BOLDOG ASSISI EGYED szerzetes

Április 23.
+Monteripidói remeteség, 1262. április 22.

Boldog Egyed testvér életét csak attól az időtől kezdve ismerjük, amikor elhatározta, hogy Szent Ferenc (lásd: A szentek élete, 566. o.) követője lesz. A legenda minden korábbi eseményt homályban hagy. Lehetséges, hogy előzően favágó volt. Szerzetesként mindenesetre gyakran végezte ezt a munkát. Feltehetően korán hozzászokott a nehéz munkához. Bizonyosnak látszik, hogy elpusztíthatatlanul egészséges volt. Egyszer azt mondta Szent Ferencről: ,,Csak egy dolog nem adatott meg neki: az erős test. Ha ugyanis olyan test állt volna rendelkezésére, mint az enyém, ennyire teljesítőképes, kétségtelenül bejárta volna a világ legtávolabbi zugait is.''

Egyed hallott már arról, hogyan csatlakozott Ferenchez első társa, Boldog Quintavallei Bernát. Nagyon mélyen hatott rá, hogy Bernát szó szerint teljesítette az Evangéliumot, és minden tulajdonát eladta, az árát pedig szétosztotta Assisi szegényei között. További két férfi is csatlakozott Ferenchez. Egyed Isten felszólításának fogta fel, hogy ez a hír eljutott hozzá. Haladéktalanul Assisibe ment, s ott megtalálta Ferencet. ,,Hozzátok akarok tartozni Isten iránti szeretetből'' -- így kérlelte Ferencet. Az meglátta a kérlelőben akaratának tisztaságát, és ezekkel a szavakkal mutatta be társainak: ,,Egy jó testvért küldött hozzánk az Úr''.

A kis közösség előtt ott állt az Úr igéje: ,,Ha tökéletes akarsz lenni, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között... Aztán jöjj és kövess engem!'' (Mt 19, 21.) Ferenc drámai cselekedetével a püspök előtt lemondott gazdag örökségéről. Quintavallei Bernát is látványosan lépett a szegénység útjára. Egyednél egyszerűbben ment minden, mert ruházatán kívül nem volt semmije. Ferenc magával vitte Assisibe, hogy a városban csuhát kerítsen számára a beöltözéshez. Útjuk közben alamizsnát kért egy szegény asszony. Ferenc Egyedhez fordult: ,,Adjuk oda neki a köpenyedet!'' Örömmel ajándékozta oda Egyed köpenyét a koldusasszonynak. Maga is szegény volt; amit ajándékozni tudott, azzal nem segíthetett a nép szegénységén. De azt a keveset, amit el tudott ajándékozni, vidám szívvel adta. Még azon a napon beöltöztette őt Ferenc.

Egyed igen nagyra becsülte Szent Ferencet. Az első társak Ferenchez való viszonya azért mégis más volt, mint azoké, akik később érkeztek a Szent közösségébe. A rend egyik történetírója mondta az első társakról -- s ez Egyedre is vonatkozik --, hogy Ferenc kíséretét alkották, a rendi család azonban velük még nem jött létre valójában: ,,Első társai bizonyára alig voltak a fiai. Olyanok voltak, mint a testvérei, társai a legesztelenebb kalandban''. Első társai a később jövőknél erősebben magukra és saját döntésükre voltak utalva. Jellemző továbbá, hogy Egyed (mint még néhányan az első testvérek közül) később teljesen elhagyta a tevékeny életet, és szemlélődőként visszavonult egy remeteségbe. Ezzel azonban semmi esetre sem szakadt el a maga útját járva Szent Ferenc rendjétől, hanem olyan életformát választott, amelyet a ferences élet első időszakában egy másik lehetőségnek ismertek el az apostoli tevékenység mellett. Talán felismerte Egyed, hogy a prédikálást hosszú távon mégiscsak a rend papjainak kell végezniük, ezért vonult vissza.

Még nem sok ideje volt a kisebb testvérek közösségében, amikor Ferenc apostoli vándorútra küldte ki a világba. Úgy látszik, mintha Egyed nagy örömmel köszöntötte volna, hogy szembekerül a világgal. Mint makkegészséges férfinak nem kellett félnie a vándorút fáradságaitól. Útközben sokszor felajánlhatta erejét mások szolgálatára és segítésére. Segített az embereknek az olajbogyó-szüretelésben, friss forrásvizet vitt szét a városokban, és szolgálataiért csak a mindennapi kenyeret kérte alamizsnaképpen. Így jutott el a spanyolországi Compostellába, Szent Jakab apostol szentélyéhez. Amikor útközben egy szegény emberrel találkozott, részvéttel telve odaadta neki kámzsáját és tovább vándorolt; húsz nap múlva szerzett csak ismét másikat. Felkereste Szent Mihály arkangyal szentélyét is Bariban. Elfogta a vándorlási láz? Lehet, hogy az is szerepet játszott az első években. Nem várt-e azonban a világ Krisztus örömüzenetének hirdetőire? Nem kellett-e az Isten országát hirdetőknek szüntelenül a világot járniok, hogy az emberek szívében felkeltsék az Isten iránti szent nyugtalanságot? Egyed testvér vándoréveiről így szól a legrégibb legenda: ,,Ekként járta a világot, s arra ösztökélte a férfiakat és nőket, hogy féljék és szeressék az ég és föld Teremtőjét, s vezekeljenek bűneikért.'' Feltehetően Egyed volt az első ferences, aki a Szentföldön felkereste a szent helyeket. Ez 1215 körül lehetett.

Ferenc nagyra tartotta testvérét, Egyedet. A legenda ugyanis ezt közli: ,,Amikor utazásairól hazatért Szent Ferenchez, a Szent jól látta, hogy (Egyed) Isten és a jó példa embere. Efölötti örömében azt mondta: oda mehet, ahova akar. Egyed testvér mégis azt válaszolta, hogy nem akarja az életét ilyen laza engedelmességben leélni. Erre Ferenc, megtérésének hatodik évében, elküldte egy remeteségbe, név szerint Fabrionéba (ma: Favarone), Perugia síkságára.'' 1215-től 1219-ig maradt ott Egyed.

Amit Egyed átélhetett a favaronei remeteség kegyelmi istentalálkozásában, végül is a keresztény merészségbe űzte: a Krisztusért való vértanúságot kereste. 1219/1220-ban Tuniszban volt, hogy Mohamed követői között tegyen életével tanúságot Krisztusról. Vágya azonban nem teljesült. Bizonyára ez az élménye szólalt meg belőle, amikor egyszer ezt mondta: ,,Bilincs és vérhullatás nélkül is lehetünk vértanúk. A szent önátadásért, örömért és vidámságért megérdemli az ember, hogy elnyerje a vértanúság jutalmát és koronáját.''

Egyed testvér életének csak kevés különleges eseményéről tudunk az 1220 és 1234 közti időből. Ezek azt mutatják, hogy nagyra becsülték. 1225 körül pl. clairvaux-i Miklós bíboros vendégül hívta asztalához. Ezek azonban életének mégiscsak mellékes eseményei voltak, s ő maga sem tartotta őket sokra. A legfontosabb az, ami 1226. december 22. és 1227. január 5. között történt. Ekkor maga Krisztus jelent meg neki. Testvéreinek észre kellett venniük, hogy istenélményben részesült. Többször is rákérdeztek, hogy titkát megtudják. Tudakolták tőle, hogy látomása olyan volt-e, mint Péter apostolé Róma kapui előtt, vagy Szent Ferencé stigmatizációja alkalmával. Egyed azonban megmagyarázta: ,,Valóban, mindegyik nagy dolog volt. De mások az Úr művei, és más az Úr személyesen.'' Többet nem árult el. Ez a látomásos élménye azonban arra késztette, hogy teljesen hagyjon fel tevékeny életével, és csak szemlélődésnek szentelje magát. Kb. 1234-től haláláig, 1262. április 22- ig Perugia mellett a monteripidói remeteségben élt.

Egyed testvért ,,a nagy szemlélődés testvérének'' nevezték. A szemlélődést feladatának fogta fel Isten országában. Tudta, hogy aki misztikus kegyelemben részesül, az maga is kegyelem és segítség mindazok számára, akik Isten országához tartoznak. Arra is oktatott mindenkit, hogy a kegyelemben való kitartás az első és voltaképpeni hivatásunk. Ő maga ugyan nem írt, és feltehetően hosszabb beszédeket sem tartott a lelki élet kérdéseiről; a hallgatást szerette. Akik azonban vele együtt éltek, megismerték annak nagy értékét, amit Egyed rövid mondatokban foglalt össze. Mondásait Arany szavak címen gyűjtötték össze. Ezekben a szavakban megérezhetjük az általa látott örök Ige visszhangját. Beszéde ezért igaz, telve van Isten bölcsességével, útmutató és gyakran kérlelhetetlenül világos. Amit Egyed a szemlélődésről és fokozatairól elmondott, fontos lett a szemlélődés elmélete számára. Szent Bonaventura (lásd: A szentek élete, 352. o.) átvette egyszerű testvérének fejtegetéseit, és helytállóbbaknak találta őket, mint amiket a szemlélődésről mondtak az olyan nagy teológusok, mint Clairvaux-i Szent Bernát (lásd: A szentek élete, 470. o.) és Szentviktori Richárd (+1173).

Egyed testvér magatartására jellemzőek szavai: ,,Isten igéje nem hallgatójánál vagy hirdetőjénél, hanem végrehajtójánál van.'' Csak aki valóban engedelmeskedik Isten szavának, emelkedhet fel a szemlélődésre; az embernek azonban nincs hatalma rajta, minden csak meg nem érdemelt kegyelem. Egyed testvér Arany szavai sokak számára lettek ,,áldást hozó lelki könyvvé'', amint már első másolói mondták ezekről a szavakról. Nem tudományos kifejezések, hanem egy tapasztalt lélek szavai vezetnek el az Istenben való helyesebb imádkozáshoz és élethez. Boldog Egyed tisztelete Perugiában és a ferencesek rendjében mindjárt halála után megkezdődött. VI. Pius pápa ezt a tiszteletet 1777-ben megerősítette és megengedte, hogy ünnepét évenként április 23-án üljék meg.


Vissza a főoldalra