1. Ebben az évben a Béke Világnapot a szeptember 11-ei drámai események tükrében tartjuk. Azon a napon iszonyatos bűntényt hajtottak végre: néhány perc leforgása alatt különböző népfajhoz tartozó ártatlan emberek ezreinek életét oltották ki kegyetlen módon. Attól kezdve a világ minden részén élő emberek hirtelen rádöbbentek személyes sebezhetőségükre és mostantól fogva ez idáig ismeretlen belső szorongással tekintenek a jövő felé. Az egyház e szorongással szemben a reménységről akar tanúbizonyságot tenni, arra a meggyőződésre alapozva, hogy az utolsó szó nem a rosszat, a “mysterium iniquitatis”-t illeti. A Szentírásban megrajzolt üdvösségtörténet nagy világosságot sugároz a történelem egészére és megmutatja, hogy azt mindig annak az Istennek irgalmas és gondviselő figyelme kísérte, Aki ismeri azokat az utakat, amelyeken keresztül megérintheti még a kőkemény szíveket is és bőséges termést tud sarjasztani még a legszárazabb és legterméketlenebb földből is.

2002. kezdetén az a remény élteti az egyházat, hogy Isten segítségével a világ, amelyben látszólag ismét a rossz hatalma került fölénybe, olyan világgá alakulhat át, amelyben az emberi szív legnemesebb törekvései megvalósulhatnak, és az igazi béke győzedelmeskedik. A béke az igazságosság és a szeretet műve.

2. A nemrég történt szörnyűséges vérengzés a szívem mélyéből gyakran fakadó olyan megfontolásra késztetett, hogy újra átgondoljam az életemet, főként pedig az ifjúságomat megjelölő történelmi emlékeket. A nácizmus és a kommunizmus által népeket és egyéneket, köztük számos barátomat és ismerősömet sújtó mérhetetlen szenvedések mindig megérintették a lelkemet, és buzgó imádságra ösztönöztek. Nem egy alkalommal eltöprengtem afelett, vajon létezik-e út, amely a barbár módon eltiport erkölcsi és társadalmi törvény teljes helyreállításához vezet? Megfontolásaim és a bibliai kinyilatkoztatással való szembesülés révén arra a meggyőződésre jutottam, hogy a megsértett rend visszaállítása csak akkor lehetséges, ha összekapcsoljuk egymással az igazságosságot és a megbocsátást. Az igazi béke tartóoszlopa az igazságosság, valamint a szeretetnek az a sajátságos formája, ami a megbocsátás.

3. De vajon beszélhetünk-e a jelenlegi körülmények között igazságosságról és megbocsátásról, mint a béke forrásáról és feltételéről? A válaszom az, hogy a nehézségek ellenére lehet és kell is beszélni róla. Amint a II. Vatikáni zsinat kijelentette: “a béke a rend gyümölcse, melyet isteni Alapítója (lehetőségként) az emberi társadalomnak ajándékozott, és a mind tökéletesebb igazságosságra szomjúhozó embereknek kell megvalósítaniuk (Gaudium et Spes, 78). A katolikus egyházban immár több mint 15 évszázada visszhangzik Hippói Szent Ágoston tanítása, aki arra emlékeztet, hogy a mindenki hozzájárulásával megteremtett béke a rend nyugalmában – tranquillitas ordinis – rejlik. (De civitate Dei, 19, 13).

Az igazi béke tehát az igazságosság gyümölcse, morális erény, amely őrködik a jogok és kötelességek teljes tisztelete, valamint a javak és kötelezettségek méltányos elosztása fölött. Mivel azonban az emberi igazságosság rendkívül törékeny és nem tökéletes, hiszen ki van szolgáltatva az egyéni és csoportérdekeknek, mindig oly módon kell gyakorolni, és bizonyos módon kiegészíteni azt a megbocsátással, amely begyógyítja a sebeket, és gyökereiben visszaállítja a megzavart emberi kapcsolatokat. Ez mindig érvényes, akár az egyéneket érinti, akár a szélesebb körű, nemzeti vagy nemzetközi feszültségek esetében. A megbocsátás semmiképpen nem áll szemben az igazságossággal, mivel nem jelenti azt, hogy halogatja a megsértett rend jóvátételének törvényes elvárásait. A megbocsátás célja inkább az igazságosság teljességének helyreállítása, amely a rend nyugalmához vezet, ami jóval több az ellenségeskedés törékeny és átmeneti megszűnésénél, tehát valójában a lelkek vérző sebeinek gyökeres meggyógyítását jelenti. E gyógyulásnak egyaránt lényeges feltétele az igazságosság és a megbocsátás. Ebben az évben a világnap lehetőséget nyújt az emberiség és főként az nemzetek vezetői számára, hogy elgondolkodjanak az igazságosság követelménye és a megbocsátásra való elhivatottság felől, a világot továbbra is sújtó problémákkal szemben, köztük a szervezett terrorizmus által bevezetett erőszak új szintjével.

4. A terrorizmus jelensége

A nemzetközi terrorizmus ma éppen az igazságosságon és békén alapuló béke ellen indít támadást. Az utóbbi években és főként a hidegháborút követően a terrorizmus a politikai, technikai és gazdasági jellegű, cinkos érdekszövetségek módszeresen kidolgozott titkos hálózatává fejlődött, amely az országhatárokat túllépve kiterjed az egész világra. Hatalmas anyagi bázissal rendelkező valódi szervezetekről van szó, amelyek széles skálájú stratégiákat dolgoznak ki, ártatlan személyeket sújtanak, akiknek semmi közük a terroristák által kitűzött célokhoz. Saját követőiket bevetendő fegyverként használják fel védtelen személyek ellen. E terrorista szervezetek megdöbbentő módon tanúskodnak a pusztítás hajlamáról, amelyből táplálkoznak. A terrorizmus a gyűlöletből fakad és elszigetelődést, bizalmatlanságot, továbbá elzárkózást szül. Az erőszakhoz az erőszak tragikus örvénye társul, amely megfertőzi az új nemzedékeket is, így aztán ezek mintegy örökösei lesznek az előző nemzedéket megosztó gyűlöletnek. A terrorizmus az emberi élet megvetésén alapul. Éppen ezért nem csupán tűrhetetlen bűntényeket eredményez, hanem már önmagában is az emberiség elleni valódi bűntény, amennyiben politikai és gazdasági stratégiaként használja fel az erőszakot.

5. Ezért a terrorizmussal szembeni védekezés jogos. Olyan jogról van szó, amely a célok és az eszközök megválasztása tekintetében morális és jogi szabályoknak kell megfelelnie. A bűnösök azonosítása megfelelő bizonyításra szorul, mert a bűntetői felelősség mindig személyes, nem terjeszthető tehát ki nemzetekre, etnikumokra, vallásokra, amelyekhez a terroristák tartoznak. A terrorista tevékenység elleni küzdelemben a nemzetközi együttműködésnek együtt kell járnia politikai, diplomáciai és gazdasági elkötelezettséggel, hogy bátran és határozottan számolja fel a terrorizmus hátterében meghúzódó esetleges elnyomást és kirekesztést. A terroristák toborzása ugyanis könnyebb olyan társadalmi körülmények között, ahol a jogokat megtagadják és az igazságtalanságokat túl sokáig megtűrik. Világosan le kell azonban szögezni, hogy a világban létező igazságtalanságokat soha nem szabad felhasználni a terrorista merényletek igazolására. Meg kell állapítani azt is, hogy a rend gyökeres felborítása, amelyre a terroristák törekednek, a legtöbb áldozatot éppen azok között az emberek, férfiak és nők között szedi, akik a legkevésbé képesek ellenállni a nemzetközi szolidaritás összeomlásának. Kifejezetten a fejlődő világ népeire gondolok, akik máris a túlélés keskeny határán mozognak, és akiket a legfájdalmasabban érintene a globális gazdasági és politikai káosz. Nyilvánvalóan téves felfogás tehát, hogy a terrorizmus a szegények nevében cselekszik.

Senki sem gyilkolhat Isten nevében

6. Aki terrorista akciókkal gyilkol, az megveti az emberiséget, és reményvesztettséget mutat az élet és a jövő iránt: ebben a távlatban bármi a gyűlölet és a pusztítás tárgyává válhat. A terrorista azt gondolja, hogy az igazság, amelyben hisz vagy az elviselt szenvedés abszolút értelemben felhatalmazza őt ártalmatlan emberi életek elpusztítására. Olykor a terrorizmus fanatikus fundamentalizmus szülötte, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy mindenkire rá lehet kényszeríteni az igazságról alkotott saját meggyőződés elfogadását. Ezzel szemben az igazságot sohasem lehet senkire sem rákényszeríteni, még akkor sem, ha azt már valóban elértük. A másik ember lelkiismeretének tiszteletben tartása, akiben magának Istennek a képmása tükröződik vissza (vö. Ter 1, 26-27), csak az igazság másoknak való felajánlását teszi lehetővé, amelyet aztán ő felelősen elfogadhat. Erőszakkal rákényszeríteni azt, amit igazságnak hiszünk, azt jelenti, hogy megsértjük az ember méltóságát, végső soron tehát Istent, akinek ő képmása. Ezért a fundamentalista fanatizmus gyökeres ellentétben áll az Istenbe vetett hittel. Jobban megfontolva a terrorizmus nemcsak az embert, hanem magát Istent is eszközként használja fel, bálvánnyá teszi meg és saját céljaira szolgálatába állítja.

7. Ezért egyetlen vallási vezető sem lehet elnéző a terrorizmussal szemben, és még kevésbé hirdetheti azt. Aki Isten nevében terroristaként lép fel, az meggyalázza a vallást és erőszakot alkalmaz az ember ellen. A terrorista erőszak ellentétes az embert teremtő Istenbe vetett hittel, Aki gondját viseli az embernek és szereti őt. De különösképpen teljesen ellentétes a Jézus Krisztusba vetett hittel, aki így tanította tanítványait imádkozni: “Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek (Mt 6,12).

A keresztények Jézus tanítása és példája nyomán tudják, hogy az irgalom tanúsítása életünk igazságának megélését jelenti: lehet és kell, hogy irgalmasak legyünk, mert erre tanít bennünket Isten, aki az irgalmas szeretet (vö. Jn 4, 7-12). Isten, aki megvált minket azáltal, hogy belépett a történelembe és Nagypéntek drámáján keresztül előkészítette a húsvét diadalát, az irgalom és a megbocsátás Istene (vö. Zsolt 103 (102), 3-4.10-13). Jézus így válaszolt azoknak, akik azzal vádolták, hogy a bűnösökkel eszik: “Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket” (Mt 9, 13). A Krisztus-követőknek, akik az Ő halálában és feltámadásában keresztelkedtek meg, mindig az irgalom és a megbocsátás embereinek kell lenniök.

A megbocsátás szükségessége

8. De mit jelent konkrétan megbocsátani? És miért bocsássunk meg? Amikor megbocsátásról beszélünk, nem kerülhetjük meg ezeket a kérdéseket. Visszatérve ahhoz a megfontoláshoz, amelyet az 1997-es Béke Világnap témájával kapcsolatban megfogalmaztam (Ajánld fel a megbocsátás, és békét kapsz), szeretnék emlékeztetni rá, hogy a megbocsátás, még mielőtt társadalmi tényező lenne, mindannyiunk szíve mélyén rejtőzik. Csak olyan mértékben remélhetünk a “megbocsátás politikájában”, amilyen mértékben meghonosodik az etika és a megbocsátás kultúrája. Ezt a politikát pedig olyan társadalmi és jogi intézményi magatartás fejezi ki, amelyben az igazságosság emberi arculatot ölt. A megbocsátás mindenekelőtt személyes döntés, a szív választása, amely legyőzi azt az ösztönt, hogy a rosszért rosszal fizessünk. Ez a választás Isten szeretetében talál hasonlóságra, aki bűneink ellenére elfogad bennünket, legfőbb példája pedig Krisztus megbocsátásban rejlik, aki a kereszten így imádkozott: “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit tesznek” (Lk 23,34). A megbocsátásnak tehát isteni gyökere és mértéke van. Ez azonban nem zárja ki, hogy emberi ésszel nem tudjuk felfogni ennek értékét. Először is annak a tapasztalatnak alapján, amelyet a rosszat elkövető ember megél, aki felfogja saját gyöngeségét és azt reméli, hogy mások elnézők lesznek vele szemben. Miért ne tegyük meg tehát másoknak azt, amit magunknak elvárunk? Minden emberben él a remény, hogy új életet kezdhet, és nem marad örökké saját hibái és vétkei rabja. Arról álmodik, hogy előtte áll a jövő, a bizalom és elkötelezettség perspektívája.

9. A megbocsátás, mint emberi tett, elsősorban személyes kezdeményezés a hozzá hasonlók viszonylatában. A személy azonban lényegileg társadalmi lény, emberi kapcsolatai vannak, amelyeken keresztül nemcsak a jóban, hanem sajnos a rosszban is kifejezi önmagát. Ebből következik, hogy a megbocsátásra társadalmi szinten is szükség van. A családoknak, a csoportoknak, az államoknak és az egész nemzetközi közösségnek, szükségük van a megbocsátásra, hogy újraszőjék a szétszakított kötelékeket, hogy felülkerekedjenek a kölcsönös elítélés meddő helyzetén, hogy legyőzzék mások kizárásának kísértését, nem adva nekik egy újabb lehetőséget. A megbocsátás képessége minden leendő igazságosabb és szolidárisabb társadalmi terv alapja. Ezzel szemben a megbocsátás megtagadása állandóan táplálja a konfliktusokat és a népek fejlődését nagymértékben lelassítja. Az erőforrásokat fegyverkezésre, háborús kiadásokra és gazdasági megtorló intézkedésekre fordítják. Így hiányozni fog a szükséges pénzforrás, amelyet fejlődésre, békére és igazságosságra fordítanának. Mennyi fájdalom sújtja az emberiséget azért, mert nem tud kiengesztelődni, mekkora hátrányt szenved, mert nem tud megbocsátani. A béke a fejlődés feltétele, de az igazi békét csak a megbocsátás teszi lehetővé.

A megbocsátás a helyes út

10. A megbocsátás javaslatát nem könnyű megérteni és nem könnyű elfogadni: bizonyos értelemben paradox üzenet. A megbocsátás ugyanis rövid távon látszólag veszteséggel jár, míg hosszabb távon reális nyereséget biztosit. Az erőszak ennek éppen az ellenkezője: a közeli nyereséget választja, de valós és megmaradó veszteséget készít elő a távoli időre. A megbocsátás gyöngeségnek tűnhet, valójában nagy lelki erőt és erkölcsi bátorságot tételez fel a megbocsátás felajánlása és elfogadása egyaránt. A megbocsátás nem teszi kisebbé az embert, hanem teljesebb, gazdagabb emberségre vezeti, és így a Teremtő egy fénysugarát tükrözi vissza önmagában.

Az evangélium ügyéért végzett szolgálatom folytán kötelességemnek érzem és ugyanakkor megerősítést is ad, hogy a megbocsátás fontosságát sürgessem. Ma is ezt teszem, abban a reményben, hogy az emberek szívében és a föld népeinek kapcsolataiban nyugodt és érett megfontolást indítok el az általános megújulás távlatában.

11. A megbocsátás témája kapcsán nem feledkezhetünk meg néhány tragikus konfliktushelyzetről, amely oly régóta mélységes és marcangoló gyűlöletet táplál, személyes és kollektív tragédiák feltartózhatatlan örvényével. Elsősorban arra gondolok, ami a Szentföldön történik, Isten és az emberek találkozásának áldott és szent helyén, Jézus, a Béke Fejedelme életének, halálának és feltámadásának helyszínén. A kényes nemzetközi helyzet késztet, hogy megújult erővel sürgessem az arab-izraeli konfliktus megoldását, amely immár ötven éve tart, váltakozóan súlyos és kevésbé súlyos időszakokkal. A terrorista akciókhoz vagy háborúkhoz való állandó folyamodás, amely egyre kritikusabbá és kilátástalanabbá teszi a helyzetet mindenki számára, adjanak helyet a megoldást hozó tárgyalásoknak. Ha mindenkiben felülkerekedik az igazságosság és a kiengesztelődés akarata, akkor mindenki jogainak és igényeinek helyet lehet biztosítani. Újból teljes szívvel felhívást intézek ezekhez a szeretett népekhez, hogy fáradozzanak a kölcsönös tisztelet és építő egyetértés új korszakának beköszöntésén.

Egyetértés és együttműködés a vallások között

12. A vallási vezetőkre sajátos felelősség hárul ebben a nagy erőfeszítésben. A keresztény közösségeknek és az emberiség nagy vallásainak együtt kell működniük a terrorizmus társadalmi és kulturális okainak megszüntetésében. Azt kell tanítaniok, hogy az emberi személy nagy méltósággal rendelkezik és hírdetniök kell az emberi nem egységének tudatát. Az ökumenikus és vallásközi párbeszéd számára és a vallásoknak a népek közötti béke érdekében tett szolgálata számára ez sürgető feladatotjelent. Meggyőződésem, hogy főként a zsidó, keresztény és muzulmán vallási vezetőknek azzal a kezdeményezéssel kell előállniok, hogy nyilvánosan elítélik a terrorizmust és megtagadják annak bármilyen formájú vallási és morális igazolását.

13. Az erkölcsi igazság melletti közös tanúságtétellel, azaz annak kimondásával, hogy az ártatlanok szándékos meggyilkolása mindig súlyos bűn, mindenütt és bármiféle kivétel nélkül, a vallási vezetők elősegítik az erkölcsileg helyes közvélemény kialakítását. Ez szükséges előfeltétel ahhoz, hogy olyan nemzetközi társadalom épüljön, amely képes a rend nyugalmának megvalósítására az igazságosságban és a szabadságban. A vallások ilyen jellegű elkötelezettsége elvezet a megbocsátás útjára, amely kölcsönös megértést, tiszteletet és bizalmat eredményez. A vallások a megbocsátás pedagógiája által szolgálhatják a béke ügyét és a terrorizmus megfékezését, mert az az ember, aki megbocsát vagy bocsánatot kér, megérti, hogy létezik egy nálánál nagyobb Igazság, amelynek elfogadásával felülmúlhatja önmagát.

Imádság a békéért

14. Pontosan emiatt a békéért folytatott imádság nem olyan elem, amely a békéért vállalt elkötelezettség “után” következik. Ellenkezőleg, a békének a rendben, az igazságosságban és szabadságban történő építésének a szívét alkotja. A békéért imádkozni azt jelenti, hogy kinyitjuk szívünket Isten megújító hatalma előtt. Isten, kegyelmének éltető erejével távlatokat nyithat a béke előtt ott, ahol csak akadályok és bezárulások mutatkoznak. Megerősítheti és kiszélesítheti az emberi család szolidaritását a megosztottság és küzdelmek hosszú történetével szemben. A békéért imádkozni azt jelenti, hogy imádkozunk az igazságosságért, a nemzeteken belüli rendért és a nemzetek egymás közötti kapcsolataiért. Azt jelenti, hogy imádkozunk a szabadságért, főként a vallásszabadságért, amely alapvető emberi és polgári jog minden egyén számára. Imádkozni a békéért azt jelenti, hogy elnyerjük Isten megbocsátását, és ugyanakkor növekedünk bátorságban, amely elengedhetetlen azok számára, akik meg akarják bocsátani az elszenvedett sértéseket. Ezen okokból meghívtam Assisibe, Szent Ferenc városába, január 24-ére a világ vallásainak képviselőit, hogy imádkozzunk a békéért. Ezzel azt akarjuk tanúsítani, hogy a tiszta vallási érzés a népek közötti tisztelet és harmónia kimeríthetetlen forrása: sőt az erőszak és a konfliktusok megelőzésének legbiztosabb ellenszere. Ebben a súlyos aggodalommal teli időszakban az emberi családnak szüksége van arra, hogy emlékeztessék reménységünk biztos indítékaira. Assisiben a Mindenható Istenhez imádkozva ezt szeretnénk hirdetni egy Szent Ferencnek tulajdonított szép kifejezéssel: azzal, hogy önmagunkat a béke eszközeivé tesszük.

15. Nincs béke igazságosság nélkül és nincs igazságosság megbocsátás nélkül: ezt az üzenetet intézem minden hívőhöz és nem hívőhöz, minden jóakaratú emberhez, akinek szívügye az emberi család java és jövője. Nincs béke igazságosság nélkül és nincs igazságosság megbocsátás nélkül: erre emlékeztetem mindazokat, akik kezükben tartják az emberi közösség sorsát, hogy súlyos és nehéz döntéseik során az ember igazi javának fénye vezérelje őket, a közjó távlatában.

Nincs béke igazságosság nélkül és nincs igazságosság megbocsátás nélkül: soha nem fáradok bele, hogy ezt a figyelmeztetést intézzem mindazokhoz, akik bármilyen oknál fogva a gyűlöletet, a bosszú szellemét, a pusztítás szomját táplálják önmagukban.

Ezen a béke világnapon minden hivő szívéből őszinte imádság törjön fel a terrorizmus minden áldozatáért, tragikusan sújtott hozzátartozóikért, és minden népért, amelyben továbbra is sebet ejt és felforgat a terrorizmus és a háború. Imáink hatósugarából ne hiányozzanak azok sem, aki súlyosan megsértik Istent és az embert, irgalmat nem ismerő tettekkel: ők is kapják meg a lehetőséget, hogy visszatérjenek önmagukba és felismerjék az elkövetett rosszat, hogy így felhagyjanak az erőszakos szándékokkal és keressék a megbocsátást. Ebben a viharos időszakban az emberi család találja meg az igazi és tartós békét, azt a békét, amely csak az igazságosság és az irgalom találkozásából fakadhat.