Az ünnepség a helybéli fiatalok felvonulásával kezdődött, azután bekapcsolódott a menetbe az olasz hadsereg szardíniai gránátos ezrede, majd Capestrano város polgári és egyházi méltóságai. A menet a magyar emlékműnél is megállt, ahol két koszorút a városét és a magyar népét helyeztek el. A kürtös megadta az imára szólító jelet, s a zenekar eljátszotta az olasz és a magyar Himnuszt. A menet végül megérkezett a Szent János által alapított ferences kolostor templomába, ahol ünnepélyes koncelebrációs szentmisét mutattak be, amelyen egy könyörgést magyar nyelven olvastak fel.
A szentmise után a menet Szent János ezüstszobrával, amelyet négy korabeli harci öltözetet viselő fiatal vitt, a városháza elé vonult. A díszteremben került sor az ünnepségre, amelyen Nemo di Fiore polgármester megemlékezett a kettős ünnepről és a magyar jelenlét fontosságáról, majd átadta a város kulcsát a budavári polgármesternek, végezetül pedig emléklapot nyújtott át Mihályi Gézának, aki 1966 óta szervezi a magyarok részvételét a capestranói ünnepségeken, és akinek jelentős szerepe volt a testvérvárosi kapcsolat kialakulásában.
Győri Enikő nagykövet asszony beszédében elmondta, hogy a forradalom ideén még nem is élt, de felnövekedve fokozatosan megértette az események jelentőségét. Olaszországba kerülve pedig meglátta a Kapisztrán-kapcsolat fontosságát is. A budavári polgármester hangsúlyozta a két város kapcsolatának jelentőségét, amely illeszkedik az ezeréves olasz-magyar baráti viszony keretébe. Végül a jelenlévők a kápolnává alakított Kapisztrán-szobába vonultak, ahol az oltár felett látható a Gudics János dombormű. A kápolna berendezését korabeli rajzok alapján az ercsi utász zászlóalj asztalosai faragták remekbe. Itt a budavári polgármester koszorút helyezett el, majd a magyarság elénekelte a Boldogasszony anyánk kezdetű éneket. Az ünnepségek után Capestrano város önkormányzata díszebédet adott, majd hazaindulásuk előtt a budavári képviselők megkoszorúzták Kapisztrán Szent János oltárát.
Az esti ünnepi megemlékezésen a római Magyar Akadémián Jászai Magda történész, italianista professzor, az '56-os események szemtanújaként, érdekfeszítő előadásban személyes élményeit mondta el a nagy számban összegyűlt magyaroknak és olaszoknak. Kitért Mindszenty hercegprímás személyére is. Felidézte, hogy fogságából való kiszabadítása után rádiószózatot intézett a magyar néphez, és az elviselt szenvedések ellenére a béke szavait ismételte, azt, hogy Magyarország minden néppel jó barátságban akar maradni, megemlítve a Szovjetuniót is. Jászai Magda szerint Mindszenty bíborosnak ezt a beszédét a későbbiekben eltorzították, meghamisították. Az emlékest Leo Valeriano olasz énekével, olyan dalokkal ért véget, amelyek Olaszországban az 1956-os események nyomán születtek és amelyek a forradalom vértanúinak állítanak emléket. VR/MK
Emlékezni és köszönetet mondani jöttünk ma itt össze, magyarok és olaszok. A közelmúlt emlékét idézzük, az 1956-os magyar forradalomét és szabadságharcét, melynek most ünnepeljük a 45. évfordulóját. Igen, 45 évvel ezelőtt vált mindenki számára nyilvánvalóvá, hogy Magyarország nem kér a kommunista diktatúrából, s ha kell, fegyverrel is megküzd szabadságáért. Nem egész két hét bizakodás után azonban a túlerő győzött, a forradalom elbukott, s sokaknak menekülniük kellett. Menekültek, mert tudták, újra olyan idők jönnek, amikor otthon a szabadságvágyért bitó jár, vagy menekültek azért, mert úgy érezték, csak egy szabadabb világban tudták tovább élni életüket. És akik Olaszországba jöttek, segítőkre és barátokra találtak ezért jár a köszönet.
A forradalom leverése után Olaszországba érkező ötezer magyar menekült közül az olasz felsőoktatási intézmények nagylelkűségének köszönhetően számos magyar fiatal kezdett tanulmányokat Itáliában. A magyar egyetemistáknak rendkívül nagy segítséget nyújtott a Rómában, a Palazzo Falconieriben székelő Pápai Magyar Intézet, amelynek akkori vezetői, Zágon József kanonok és helyettese, Mester István elhatározták, hogy szállást adnak az olasz fővárosban tanulni kívánó fiataloknak. Erre az a különleges helyzet adott lehetőséget, hogy a forradalom kitörésekor a magyar nagykövetség kihelyezett hivatalaként működő Palazzo Falconieriből elmenekültek a kommunista külügyi alkalmazottak, így a szintén a palotában székelő egyházi intézmény átvehette az irányítást. A forradalom leverése, november 4. után a kommunisták hiába próbáltak meg visszatérni. Zágon kanonok az olasz hatóságok hallgatólagos segítségével meg tudta akadályozni a szándékukat.
A menekült magyar diákok közel egy évig laktak a Palazzo Falconieriben. A szovjet fegyverek véres segítségével hatalomra jutott új rezsim vezetői azonban mindenáron vissza akarták szerezni a palotát, így a diplomáciai zsarolástól sem riadtak vissza: megfenyegették az olasz hatóságokat, hogy elkobozzák a Budapesti Olasz Kultúrintézet épületét. Ennek következtében a menekülteknek 1957 őszén az olasz Külügyminisztérium kérésére el kellett hagyniuk a Via Giulián lévő otthonukat. Kárpótlásul az olasz kormány hét és félmillió lírát ajánlott fel számukra, amelyhez az akkor már pápai diplomáciai szolgálatban álló Kada Lajos további hét és félmillió lírát eszközölt ki XII. Pius pápától. Az így összegyűlt 15 millió lírából vásárolta meg a Pápai Magyar Egyházi Intézet azt a kétemeletes nagy lakást, amely itt, a Via dei Cestari 34. szám alatt található, a 3. és a 4. emeleten. A lakás, amelyet Mester István talált, ettől kezdve hat éven keresztül biztosított otthont 20-25 Rómában tanuló magyar diáknak, valamint alkalmi szállást a Rómába látogató, külföldről érkező társaiknak. A Via dei Cestari 34. emellett a Szabad Magyar Egyetemisták Olaszországi Szövetségének is hamarosan a központjává vált. A szervezet hatéves működése alatt sikerrel látta el az Olaszországban tanuló magyar diákok érdekeinek védelmét és őrizte a forradalom eszméit, örökségét. A magyar diákképviselet számos kulturális rendezvényt, kiállítást, koncertet szervezett. Ezek megvalósítását például egy-egy terem rendelkezésére bocsátásával gyakran az Olasz Katolikus Egyetemi Szövetség, a Comitato Civico és Róma önkormányzata is támogatta. Sokan az egykor itt lakó diákok közül, akik azóta Olaszország különböző városaiban élnek, megbecsült polgárokként itt vannak ma velünk.
Az a segítség, amelyet a menekült diákok az olasz kormánytól és a Vatikántól kaptak, idővel hozzájárult egy olyan intézmény megszületéséhez, amely mind a mai napig segíti a Rómát felkereső magyarokat. Amikor 1964-ben az utolsó diák is sikeresen befejezte egyetemi tanulmányait, a Via Dei Cestari 34-ben található lakás eladási ára is hozzájárult ahhoz a pénzhez, amelyből a Szent István Ház a Via del Casalettón felépült, mementójául az egykor Szent István király által a Szent Péter-bazilika tőszom-szédságában alapított, majd a sekrestye építésekor lerombolt magyar zarándokháznak.
Az 1956-os forradalom célkitűzéseit a rendszerváltás utáni szabad, demokratikus Magyarország váltotta valóra. Itália velünk lélegzett 1956 és az azt követő nehéz napokban. Tudjuk, a szabad Magyarország is számíthat Olaszországra, mint olyan államra, mely meggyőződéssel támogatja visszatérésünket a ma politikai Európájába, az Európai Unióba. Úgy gondolom, mindebben a közös történelmi múlt, s az 1956-os forradalom emléke is szerepet játszik. Köszönet Itáliának és a Vatikánnak az akkori önzetlen segítségért. Köszönet Róma városának, hogy elhelyezhetjük ezt a táblát a forradalom, s az azt követő igazi összetartás emlékére és közös eszményeinknek a tiszteletére. VR/MK
Vissza a főoldalra | Ugrás a lap tetejére
[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.
Módosítva:
2001. 10. 26.