1. Örülök, hogy a kegyelemnek ebben az évében találkozhatom Veletek, amikor Krisztus erősebb hitre és életünk alapvető megújítására hív minket. Különösen azt az elkötelezettséget köszönöm Nektek, amit a lelki és kulturális gyűléseken mutattatok ezekben a napokban. Rátok tekintve gondolataimmal az egész világ egyetemi oktatóihoz fordulok, valamint a diákokhoz, akiket Ti segítetek az előrehaladás útján, egy fáradságos, de örömteli úton - szívélyes üdvözletemet küldöm mindannyiuknak. Köszöntöm Ortensio Zecchino szenátor urat is, aki az egyetemekért felelős miniszter és aki itt most az olasz kormányt képviseli.

Az imént felszólaló kiváló professszorok beszédeiből kitűnt, milyen gazdag és tiszta elképzeléseitek vannak. Őszintén köszönöm nekik. Ez a jubileumi találkozó mindannyiatok számára alkalmas pillanat volt arra, hogy végiggondoljátok: Isten igéjének megtestesülése, a nagy esemény amit éppen ünneplünk, mennyire elfogadott az emberek között, mint életadó forrás, amely az egész életet irányítja és átalakítja.

Igen, hiszen Krisztus nem valami meghatározhatatlan vallásos létnek egy jelképe, hanem sokkal inkább ő az a biztos pont, amiben Isten, a Fiú által, teljesen a magáévá teszi emberségünket. Krisztussal "a Végtelen belép az időbe, a Teljesség elfedve marad a részben, Isten emberi arcot ölt" (Fides et Ratio, 12). Istennek ez az "önkiüresítése", méghozzá egészen a Kereszt "botrányáig"(cf. Fil 2:7), képtelenségnek tűnhet annak, aki csak önmagáért él. Ez az önkiüresítés tulajdonképpen "Isten ereje és bölcsessége" (1 Kor 1:23-24), azok számára, akik nyitottak az ő váratlan szeretetére. Mindezt tanusítani vagytok Ti most jelen.

2. Az egyetem egy új humanizmus számára, az alapvető téma, amit átgondoltatok, jól beleillik a jubileum újrafelfedezésébe, ami Krisztust állítja a középpontba. Valóban, a Megtestesülés eseménye a legmélyebben érinti az emberiséget, megvilágítja gyökereinket és sorsunkat, valamint képessé tesz a reményre, amiben nem kell csalódnunk. Mint tudós hölgyek és urak, Ti soha nem szűntök meg kutatni az emberi értéket. Az ókori filozófussal együtt Ti is mondhatnátok: "Keresem az embert!" A sok válasz közül, amit erre az alapvető keresésre adtak, Ti a Kriszusit fogadtátok el. Ez a válasz az Ő szavaiból válik nyilvánvalóvá, de már azelőtt elhangzott, mielőtt az arcán ragyogott volna fényesen. Ecce homo: Íme az ember! (Jn 19:5). Amikor Krisztus elgyötört arcát az őrjöngő tömeg felé fordította, Pilátus nem gondolta, hogy bizonyos értelemben a kinyilatkoztatás szavát mondta. Akaratlanul mutatta meg a világnak az Egyetlent, akiben minden egyes ember felismerheti a gyökerét és akiben mindenki reménykedhet, hogy megtalálja a megváltását. Redemptor hominis: ez az a kép Krisztusról, amit már az első enciklikám óta próbálok a világba "kiáltani", és amit ez a jubileumi év is újból elő kíván segíteni, minden emberi ész és szív számára.

3. Krisztustól - aki kinyilatkoztatja magát az embernek (cf. Gaudium et Spes, 22) - nyert késztetés által ezekben a napokban megerősítettétek a találkozókon, hogy igenis szükség van olyan egyetemi kultúrára, ami valóban "emberi", elsősorban abban az értelemben, hogy a kultúrának összhangban kell lennie az emberrel. Ezen kívül pedig a kultúrának túl kell lépnie a csábításon hogy olyan tudást adjon, ami pragmatizmushoz vezet vagy ami elveszik a tudományos képzettség végtelen folyamaiban. Az ilyen tudás képtelen értelmet adni az életnek.

Éppen emiatt hangsúlyoztátok, hogy nem ellentmondás, hanem sokkal inkább logikus kapcsolat van a kutatás szabadsága és az igazság felismerése között. Bár az emberi értelem korlátozott és elfárad, minden fejlődés az igazságot keresi. Ezt a szempontot hangsúlyozni kell, hacsak nem akarjuk megadni magunkat a relativizmus légkörének, aminek a mai kultúra nagy része áldozatul esik. Ha a kultúra nem az igazságra irányul - amit alázatosan, de határozottan kell keresni -, akkor menthetetlenül el fog tűnni, elveszik a bizonytalan vélemények között és átadja magát a legerősebbek uralkodó bár gyakran álcázott akaratának.

Kultúra igazság nélkül nem biztonságot nyújt a szabadságnak, hanem veszélyezteti azt. Már több alkalommal említettem a következőt: "Az igazság és erkölcs követelményei nem csökkentik, sem nem törlik el szabadságunkat, hanem éppen ellenkezőleg, lehetővé teszik, hogy létezzen és megszabaduljon saját belső fenyegetettségeitől" (Discorso al Convegno ecclesiale di Palermo, in Insegnamenti, XVIII, 2, 1995, p. 1198). Ilyen értelemben Krisztus szavai döntőek maradnak: "Az igazság megszabadít benneteket" (Jn 8: 32).

4. Az igazság távlatából táplálkozó keresztény humanizmus elsősorban nyitottságot jelent a Transzcendens felé. Itt az igazság és az emberi kiválóság együtt jelennek meg. Az ember lényege, hogy ő az egyetlen olyan teremtény a látható világban, amely képes az öntudatra és a felismerésre, hogy az a felsőbb Titok veszi körül, amit mind az ész, mind a hit Istennek hív. Egy olyan humanizmusra van szükség, amelyben a tudomány és a hit távlatai nincsenek többé egymással ellentétben. Nem elégedhetünk meg egy félreérthető megnyugvással, amelyet egy olyan kultúra támogat, ami kétségbe vonja az ész alapvető képességét az igazság felismerésére. Félő, hogy ez az út a hit félremegyarázásához vezet, mivel csak egy érzésre, érzelemre, művészetre csökkenti azt: és a végén megfosztja a hitet minden lényeges alapjától. De ez így nem keresztény hit lenne, ami inkább egy ésszerű és felelősségteljes elfogadását kívánja mindannak amit Isten Krisztusban kinyilatkoztatott. A hit nem az ész hamvaiból származik. Nagyon bátorítalak mindannyiatokat, hogy semmiféle erőfeszítést ne sajnáljatok az Igazságra és az Abszolútumra nyitott tanulás újraépítésében.

5. Világosnak kell lennie, hogy ez a "függőleges" tanulási dimenzió nem jelent semmiféle becsukódást. Ellenkezőleg, legalapvetőbb természete által az egész teremtés különböző dimenzióira lesz nyitott. Hogyan is lehetne másképp? A termtmények értékét ismeri fel az ember a Teremtő elfogadásával. Az emberré lett igére nyitottan az ember egyben el is fogad mindent, ami Benne keletkezett (cf. Jn 1:3) és amit Ő megváltott. Ezért nekünk újra fel kell fedeznünk a Teremtés eredeti és világ végéről szóló jelentését, tisztelnünk kell minden belső elvárását, de élveznünk is kell a belőle fakadó szabadságot, felelősséget, alkotókészséget, örömöt, "pihenést" és szemlélődést. A II. Vatikáni Zsinat egyik kiváló szakasza is erre emlékeztet: "mivel az Isten a lelki szegénységben és szabadságban élvezi a teremtményeket, az ember egy igazságban való világ birtoklására hivatott, mintha egyszerre nem lenne semmije és minden az övé volna. 'Minden a tietek: de ti Krisztushoz tartoztok és Krisztus Istenhez tartozik' (1 Kor 3:22-23)" (Gaudium et Spes, 37). A mai legpontosabb ismeretelméleti magyarázat fontosnak ismeri el annak szükségét, hogy a humán- és természettudományok ismét párbeszédre találjanak. Ezáltal a tanulás újra egy mélyen egységes indíttatásból fakadhat. Napjaink tudományos és technológiai fejlődése nagyszerű és egyben ijesztő lehetőségeket ad az ember kezébe. A tudomány határainak elismerése, az erkölcsi követelmények figyelembevételével, nem valaminek az elfedését jelenti, hanem éppen ez a biztosítéka annak, hogy a fejlődés méltó lesz az ember számára és az élet szolgálatát fogja segíteni.

Nektek, kedves Barátaim, akik tudományos kutatásokat folytattok, segítenetek kell, hogy az egyetemek "kulturális laboratóriumokká" váljanak, ahol a teológia, filozófia, humán- és természettudományok gyümölcsöző párbeszédben vehetnek részt. Az igazság keresése közben természetesen szem előtt kell tartani az erkölcsi törvényt, mint a kutatás egy belső követelményét és teljes értékének egy feltételét.

6. A hit által megvilágosult tudás nemhogy nem hanyagolja el a mindennapi élet különböző területeit, hanem a remény és az ígéret erejét adja meg. Az általunk kívánatosnak tartott humanizmus olyan társadalom kialakulását szorgalmazza, amely az embert és elidegeníthetetlen jogait, az igazság és a béke értékét, az egyének közötti helyes viszonyt, társadalmat és az államot, a szolidaritás és a szubszidiaritás logikáját állítja a középpontba. Ez egy olyan humanizmus, amely képes lélekkel megtölteni magát a gazdasági fejlődést, hogy az "minden egyes ember és a teljes személy kiteljesedésére" irányulhasson (cf. Populorum Progressio, 14; és Sollicitudo Rei Socialis, 30).

Különösen fontos azon dolgoznunk, hogy a demokrácia valódi értelmének, a kultúra egy hiteles eredményének, teljes védelmet biztosítsunk. Ebben az értelemben aggodalomra okot adó irányvonalak jelentek meg. A demokráciát csupán egy ügyrendi kérdéssé csökkentették, vagy sokan azt gondolják, hogy a többség akarata önmagában elegendő egy törvény morális elfogadhatóságát eldönteni. Valójában azonban "a demokrácia értéke az általa képviselt és támogatott értékeken áll vagy bukik... Ezeknek az értékeknek az alapja nem lehet feltételes és változó 'többségi' vélemény. Az alapnak egy objektív erkölcsi törvény elfogadásának kell lennie, hiszen az ember szívébe vésett 'természeti törvény' a kötelező hivatkozási pont a polgári jog számára is" (Evangelium Vitae, 70).

7. Kedves Barátaim, az egyetemnek csakúgy, mint más intézményeknek, szintén szembe kell néznie korunk kihívásaival. A kultúrában betöltött szerepe azonban nélkülözhetetlen, feltéve persze, hogy nem veszíti el eredeti jellegét. Ez pedig azt jelenti, hogy az egyetem olyan intézmény, amely a kutatásnak él és ugyanakkor egy lényeges, formáló - méginkább azt mondanám "nevelő" - funkciót is betölt, elsősorban a fiatal generációk számára. Ezt a funkciót a reformok és új irányok középpontjába kell állítani, hiszen ez segíthet egy régi intézménynek, hogy lépést tudjon tartani a korral.

A humanista szemléletű keresztény hit eredeti módon tud hozzájárulni az Egyetem életéhez és nevelő feladatához. Hiszen a keresztény tanúságtétel élénk gondolkodásból és az élet következetességéből fakad, egy bíráló és építő dialógus által, ami más nézőpontot képviselő emberekkel történik. Remélem, hogy ez az irányvonal egyre jobban ki fog bontakozni a világtalálkozók alkalmával, amelyeken hamarosan rektorok, egyetemek tanulmányi igazgatói, egyetemi lelkészek vesznek részt valamint a diákok nemzetközi "fórumaival".

8. Ti, kiemelkedő oktatók! Az Evangéliumon nyugszik a világ és az ember létének magyarázata, ami nem szűnik meg támogatni a kulturális, humanista és etikai értékeket, hogy az életet és a történelmet helyes irányba segítse. Őszintén higgyetek ebben és ez állítson mértéket elkötelezettségeteknek is.

Az Egyház, ami a történelem során elsőrangú szerepet játszott az Egyetemek létrejöttében, továbbra is nagy figyelemmel kíséri őket, Tőletek pedig elszánt közreműködést kíván. Ezáltal válhat lehetővé, hogy az Egyetem úgy lépjen az új Milleniumba, hogy teljesen rátalált ismét önmagára, mint egy helyre, ahol figyelemre méltó módon bontakozhat ki a tudásra való nyitottság, az igazság keresésének szenvedélye és az emberiség jövője iránti érdeklődés. Hagyjon ez a jubileumi találkozó kitörölhetetlen nyomot mindannyiatokban és indítson Titeket új erővel erre a nem könnyű feladatra. Ezzel a kívánsággal, Krisztus nevében, aki a történelem Ura és az emberiség Megváltója, nagy szeretettel áldalak meg Titeket.

[an error occurred while processing this directive] Módosítva: 2002. 10. 08.