, hogy a helyes utat választotta-e? Hosszú időn át arra gondolt, hogy pap lesz. Különösen a karthauziakhoz vonzódott. Érett megfontolás után belátta azonban, hogy nincs hivatása az egyházi rendre és megházasodott. Jane Colttal kötött házassága igen boldog volt. Négy gyermekük, három lány és egy fiú született.

Családi életük ideális volt. Abban a korban, amikor a nőket még másodrendű teremtményeknek tekintették, Tamás gondolt rá, hogy leányainak megfelelő képzést adjon. Többek között latint, görögöt és csillagászatot tanultak. Ezért a családi beszélgetéseik abban a korban szokatlanul intellektuális szinten mozogtak. A ház barátai és gyakori vendégei közé tartoztak a kor legjelentősebb emberei, mindenekelőtt Rotterdami Erazmus, a festő Hans Holbein, Fisher rochesteri püspök és sokan mások is.

De ugyanúgy ápolták a vallásos életet is. Minden este közös imára gyűlt össze a család és az egész személyzet. Étkezések alkalmával pedig először mindig egy szakaszt olvasott a Szentírásból valamelyik gyermek.

Személyes szokásaiban Sir Thomas rendkívül szerény, étkezésben teljesen igénytelen volt. Minden nap szentmisére ment, és elmondta Mária kis zsolozsmáját. Gyakran járt London szegénynegyedében, hogy támogassa a különösen rászorulókat. Egyetlen szegény sem kért tőle hiába étkezést vagy éjjeli szállást.

Politikai munkája mellett mint író is tevékenykedett. Sok dalát ma népdalként éneklik, Utópia című könyve világhírű lett. Benne a korai kapitalista Angliában található visszaéléseket bírálja. Ez az ,,igazán arany és nem kevésbé üdvös mint értékes könyv a legjobb állami alkotmányról, az újonnan fölfedezett Seholsincs szigetről'' 1516-ban Löwenben jelent meg, és sok nyelvre lefordították. A korai polgári utópisztikus szocializmus első okmányának és sok utána következő szociális utópia példaképének számít. Morus Tamás ugyanis olyan gondolatokat fejtett ki benne, amelyek messze túlmutatnak saját korán.

1511-ben, hatévi házasság után, meghalt a felesége, Jane, és négy kisgyermekkel hagyta magára. Néhány héten belül újra megházasodott. Sokan ezt rossz néven vették tőle, de hát mihez kezdett volna ez a fiatal, elfoglalt politikus és tudós négy kicsi gyermekkel? Második felesége özvegy volt, és hét évvel idősebb nála. Hogy férje művészet- szeretetének kedvében járjon, hárfán, lanton és fuvolán muzsikálni tanult, és gyermekeinek is jóságos anyja lett.

Ezekben az években Sir Thomas jelentősen előrehaladt hivatásában. A család hamarosan egy szép házba költözhetett London előkelő városrészében, Chelsea-ben. Tamás anyagiaktól való függetlenségét mutatja egy levele, amelyet csűreik leégése után írt a feleségének: ,,Bizonyos, hogy kár ennyi jó gabona elvesztése. De ha Isten jónak látta, hogy ezt a megpróbáltatást küldje ránk, akkor legyünk békességben, sőt örüljünk, hogy meglátogatott minket.''

Mind sűrűbben kapott fontos jogászi, politikai és diplomáciai megbízatásokat. Legnagyobb sikere egy franciaországi diplomáciai küldetés volt. Ez döntően hozzájárult, hogy létrejöjjön a cambriai béke, amely véget vetett I. Ferenc francia király és V. Károly császár szűnni nem akaró viszálykodásainak.

1509-ben VIII. Henrik lépett az angol trónra. Kezdetben úgy látszott, hogy kitűnő uralkodó és az Egyház hű fia. Luther ellen készített írása kiérdemelte részére a pápától a Defensor Fidei, a hit védője címet, amelyet az angol királyok mindmáig megtartottak.

1522-ben azonban a király beleszeretett Boleyn Anna udvarhölgybe. Megkísérelte Rómában érvényteleníttetni a spanyol hercegnővel, Aragóniai Katalinnal több éve fennálló házasságát. Amikor ez nem sikerült, elhatározta, hogy a német fejedelmi családok példájára elszakad Rómától. Hogy ezt a néppel elfogadtassa, szüksége volt egy politikusra, aki a diplomáciában jártas, és mind a világi, mind az egyházi hatóságok előtt egyaránt népszerű. Választása Morus Tamásra esett. 1529-ben kinevezte kancellárjává.

Henrik király jóindulattal volt kancellárja iránt. Diplomáciai tehetségét ugyanúgy értékelte, mint sziporkázó szellemességét. Sir Thomas azonban nem ringatta magát ábrándokba. ,,Nem számíthatok barátságára'' -- vallotta meg vejének és későbbi életrajzírójának, William Ropernek, ,,mert ha a fejem megszerezhetné neki valamelyik franciaországi kastélyt, lefejeztetne.''

A király azt remélte, hogy Sir Thomas személyében szövetségesre lel terveihez, de hamarosan belátta, hogy csalódott. Eleinte sikerült a kancellárnak távol tartania magát a király első házasságának érvényességéről folyó vitától. ,,Nem vagyok sem egyházjogász, sem erkölcstan-tudós -- szokta mondani, amikor a király vagy más valaki a véleménye felől kérdezte --, ezekben a dolgokban nem vagyok illetékes.''

A király azonban lépésről lépésre haladt előre. Először arra kényszerítette a papságot, hogy ismerjék el az ,,angol egyház oltalmazójának és fejének'', de még megengedte a kiegészítést: ,,amennyire Krisztus törvénye megengedi''. Sir Thomas már akkor le akart mondani kancellárságáról, a király kérésére mégis maradt. A helyzet azonban nemsokára tarthatatlanná vált. Morus Tamás könyveket és tanulmányokat írt a protestánsok ellen, miközben a király egyre nagyobb mértékben utánozta azok intézkedéseit. 1532. május 16-án Sir Thomas benyújtotta lemondását, s ezúttal el is fogadták.

Ezzel elveszítette fizetését, és mivel állandóan elutasította, hogy hivatala révén meggazdagodjék, családja kezdett szükséget látni. El kellett bocsátani a cselédséget, és be kellett érni a legszükségesebbel.

Sir Thomas azonban nem veszítette el nyugalmát. Derűsen mondta hozzátartozóinak: ,,Ha másképpen nem megy, mindnyájan koldustarisznyát fogunk, és az ajtók előtt a Salve Reginát énekeljük. Így együtt maradhatunk, és közösen boldogok lehetünk.'' Sir Thomas másfél éven át egészen visszavonultan, csak irodalmi munkáinak élt. Közben a király feleségül vette Boleyn Annát. Koronázására Sir Thomas nem ment el, pedig meghívták.

A király tombolt a sérelem miatt, az udvaroncok pedig végleg el akarták gáncsolni a volt kancellárt. Belerántották egy pörbe, amelyet egy látnoknő ellen folytattak, aki a király második házasságát -- állítása szerint -- isteni parancsra támadta, és ezért halálra ítélték. Sir Thomas a szokott ügyességgel védte magát, és a király kénytelen volt az eljárást leállíttatni.

De hamarosan nyílt törésre került a sor. A pápa a király második házasságát érvénytelennek nyilvánította, és kimondta a kiközösítést. Henrik király azzal válaszolt, hogy a parlamenttel az angol egyház egyetlen fejévé nyilváníttatta magát, és magának követelte mindazt a hatalmat és méltóságot, amely addig a pápa kiváltsága volt. Minden alattvalónak esküt kellett tennie az új törvényre. Sok katolikus, még püspök és pap is, úgy segített magán, hogy csendben hozzátette: ,,amennyiben ezzel nem szegem meg Isten parancsát''. Sir Thomas azonban nem élt ilyen fogással. Megtagadta az eskü letételét, ezért a hírhedt londoni Towerbe zárták.

Nemde karthauzi akart lenni valamikor? Fogságában istenadta alkalmat látott a szemlélődő életre. Ebben a szellemben tűrt éhséget és hideget. Kezdetben gyakran meglátogathatta a családja, különösen kedvenc leánya, Margit. Azt remélték, hogy az aggódó családtagok szelíd nyomása el fogja érni azt, amit a fenyegetések és kínzások nem tudtak elérni. Félrevezetésül azt mondták neki, hogy bebörtönzött barátja, Fisher bíboros már letette az esküt. Amikor mindez nem járt eredménnyel, megszigorították a fogságot, és megtiltották a látogatásokat. A levelek, amelyeket fogságából Margit leányának írt, legfontosabb lelki írásai közé tartoznak.

,,Engem még nem akar a jó Isten'', sóhajtott Sir Thomas, amikor vérpadra vittek három karthauzi szerzetest -- őket később még tizenöt követte. Belsőleg készen állt a vértanúságra, de vakmerőségnek tekintette, hogy arra törekedjék.

1535. június 22-én lefejezték Fisher bíborost. Kilenc nappal később Sir Thomast is bíróság elé állították. Ezúttal nem segített rajta jogászi ügyessége; az ítélet előre eldöntött dolog volt. Most nyíltan kifejtette, hogy világi uralkodó nem igényelhet magának vallási jogokat.

Július 6-án vezették a vesztőhelyre. Nyugodt és derűs volt, mint mindig. A vejét arra kérte, hogy adjon egy aranyat a hóhérnak.

Morus Tamást barátjával és sorstársával, Fisher János bíborossal együtt 1886-ban boldoggá, 1935-ben, halálának négyévszázados évfordulóján pedig szentté avatták. Ünnepüket 1969-ben tették általánossá az Egyházban.


Az újkor küszöbén élt szellemes és szeretetreméltó hitvallónak, akinek derűs természete a vérpadon sem tört meg, életéről bőségesen maradt ránk hiteles beszámoló mind a saját, mind a kortársai tollából. Már ifjúkorának irányítója, Morton canterburyi érsek azt mondta vendégei előtt, amikor Tamás őt szolgálta: ,,Ebből az ifjúból egyszer majd rendkívüli ember lesz. Aki megéri, látni fogja.''

Tamás igen szerény körülmények között élt, mert apja egy pennyt is alig adott neki. Diákéveiről ezt írja: ,,Így aztán a bortól és az élvezetektől távol maradtam, óráimat nem tékozoltam el, a bujaságot és a kicsapongást sohasem tanultam meg, és sohasem értettem ahhoz, hogy a pénzt rosszul használjam föl.''

Morus Tamás huszonöt éves volt, amikor beválasztották az alsóházba. Akkoriban azon vitáztak, hogy megszavazzák-e Margit hercegnőnek a 40.000 font sterlinges hozományát. Az alsóház többsége ellenezte a követelést. A királyi úrnak azonban senki sem merészelt ellentmondani. Csak Tamásnak volt bátorsága az egyébként is nyomasztóan megterhelt nép jogait megvédeni. Noha ő volt a parlament legfiatalabb tagja, szólásra emelkedett, és olyan erővel beszélt az önkényes adókivetés ellen, hogy a nép képviselői fölocsúdtak félelmükből, és elutasították a király javaslatát. A miniszter ezt jelentette az uralkodónak: ,,Egy tejfölösszájú okvetetlenkedő meghiúsította az ön tervét.''

Morus ügyvédként szerfölött sikeresen működött. VIII. Henrik hamarosan szolgálatába fogadta, mert véleménye szerint tovább már nem mondhatott le ,,egy ennyire kitűnő ember'' képességeiről. Akkoriban Tamás ezt írta barátjának, Fisher rochesteri püspöknek: ,,Nem szívesen jöttem az udvarba, ezt tudja mindenki. Maga a király is tréfásan szemrehányást tett érte. Azért olyan bizonytalanul érzem magam itt az udvarban, mint egy lovas, aki rosszul ül a nyeregben. De mindezek ellenére a király oly leereszkedő és jóságos, hogy mindenki azt képzeli magáról, Őfenségének ő a kedvence. Valahogy úgy áll velük a dolog, mint a londoni öreg hölgyekkel, akik azt hiszik, ha a Tower Istenanya-képe előtt elég áhítatosan imádkoznak, az Istenanya mindig csak rájuk mosolyog.''

A király kegyeinek ellenére Tamás becsületes ember maradt. Érveit mindig szabadon és félelem nélkül adta elő, és közben sohasem veszítette el humorát. Egyszer azt akarta a kancellár, egy bíboros, hogy a királyi tanácsban adjanak neki új tisztséget. Morus elbuktatta az ügyet, mire az ingerült kancellár így támadt a fiatal tanácsosra, Tamásra: ,,Nem szégyelli magát, noha korban és rangban az utolsó, mégis így lép föl a legnemesebb és legbölcsebb emberek ellen. Ezzel kimutatja ostobaságát.'' ,,Akkor adjunk hálát az Istennek -- válaszolt Tamás nevetve --, hogy a királyi tanácsban csak egy tökfej van.''

Morus kancellár-elődjei alatt napirenden voltak a megvesztegetések ajándékok és hálaszolgálatok formájában. A kancellária tagjainak gazdag bevételek forrása volt ez! Tamás második veje -- hivatalnok apósánál -- szívesen folytatta volna ezt a gyakorlatot. Egy nap félig mérgelődve, félig tréfásan azt mondta Tamásnak: ,,A bíboros legutolsó ajtónállójának ujjai is be voltak aranyozva, mert senkit sem engedtek előre, aki nem adott gazdagon borravalót. Amióta elvettem az ön leányát, egyetlen egy ajándékot sem kaptam. Lehet, hogy önnek ez becsület dolga, de én alig tűrhetem''. Nevetve válaszolta Tamás: ,,Az biztos, hogy nehéz egy kissé a helyzeted, de vigasztalásodra csak azt tudom mondani: Ahol jog és igazságosság forog kockán, ott nem számít sem tekintély, sem személy. Ha az apám, akit igazán szeretek, egy pörben szembekerülne az ördöggel, akit mindennél jobban gyűlölök, bizony az ördög javára ítélnék, ha neki volna igaza.''

Morus Tamás aggodalommal látta, hogyan bontakozik ki konfliktusa a királlyal. Akkoriban egyszer a Themze partján sétált a vejével. Többek között ezt mondta neki: ,,Ha három dolog jól elrendeződne az Egyházban, fiam, Roper, szívesen engedném, hogy zsákba varrva a Themzébe dobjanak. Az első az általános béke a keresztény fejedelmek között. A második a tökéletes hitegység a keresztény Egyházban. És a harmadik? Bárcsak rendeződne a király házasságának ügye Isten dicsőségére és az érdekeltek megnyugvására. Ez a kérdés még sok bajt fog okozni a kereszténységnek.''

Amikor már megfosztották hivatalától és vád alá helyezték, Tamás egy napon vidáman tért haza, és a fiával beszélgetett. A fiú már azt hitte, hogy elejtették apjával szemben a vádat. Tamás megmagyarázta neki: ,,A vád alól mentesülni? Arra egyáltalán nem is gondoltam. Akarod tudni, miért voltam olyan vidám? Hitemre! Azért örültem, mert az ördögöt megtréfáltam. Ennél az úrnál én már odáig mentem, hogy gyalázat nélkül nem vonulhatok vissza.''

Amikor Tamást beszállították a Tower börtönébe, azt mondta barátságosan a kapitánynak: ,,Uram, megígérem Önnek, hogy nem fogok panaszkodni ellátásra, lakásra és elhelyezésre. Ha mégis megszegném ígéretemet, vagy bármiben is terhére lennék önnek, akkor megengedem, hogy kíméletlenül tegye ki a szűrömet.''

Az egyik napon a börtönbe jött az államügyész, és elkobozta a könyveit és írószerszámait. Erre Tamás odalépett a ráccsal elzárt ablaknyíláshoz, és bezárta a súlyos fatáblákat. A megrökönyödött felügyelőnek szokott szívélyességével ezt mondta: ,,Ha egy kézművestől elveszik az anyagot és a szerszámot, nem marad más hátra, mint hogy bezárja a boltot.''

Miután meghozták a halálos ítéletet, közölték Tamással, hogy a király a felnégyelést kimondó ítéletet különleges kegyként a lefejezés enyhébb nemére változtatta. ,,Köszönöm a király jóságát'' -- mondta Tamás, és nevetve hozzáfűzte: ,,Kérem Istent, hogy minden barátomat őrizze meg a kegy efféle megnyilatkozásaitól.''

A hosszú börtön elgyöngítette. Úgy kellett a vérpadra fölsegíteni. ,,Lefelé már magam is lejövök'' -- mondta tréfálkozva. Azután elkomolyodott. Nyílt tekintettel végignézett a lélegzet-visszafojtva álló tömegen. A bíró meg akarta ugyan akadályozni, mégis hangosan ezt mondta: ,,Testvéreim, tanúnak hívlak titeket, hogy a szent katolikus hitben, mint Isten és a király hűséges szolgája halok meg. Hű szolgája vagyok a királynak, de először az Isten szolgája vagyok. Imádkozzatok a királyért, hogy Isten vezesse és világosítsa meg Őt.'' Azután letérdelt és elimádkozta az 50. zsoltárt, a Misereret.

Amikor ismét fölemelkedett, a hóhér hozzálépett, és mélyen megindultan bocsánatát kérte. Tamás megölelte őt és azt mondta: ,,Te ma velem a legnagyobb jótettet fogod tenni, amit halandó ember a testvérével tehet. Ne tétovázz tehát és ne félj megtenni kötelességedet. Az én nyakam azonban meglehetősen rövid. Szedd hát össze magadat, nehogy mellé üss és árts a hírnevednek.''

Maga kötötte be a szemét, majd a tőkére hajolt. A hóhér már megragadta a bárdot, amikor Tamás jelt adott, hogy várjon még egy pillanatra. Oldalra igazította a szakállát, és ezt mondta: ,,Ez igazán nem követett el felségsértést.'' -- Aztán lecsapott a bárd.


Istenünk, ki Morus Tamás életében az igaz hitet a vértanúságban teljesítetted be, kérünk, engedd, hogy szentjeid közbenjárásától megerősödve, a hitet, amit szavunkkal vallunk, életünk tanúságával is bizonyítsuk.
Vissza a főoldalra