KÜLFÖLDI HÍREK

Európa egyetemi lelkészeinek találkozója Rómában

Róma: Európa egyetemi lelkészei az elmúlt hét végén háromnapos konferenciát tartottak az olasz fővárosban. A több mint 300 résztvevő jelenlétében megrendezésre kerülő találkozó első alkalommal gyűjti össze Kelet- és Nyugat-Európa lelkészeit. Magyarországot Pákozdi István budapesti és Kondé Lajos szegedi egyetemi lelkészek vezetésével öttagú delegáció képviselte. Erdélyből a marosvásárhelyi egyetem két lelkésze jött el a tanácskozásra. A maga nemében első ilyen jellegű találkozóra a római "La Sapienza" egyetem lelkészsége és kápolnája alapításának 50. évfordulója alkalmából került sor. XII. Pius pápa kezdeményezte, hogy a 150 ezer diákot oktató hatalmas római egyetemen kápolna épüljön, amely otthont ad a jezsuita egyetemi lelkészekre bízott ifjúsági nevelő és pasztorális tevékenységnek.

A kongresszus első napján, pénteken délelőtt II. János Pál pápa fogadta a tanácskozás résztvevőit. Hozzájuk intézett beszédében a kultúra újra evangelizálásának feladatáról szólt, amelyet a relativizmus jelenlegi körülményei között kell megvalósítani. VR/MK

Horvát püspök meghívása a pápának

Split: Navarro-Valls vatikáni szóvivő megerősítette, hogy Ante Jurić split-makarski horvát püspök ismételten meghívta II. János Pál pápát az egyházmegye alapításának 17. centenáris ünnepségeire. Az utazás lehetőségéről megbeszélések folynak. VR/MK

Sodano bíboros lesz a pápa legátusa a kölni dóm emlékező ünnepségén

Köln: II. János Pál pápa Angelo Sodano bíboros államtitkárt nevezte ki legátusának a kölni Dóm fennállásának 750. évfordulóját ünneplő szertartásra, amelyre 1998. augusztus 15-én kerül sor. VR/MK

HÁTTÉR

Legyen a lelkészség befogadó és nyitott ház mindenki számára

Az egyetemi lelkészekhez intézett beszédében a pápa rámutatott: Európa olyan súlyos kulturális, politikai, társadalmi és gazdasági változásokat szenvedett, hogy az evangelizálás problémáját teljesen új módon kell kezelni. A XX. század eseményei Európa kereszténységét és az Egyházat a legnagyobb kihívás elé állította, de az evangélium hirdetésének új lehetőségeit is megteremtette. Miközben a kontinens országai a technikai fejlődés gazdag lehetőségeivel rendelkeznek, drámai módon elszegényedtek célkitűzéseikben. Napjaink embere az objektív értékekre való hivatkozás hiányában, továbbá tudásának és erkölcsének alapjait illetően elbizonytalanodva, önmaga szűk horizontja és alkalmi megoldások felé hajlik. Ebben az egyént abszolutizáló és a szolidaritásra immár nem fogékony mai kultúrában fennáll annak veszélye, hogy a szabadság az erősek önkényévé válik a gyengébbek felett. A pápa hangsúlyozta: az egyetemi pasztorációnak, melynek szíve az egyetemi lelkészség, az a feladata, hogy bizalommal és türelmesen újra kijelölje azokat a koordinátákat, amelyen belül az Evangélium ismét érvényességet nyer, ugyanakkor nyíltan el kell ismernie, hogy a kortárs emberek szívében szinte megszűnt az Isten iránti érzékenység. Ma az egyetemi templom a lélek helye, ahol a Krisztusban hívő diákok imádságra gyűlnek, és ahol eligazítást kapnak. A lelkészség továbbá a keresztény értékek "gyakorló és küzdőterme", ahol az ember a keresztségi élettel megegyező módon növekszik és fejlődik. A lelkészség legyen nyitott és befogadó ház mindenki számára, aki az igazságot keresi, valamint a mai modernizmus hanyatló körülményei között váljon élő központtá, mely a kultúrát keresztény lelkiséggel hatja át mondta a Szentatya. Végül megemlítette: 2000-ben, a szentévben kerül sor az egyetemi oktatók összejövetelére és az Ifjúsági Világtalálkozóra. VR/MK

ÉVFORDULÓ

Jacques Maritain emlékezete

Huszonöt évvel ezelőtt hunyt el Jacques Maritain, francia katolikus filozófus, a humanizmus teljességének prófétája, akit II. János Pál pápa a hit kiváló tanújának, az értelem egyik legjelentősebb hírnökének nevezett. Elődje, VI. Pál pedig korunk nagy gondolkodójának nevezte Maritaint, "a gondolkodás, az élet és az ima" mesterének. Montini pápa gyásza különösen mély volt, hiszen Maritainnak a humanizmus teljességére vonatkozó elméletéből sokat merített mind a zsinatot lezáró beszéde, mind pedig "Populorum progressio" kezdetű enciklikája számára. Maritain elismerte az ember jogi önállóságát, de azt az isteni abszolútumhoz viszonyította. "Az ember csak a kereszten növekedhet" írta, hangsúlyozva, hogy a szabad egyén teljes önmegvalósításának útja az Istennel való személyes kapcsolaton át vezet. A francia gondolkodó az emberi kultúrát a Kinyilatkoztatásra alapozta. Vittorio Possenti erkölcsfilozófiai professzor az évforduló alkalmából interjút adott a Vatikáni Rádiónak. A következőképpen világította meg Jacques Maritain eszmerendszerét: "A teljes humanizmus központi gondolata, hogy Isten az ember középpontja és ezért a transzcendencia bizonyos módon bele van írva az emberi életbe. Azt mondhatnánk, hogy Isten az ember abszolút jövője. Ezt az értelem megsejti, de bizonyossággal a Kinyilatkoztatásból tudja meg. Az ember szabad és bizonyos mértékig önálló. Szabadságát és autonómiáját úgy is felhasználhatja, hogy egy emberközpontú humanizmus nevében elszakad Istentől, illetve felismerheti, hogy az Istennel való barátságra kapott meghívást. Maritain teljes önállóságot hagy a tudománynak, a filozófiának és a politikának, hogy azután mindezeket a szakterületeket a természetfeletti dimenzióban egyesítse. A Kinyilatkoztatás feladata ugyanis nemcsak az, hogy az embert eljuttassa az Istennel való barátsághoz, hanem az is, hogy az emberi tevékenységeket a maguk teljességében kivirágoztassa". VR/MK

KÖNYVEKRŐL
Bernard Sesboüé: Krisztus pedagógiája

Bernard Sesboüé S. J. (1929) a dogmatika és a patrisztika professzora a párizsi Centre Sevres teológiai fakultásán. Most megjelent művében az alapvető krisztológia főbb részeit elemzi. Azt vizsgálja, hogyan alakult ki Jézus tanítványaiban a benne való hit, majd a keresztre feszítés, illetve a Feltámadás után miként lettek a Krisztus-hit tanúivá és hirdetőivé. Rámutat: a krisztológia igazi tartalma és végső kritériuma maga Jézus Krisztus, az ő élete, sorsa, szava, műve. Az Ő feltámadása páratlan esemény, az üdvösségtörténet középpontja, amely teljesen felborítja emberi ismeretünk általános kategóriáit.

A mű egyik alapvető megállapítása, hogy elvilágiasodott, vallásilag közömbös korunkban nem hirdethetjük hatásosan az Igét, ha az állítások mellett nem javaslunk megfelelő módszert arra, hogyan juthatunk el a hitre, hogyan tehetjük magunkévá annak igazságait. A szerző számára egyértelmű, hogy a tanítványok egy hús-vér emberrel találkoztak a Földre jött istenfiú, Jézus személyében, aki sokkoló hatással volt környezetére. A vele valamiképpen kapcsolatba került emberek felszólítva érezték magukat arra, hogy állást foglaljanak Jézus szavait hallván, rendkívüli igényei láttán. Sesboüé egységes egészként értelmezi a Szentírást, összefüggéseiben elemzi, rámutatva, hogy az Ó-, illetve az Újszövetség részei összefüggnek, így Jézus története minden kétséget kizáróan a próféciák beteljesítése. Szemben a prófétákkal azonban, Jézus igehirdetése tökéletesen eredeti újdonság. Isten Országának eljövetele az Ő személyéhez kötődik, ez mondanivalójának eszkatologikus jellege. Jézusnál tökéletes az összhang szavai és cselekedetei között. Sesboüé szerint Jézus tevékenységében nem a csodák a döntőek, hanem azok értelme a fontos. A csodák eszkatologikus valóságok, az új Teremtés hajnalát jelentik. A jezsuita professzor alapvető különbséget lát a jézusi, illetve a pogány csodák között. A Megváltó csodái szoros kapcsolatban vannak a hittel, sohasem öncélúak, és kevésbé látványosak. A maga, vagy a látványosság érdekében soha nem vitt végbe csodát, csodatettei mindig azok javát szolgálta, akikkel küldetése során találkozott. Azok által üdvözít, ez krisztológiai jelentőségük.

A könyv írója részletesen elemzi Jézus szavait, cselekedeteit. Eszerint Krisztus pedagógiája egyértelműen azt mutatja, hogy személyében a kinyilatkoztatás az embertől vezet Istenhez. Jézus az az "eszkatologikus" próféta, aki Isten végső szavát mondja ki az embereknek. A krisztológia számára meghatározó jelentősége van annak, hogy kölcsönös a kapcsolat a Föltámadott megjelenései és Jézusnak Isten és emberek előtt tett tanúságtétele között.

Szintén rendkívül alaposan vizsgálja a szerző a történelem és a hit kapcsolatát is a krisztológiában. Ennek kapcsán tényként szögezi le, hogy sok történész saját korának felfogását erőlteti rá a Jézus-képre, ha Krisztusról ír. Sem a modern történettudomány alapján, sem a hit összefüggéseinek figyelmen kívül hagyásával nem lehet azonban hiteles Jézus-életrajzot írni. Krisztus története ugyanis csak a hit összefüggésében válik érthetővé: idetartozik az Istenbe vetett hit, Jézus hite és a tanúk hite is. A hit játssza a fő rendező elv szerepét, segíti a tisztán látást és a megismerést. A történelem viszont megköveteli, hogy a hit szüntelenül visszatérjen a rajta kívül álló valósághoz és a hitet megalapozó adatokhoz. A szerző célja, hogy korszerű szintézist alkosson a kritikai történettudomány és a keresztény hit között, s ezt sikerül is elérnie.

A könyv írójának egyik megszívlelendő figyelmeztetése, hogy a Lélek ajándékát, amely bennünket a Feltámadásban élő emberekké tesz, csak abban a megtérésben kaphatjuk meg, amely átalakítja kapcsolatunkat másokkal és a világgal. Nem szabad tehát menekülnünk a valóságtól, sőt a Feltámadásba vetett helyes hit éppen az emberek és a világ érdekében végzett szolgálatban kapja meg végleges értékét.

A kötet különlegesen érdekes fejezete, amelyben Sesboüé a Feltámadás és a napjainkban oly divatos reinkarnáció alapvető ellentétéről ír. Eszerint a reinkarnáció a világegyetemről hordoz üzenetet, a keresztény Feltámadás Istenről, az emberről és végső kapcsolatról szóló üzenet. A lélekvándorlás ciklikus, meghatározatlan, örök visszatérést ígér, a Feltámadás viszont az Isten országában való végső beteljesülés felé halad, célt és befejezést ígér. A reinkarnációban elvész a döntő alap, hogy Jézus személye egyetlen és egyedülálló. A tettek általi üdvösséget, az önmegváltást ígéri, a Kinyilatkoztatás szerint viszont az üdvösséget kegyelemből, ingyenes ajándékként kapjuk.

Sesboüé tudományos igénnyel megírt művének egyik legfontosabb, a mindennapi életben is hasznosítható figyelmeztetése, hogy a hívő ember hívővé válása soha nem fejeződik be: az egyes személyek egyre inkább azzá válnak és ehhez szüntelenül törekedniük kell a megtérésre, ami folyamatos. A hit állandó útonjárás, amely egyszer majd elvezet a színelátáshoz. (Vigilia Kiadó) MK