Fülöp Viktor a magyar balett kimagasló személyisége volt, a Rómeó és Júlia, a Spartacus, a Mandarin, a Diótörő, a Szamuráj és még számtalan táncjáték főszereplője. Dér András Keresztút című filmje, amely a Duna Televízióban készült, e rendkívüli művész életútját mutatja be. Fülöp Viktor özvegye, Kolozsvári Dóra és fia, Fülöp Gergely visszaemlékezéseiből egy különleges személyiséget ismerhetünk meg: Fülöp Viktor mindig a teljességre, a maximalizmusra törekedett, számára minden előadás ünnep volt. Művészi és emberi hitvallása: tisztességesen élni és dolgozni. Ez azonban élesen ütközött kisszerű környezetével, amely más törvények szerint működött. Az akarnok, döntési helyzetben lévő középszerűek vele szemben is örök fegyverükhöz nyúltak: kikiáltották összeférhetetlennek, kibírhatatlannak. A film nem is titkolja, hogy Fülöp nem volt könnyű természet, nem csupán önmagával, hanem másokkal szemben is szigorú követelményeket támasztott, de mindez a szent művészet érdekében történt. Fülöp Viktor élete szomorú bizonyíték arra, hogy a tehetség önmagában nem jelent védőpajzsot: a környezetükből fejjel kimagasló művészek vesztes helyzetbe is kerülhetnek, ahogyan őt is sikerült margóra szorítani: életének egy szakaszában kénytelen volt segédmunkásként dolgozni, s amikor nem kapott szerepet, felgyülemlett energiáit csillárok díszítésével vezette le. Mintha Madách Falanszter jelenete vált volna szomorú valósággá. Fülöp legnagyobb álma pedig, hogy tudását továbbadja a következő nemzedéknek, nem teljesült, mert az arra illetékesek nem engedték tanítani. Mindezek ellenére méltósággal viselte sorsát, csakúgy mint súlyos, gyógyíthatatlan betegségét. Az Istenbe vetett hitét sohasem vesztette el, és ebben megerősítette Medjugoréban tett látogatása, nemsokkal halála előtt. A megrázó, tiszta hitet sugárzó dokumentumfilmmel Dér András méltán nyerte el a fesztivál alkotói díját. (Dér a Vándorúton A Kereszt című kisfilmjét a zsűri különdíjban részesítette, és övé lett a legjobb operatőri díj is, a Kispapok '56-ban film fényképezéséért a szerk.)

Szintén a Duna Televízióban készült Pásztory János rendezésében a Ha ketten vagy hárman... című alkotás, amely a Kaposi-Dallos művészházaspárt mutatja be. Dallos Erika zongoraművész és karnagy, Kaposi Gergely karmester. Mindketten az Operaházban dolgoznak. A fiatal, háromgyermekes házaspár egész életét a krisztusi szellemben alakítja. Feltétlenül hisznek abban, hogy az élet nehézségeinek elviseléséhez az erőt felülről kapják. A házastársakat nemcsak a munka, a hivatás, de a közös gondolkodás is összeköti. Vallják: az életben nem a siker a legfontosabb, hanem az, hogy azt csinálhassuk, amit szeretünk, s a tökéletességre való törekvés. Ha ennek szellemében cselekszünk, nyugodtan hajthatjuk esténként álomra a fejünket. A házaspár életében két biztos pont van: a gyermek és az ima. Fontos gondolat, hogy a kereszténység egyik leglényegesebb jellemzője: megtalálni magunkban a csöndet és akkor a válasz sem marad el. Hinnünk kell abban, hogy Krisztus elfogad bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, bátran megoszthatjuk vele a problémáinkat. A rokonszenves házaspár élete példa arra is, hogy nem kötelező mindenáron a korszellemet követni: Dallos Erika és Kaposi Gergely nem a ma divatos elvek szerint alakítja életét, hanem a saját, belső törvényeik alapján.

Sághy Gyula Kispapok '56-ban című alkotásában katolikus papok Kuklay Antal, Nagy Imre, Tabódy István, Varjú Imre, Rédly Elemér, Hrotkó Géza idézik fel részvételüket az 1956-os forradalomban, és azt, hogy a megtorlás éveiben hogyan hurcolta meg őket a kommunista hatalom: bűnükül rótták fel, hogy szeminaristaként röpcédulákat és brosúrákat terjesztettek, mentették a forradalmárokat, és később ellenálltak a "békepapi" mozgalomnak is. A hat kispap a forradalom leverése után nem kerülhette el büntetését, a börtönt, a meghurcoltatást. Az indulatmentes, szinte derűs visszaemlékezésekből egyértelműen lelepleződik a diktatúra kétszínűsége, és megmutatkozik a kispapok elleni bírósági eljárás komédia jellege az abszurd kategóriájába tartozik, hogy a perben a hatalom mellett állt a vádló és a vádlott védője is egyaránt. A film külön érdeme, hogy olyan témát dolgozott fel, amelyről még mindig csak keveset tudunk, ezen a téren sok a fehér folt, hiszen az egyház '56-os szerepéről mindmáig rengeteg tévhit él az emberekben. Az ehhez hasonló alkotások segíthetik tisztánlátásunkat.

A fesztivál egyik legmeghatóbb alkotása Bilicsi Erzsébet Laurencia nővér, "Tétlenség az ördög párnája" című rövidfilmje volt, amely abból az alkalomból készült, hogy a 98 éves Laurencia nővér a Szociális Missziós Társulat nővéreként megújította hetvenéves fogadalmát. A századik életévéhez közeledő nővér sugárzó egyéniség, csupa jóság. Egész életében arra törekedett, hogy minden cselekedetével Istent szolgálja; teljesen tudatos volt ez nála. Legfontosabb számára az ima és a munka. Soha nem élt tétlenségben, mindig vallotta a címben jelzett, édesanyjától megtanult tétel igazságát. Ma is aktív, Somodi János kanonok legfőbb segítője, immár huszonegy esztendeje. Főz, rendbentartja a plébániát, gondozza a gyönyörű kertet, s imádkozik az országért.

A fallóskúti csodaforrás és kegyhely történetét meséli el Tóth Péter Pál Aranyfűrész című alkotása. Ötven éve itt jelent meg Csépe Klára hasznosi parasztasszonynak a Boldogságos Szűz Mária. A kortársak visszaemlékezéseiből megismerjük az akkori eseményeket és a hatalom reakcióit, s azt, hogyan születnek a legendák.

A külföldi filmek közül kiemelendő Stephen Teuwen Carl King című portréfilmje. A címszereplő egy Hollywoodban élő hajléktalan fiatalember, akivel megismerkedik az álomvárosba érkező forgatócsoport. A filmesek többször is elbeszélgetnek Kinggel, aki a perifériára szorult emberek őszinteségével meséli el eltékozolt életét: Chicagóban élt, felhőkarcolókat festett, de alkoholizmusa miatt elvesztette családját, munkahelyét, s az utcára került. Most guberálásból tartja fenn magát, de a vágy nem halt ki belőle teljesen, hogy változtasson az életén. Kilátástalannak látszó sorsának elviselésében az Istenbe vetett hite segíti ki. Esélye szinte a nullával egyenlő, de ő bízik benne, hogy a Teremtő még akar vele valamit, különben nem tartotta volna életben. Az első lépést már megtette a visszafelé vezető úton, lemondott az italról. S íme, a hamis álomvilágot futószalagon gyártó Hollywoodban ezúttal egy valóságos csoda szemtanúi lehetünk: Isten néha szinte kézzelfoghatóan megmutatja magát, ezúttal a filmeseket használva fel tervei kivitelezésére. A forgatócsoport tagjai nem csupán az érdekes riportalanyt látják meg Kingben, hanem valódi segítséget is nyújtanak neki: megfürdetik, felöltöztetik, s elintézik, hogy visszatérhessen Chicagóba, a családjához, megadva neki az újrakezdés esélyét. S ami a legmegdöbbentőbb, hogy mindez teljesen hihető módon van ábrázolva. Stephen Teewen alkotása elismerésben részesült.

A játékfilm kategóriájába tartozik Rolf Hamark svéd rendező Az Isten kalapácsa című alkotása. Svédországban vagyunk 1808-ban, a napóleoni háborúk kellős közepén. Az úri szalonban szenvedélyes vita folyik arról, hogy az oroszok helyett Napóleon mellé kellett volna állniuk, hiszen a franciák császára száz évig fog uralkodni Európában. Az egyik szereplő indulatosan kimondja: minden bajuk abból származik, hogy istentelenek lettek. Egy erdei faluból érkezik látogató, egy parasztember: haldoklóhoz hívják Isten szolgáját. Senkinek nem akarózik azonban elmenni a világtól eldugott kis faluba, végül az egyházi elöljáró ellentmondást nem tűrően jelöli ki a fiatal protestáns lelkipásztort. Az elhivatott ifjú képtelen meggyőzni a végsőkig elkeseredett beteget, aki bűneit sorolva úgy érzi, Isten nem bocsát meg neki, osztályrésze az örök kárhozat lesz, hiszen bár mindig tudta, hogy az Isten jó, mégsem követte, bűnös életet élt. Az ifjú lelkipásztor tehetetlen, s akkor megérkezik a csoda, Katarina, az egyszerű szomszédasszony személyében: Isten végtelen, mindenkire kiterjedő kegyelméről beszél, és sikerül meggyőznie a haldoklót, hogy megtisztult lélekkel búcsúzzon el az élettől. A Szentlélek nem válogatós, Isten világi és egyházi szolgája egymásra vannak utalva, lelkeket mindenki menthet a kegyelem révén sugallja a gyönyörűen fotografált, kissé talán didaktikus alkotás.

Az első ízben megrendezett Ökumenikus Filmfesztivál szakmailag jól vizsgázott: kifejezetten gyenge filmet nem mutattak be a fesztiválon, volt viszont néhány kitűnő alkotás, amely valóban a lélekig hatolt. A filmek többsége nem idealizálta a valóságot, de minden alkotásban egyértelmű volt az utalás arra, hogy a legnehezebb helyzetekből is megtalálhatjuk a kiutat, ha nem veszítjük el az Istenbe vetett hitünket. A remény soha nem meghaló. Ami viszont sajnálatos, hogy a fesztivál kevés figyelmet kapott, s ez a nézők alacsony számán is lemérhető volt. Biztató, hogy a Fórum Film Alapítvány már most készül a jövő évi fesztiválra. Jobb szervezéssel, nagyobb reklámmal bizonyára elérhető, hogy 2000-ben sokkal több nézőhöz eljussanak a most látott filmekhez hasonlóan az élet teljességét bemutatni szándékozó alkotások. MK

KÜLFÖLDI HÍREK

Ötvenéves az "Úr napja" című francia tévéadás

Sierra Leonéban szabadon engedték Giorgio Biguzzi xaveriánus püspököt