Lukiánoszt ma úgy tekintik, mint ,,a 3. évszázad egyháztörténetének rejtélyét''. Antióchiában, működése helyén és a többi egyházban is már röviddel a halála után szentként tisztelték. Tanúsítja ezt egy dicsőítő beszéd, amelyet Aranyszájú Szent János (lásd: A szentek élete 516. o.) tartott az ünnepnapján Antióchia templomában. A büthiniai városban, Drepanonban (a későbbi Helénopoliszban), ahol Lukiánoszt eltemették, a sírja fölé épített bazilika hasonlóképpen tanúsította a szent korai kultuszát. Konstantin császár ennek a városnak még örökös adómentességet is biztosított a vértanú tiszteletére.
Lukiánosz Szamoszatából, az Eufrátesz melletti szír Kommagene tartomány fővárosából, tekintélyes szülőktől származott. Szülei korai halála után a szíriai Edesszába ment, és átengedte magát egy Makariosz nevű tanító vezetésének. Makariosz nagyon tisztelte a Szentírást, és ennek a kifejtésére oktatta tanítványát. Tanítója vezetésével szigorú aszketikus életet élt, elmélyedt a szent könyvekben, és megbízható teológiai ismeretekre tett szert. Tanulmányai befejeztével pap lett Antióchiában. Később tanítója példájára teológiai iskolát alapított, az úgynevezett antióchiai exegetikai iskolát, amely csakhamar híressé vált.
Antióchia akkoriban -- hála egyes kiváló férfiak, nem utolsósorban Lukiánosz kezdeményezésének -- a keresztény kultúra otthonává fejlődött. Az antióchiai iskola Lukiánosz hatására, aki a bibliai gondolkodás és a görög bölcselet világában egyaránt otthon volt, különleges jelleget nyert: tudósai azon fáradoztak, hogy a világi tudományok ismereteit és haladását a teológiában is hasznosítsák. Tudományos alaposságukkal az antióchiaiak elsősorban mégis a lelkipásztori jelleg megújítását és elmélyítését érték el. A puszta filozófiai spekulációkkal szemben nagyon bizalmatlanok voltak. Maga Lukiánosz megteremtette iskolájának és az egész Egyháznak a lehetőséget egy jobb, szó szerinti írásértelmezéshez, mégpedig azzal, hogy gondoskodott a Septuaginta felülvizsgálatáról. Ebből a célból a görög szöveget összehasonlította a héber ősszöveggel, és egybevetette az eltérő szövegváltozatokat, hogy lehetőleg világos és értelmes megfogalmazást nyújthasson. Az Ószövetségnek ekként átvizsgált szövege a 4. század folyamán mértékadóvá vált egész Szíriában, Thrákiában és Kisázsiában, egészen Konstantinápolyig; valószínűleg ez képezte a gót bibliafordítás alapját is. Az Újszövetségnek Lukiánosz által újból elkészített, és később tovább tökéletesített szövegét használták azután csaknem kizárólagosan évszázadokon át az egész görög világban.
Lukiánosz nagy tekintélye ellenére -- megmaradt egész magatartásában kiváló papnak, szigorú életmódját tekintve minden szempontból derék embernek. Az említett ún. Lukiánosz-probléma azzal a kérdéssel függ össze, hogyan viselkedett Lukiánosz az akkoriban kezdődő ,,krisztológiai vitákkal'' kapcsolatosan. Lukiánosz Antióchiának az eretnekség felé hajló és azért csakhamar letett püspökét, szamoszatai Pált érintő teológiai cáfolatában valószínűleg túl messzire ment, és egy fenn nem tartható szentháromságtant képviselt; Pál püspök pedig bizonyára alkalmul használta ezt fel arra, hogy terhes ellenfelét rövid úton kizárja a keresztény közösségből. Később azután Arius és követői, akik Lukiánosz egykori tanítványai közé tartoztak, minden valószínűség szerint a saját előnyükre használták ki ezt a szerencsétlen eseményt, amennyiben Lukiánoszt szellemi atyjuknak tekintették. Bár a történeti körülményeket nem ismerjük pontosan, mégis világos, hogy Lukiánosz vértanúsága idején teljes békében élt az Egyházzal. Bizonyságunk erre egy levél, amelyet mint bebörtönzött hitvalló küldött az antióchiai közösségnek. Többek között ezt írja befejezésül: ,,Az üdvösség teljességét kívánja nektek egybehangzóan a vértanúk egész kara.'' Az egyházatyák és egyházi írók, akik alkalmilag említik őt, nevezetesen Aranyszájú Szent János, Szent Jeromos és Euszébiosz mindig csak dicsérő szavakkal emlékeznek meg róla. Szent Jeromostól tudjuk, hogy az ő idejében elterjedtek voltak még az Egyházban Lukiánosz hitről szóló írásai, de később ezek az írások elvesztek.
Bár Lukiánosz tévedhetett teológiai kutatásainak eredményeiben, mégis bizonyos, hogy tévedéséhez nem ragaszkodott makacsul, hanem alávetette magát az Egyháznak mint az Isten által megbízott közösségnek és tekintélynek.
303-ban, a diocletianusi keresztényüldözés idején Lukiánoszt keresztény hitvallása miatt feljelentették és letartóztatták. Bizonyára mint vezető keresztény személyiséget akarták kézre keríteni. Kilenc évig kellett a börtönben sínylődnie, mielőtt a vértanúság kegyelme lett volna osztályrésze. A 311. év vége felé ,,Nikomédiába hurcolták, ahol a császár (Maximus Daia) akkor éppen tartózkodott, és miután az uralkodó jelenlétében beszédet tartott az általa hirdetett tanítás elmélyítésére, fogságba vetették és kivégezték'' -- tudósít Euszebiosz Egyháztörténetében.
A vértanúságot hosszú szenvedés után nyerte el. Nikomédiában kihallgatták, de nem ítélték halálra és nem végezték ki azonnal, hanem éheztetéssel akarták hittagadásra kényszeríteni. A börtön kövezetét beszórták éles cseréptörmelékkel, ráfektették, majd kezét-lábát kifeszítve lebilincselték, hogy kifeszített állapotában mozdulni se tudjon. Két hét telt el így, s mikor már majdnem éhen halt, pogány áldozati húsból készített, válogatott ételeket raktak melléje, hogy egyen. Lukiánosz azonban megkapta az erőt, hogy ne nyúljon hozzá, mert tudta, hogy az hittagadást jelentene.
A halála előtti napon még egyszer misézett. Vízkereszt napja volt, s mert más pap nem volt a börtönben, a vele lévők a testét készítették el oltárnak. A mellére terítették a korporálét, arra helyezték a kenyeret és bort, s miután Lukiánosz konszekrált és felajánlotta az áldozatot, a vele lévő diákonus megáldoztatta.
Másnap újra kihallgatásra vitték, de ekkor bármit kérdeztek tőle, már csak annyit felelt: ,,Keresztény vagyok!'' Mielőtt azonban tovább gyötörhették volna, az Úr magához szólította hűséges szolgáját.
Aranyszájú Szent János az ünnepén mondott beszéde végén ezeket a tanulságokat ajánlotta hívei szívébe: ,,A békesség idején kell készülnünk a háborúra, hogy a harcban koszorút nyerhessünk. Lukiánosz legyőzte az éhséget; nekünk a test gyönyöreit és a gyomrunk kívánságait kell legyőznünk, hogy ha elérkezik a nagy küzdelem órája, a kicsi dolgokban szerzett gyakorlat legyen a segítségünkre. Ő bátran szólt a fejedelmek és királyok előtt; nekünk is ezt kell tennünk, amikor gazdag és tekintélyes pogányok gyülekezetében valljuk meg a hitünket és tesszük nevetségessé tévedéseiket... Mint császári koronát, úgy kell hordanunk a hitvallásunkat, mert nem ékesíti annyira a császárt a koronája, mint bennünket a hit és annak megvallása. De hitvallásunk ne csak szó, hanem tett is legyen, és egész életünk legyen méltó a hitünkhöz!''