HARMADIK FEJEZET

AZ IMAÉLET

2697 Az imádság az új szív élete. Minden percben éltetnie kell minket. Mi azonban megfeledkezünk Arról, aki a mi Életünk és Mindenünk. Ezért hangsúlyozzák a lelki élet atyái a Második Törvénykönyvhöz és a Prófétákhoz csatlakozva az imádságot mint "Istenre emlékezést", a "szív emlékezetének" gyakori ébresztgetését. "Gyakrabban kell Istenre emlékeznünk, mint ahányszor lélegzetet veszünk." [1] De nem lehet "minden időben" imádkozni, ha bizonyos időszakokban nem imádkozunk szándékosan: ezek az intenzív és kitartó keresztény imádság kötött időpontjai.

2698 Az Egyház hagyománya a hívőknek az állandó imádságot tápláló imádságos ritmust javasol. A napi ritmus: reggeli és esti, étkezés előtti és étkezés utáni ima, és a zsolozsma. A vasárnapot, amelynek középpontja az eucharisztikus áldozat, különösen is megszenteli az imádság. A liturgikus esztendő körforgása és nagy ünnepei alapvető ritmus a keresztények imaéletében.

2699 Az Úr az egyes személyeket a Neki tetsző úton és módon vezeti. Minden egyes hívő szívének elhatározása és személyes imádságos kifejezései szerint válaszol Neki. A keresztény hagyomány azonban az imaéletnek három főbb kifejezési formáját őrzi: a szóbeli imát (oratio vocalis), az elmélkedést (meditatio) és a szemlélődő imádságot (oratio contemplativa). Alapvető vonásuk közös: a szív összeszedettsége. Az Ige megőrzésére és Isten jelenlétében való megmaradásra irányuló éber figyelem miatt e három kifejezési forma az imaélet intenzív időszaka.

1. Cikkely

AZ IMÁDSÁG MÓDJAI

I. A szóbeli ima

2700 Isten Igéjével beszél az emberhez. A gondolt vagy kimondott szavak gyarapítják imádságunkat. A legfontosabb azonban a szív jelenléte Annál, akihez az imádságban beszélünk. "Meghallgatásunk nem a szavak sokaságától, hanem az elme éberségétől függ." [2]

2701 A szóbeli ima a keresztény élet nélkülözhetetlen eleme. A tanítványoknak, akiket vonzott Mesterük csöndes imádsága, Ő egy szóbeli imádságot tanított meg, a Miatyánkot. Jézus nemcsak a zsinagóga liturgikus imádságait imádkozta; az evangéliumok megmutatják Őt, amint fölemeli hangját személyes imádsága kifejezésére, az Atya ujjongó dicsőítésétől [3] a Getszemáni kert halálfélelméig. [4]

2702 Az igény, hogy külső érzékeink részt vegyenek a belső imádságban, megfelel emberi természetünk követelményének. Test és lélek vagyunk, és érezzük a szükségét annak, hogy érzelmeinket kifejezzük. Egész lényünkkel kell imádkozni, hogy könyörgésünknek a lehető legnagyobb erőt adjuk.

2703 Ez az igény megfelel egy isteni követelménynek is. Isten olyan imádókat keres, akik Lélekben és igazságban imádják Őt, következésképpen olyan imádságot vár, mely élettel teljes és a lélek mélységeiből száll föl. Isten azonban a külső kifejezést is akarja, mely a testet összeköti a belső imádsággal, mert ez fejezi ki feléje azt a tökéletes meghajlást, amit joggal vár el tőlünk.

2704 Mivel a szóbeli ima kifelé irányul és így tökéletesen emberi, elsősorban a közösség imádsága. De még a legbelsőbb ima sem hanyagolhatja el a szóbeli imát. Az ima azáltal válik belsővé, hogy tudatára ébredünk Annak, "Akihez beszélünk". [5] Így a szóbeli ima a szemlélődő imádság első módja lesz.

II. Az elmélkedés

2705 Az elmélkedés, meditáció elsősorban keresés. A lélek próbálja megérteni, hogy miért és hogyan lehet keresztény módon élni annak érdekében, hogy magáévá tegye, amit az Úr kíván és válaszoljon rá. Ehhez figyelemre van szükség, ami fölött csak nehezen tudunk uralkodni. Általában könyveket használunk segítségül, melyek a keresztényeknek rendelkezésükre állnak: Szentírás, főleg az evangéliumok, szentképek, a nap vagy az időszak liturgikus szövegei, a lelkiélet atyáinak írásai, lelki irodalom, a teremtés és a történelem nagy könyve, Isten "mai napjának" lapja.

2706 Az olvasott dologról elmélkedve, ezt önmagunkkal összevetve jutunk el oda, hogy magunkévá tesszük. Ezzel kinyílik egy másik könyv, az élet könyve. A gondolatok világából átmegyünk a tények világába. Az alázat és a hit mértéke szerint itt föltárulnak az indítékok, melyek a szívet késztetik, és meg lehet őket ítélni. A megteendő igazságról van szó, hogy eljussunk a világossághoz: "Uram, mit kívánsz, hogy cselekedjem?"

2707 Az elmélkedésnek annyi módszere van, amennyi a lelki mesterek száma. A keresztény embernek akarnia kell rendszeresen elmélkedni, nehogy a magvető példabeszédéből az útszélhez, a sziklás vagy tövises talajhoz váljék hasonlóvá. [6] A módszer azonban csak vezető; a lényeg a Szentlélekkel együtt haladni az imádság egyetlen útján, aki Jézus Krisztus.

2708 Az elmélkedés fölhasználja a gondolkodást, a képzeletet, a lélek érzéseit és vágyait. Ez az összeszedettség szükséges a meggyőződéses hitbeli elmélyüléshez, a szív megtéréséhez és a Krisztust követő akarat erősödéséhez. A keresztény imádság szívesen elmélkedik "Krisztus misztériumairól", például a Szentírás elmélkedő olvasásában (a lectio divinában) és a rózsafüzérben. Az imádkozás e gondolkodási formája nagyon értékes, de a keresztény imádságnak többre kell törekednie: Jézus szeretetének megismerésére és a vele való egyesülésre.

III. A szemlélődő imádság

2709 Mi a szemlélődő imádság? Avilai Szent Teréz így válaszol: "A belső ima megítélésem szerint nem más, mint barátság, melyben gyakran négyszemközt beszélünk azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket." [7]

A szemlélődő ima azt keresi, "akit szeret a lelkem" (Én 1,7): [8] Jézust -- és benne az Atyát -- keresi, mert a szeretet kezdete mindig az utána való vágyakozás; és tiszta hittel keresi Őt, azzal a hittel, amelynek hatására Belőle megszületünk és Benne élünk. A szemlélődő imádságban is elmélkedhet még az ember, de a tekintet már az Úrra irányul.

2710 A szemlélődő ima idejének és időtartamának megválasztása a szilárd akarattól függ, mely föltárja a szív rejtett dolgait. A szemlélődő ima nem akkor történik, amikor időnk van rá: időt szakítunk arra, hogy az Úrral legyünk azzal a szilárd elhatározással, hogy nem hagyjuk abba, bármilyen próbatétel és szárazság is kísérje a találkozót. Elmélkedni nem mindig lehet, de mindig be lehet lépni a szemlélődő imába, egészségi és érzelmi állapotunktól, munkakörülményeinktől függetlenül. Szegénységben és hitben a szív a keresés és a találkozás helye.

2711 A szemlélődő imába belépés hasonlít a szentmise kezdetéhez: a Szentlélek indítására "összegyűjtjük" a szívünket és egész lényünket, tudatosan vagyunk jelen az Úr lakásában, ami mi magunk vagyunk, és fölébresztjük a hitet, hogy belépjünk Annak jelenlétébe, aki vár ránk. Levetjük álarcainkat, és szívünket újra a minket szerető Úr felé fordítjuk, hogy átadjuk neki magunkat, mint áldozati adományt, melynek meg kell tisztulnia és át kell változnia.

2712 A szemlélődő ima Isten gyermekének imádsága; a bűnösé, aki bocsánatot nyert, és kész befogadni a szeretetet, amellyel szeretik, és még nagyobb szeretettel akarja viszonozni azt. [9] De tudja, hogy szeretete mint viszonzás nem más, mint az a szeretet, melyet a Szentlélek áraszt a szívébe. Mert minden kegyelem Istentől. A szemlélődő ima alázatos és szegény odaadás az Atya szerető akaratának, egyre mélyebb egységben az Ő szeretett Fiával.

2713 Így a szemlélődő ima az imádság misztériumának legegyszerűbb kifejeződése. A szemlélődő ima ajándék és kegyelem; csak alázatban és szegénységben lehet megkapni. A szemlélődő ima szövetség kapcsolata, melyet Isten a szívünk mélyén kötött velünk. [10] A szemlélődő ima kommunió: benne a Szentháromság az embert, Isten képmását átalakítja a maga "hasonlatosságára".

2714 A szemlélődő ima az imádság kiemelkedően intenzív ideje. A szemlélődő imában az Atya a Szentlélek által erősít meg belső emberré, hogy a hit által Krisztus lakjék a szívünkben és a szeretetben verjünk gyökeret és alapozódjunk meg. [11]

2715 A szemlélődő ima a hit Jézusra szegezett tekintete. "Én Őt nézem, Ő meg engem néz", mondta a tabernákulum előtt imádkozó ars-i parasztember kora szent plébánosának. [12] Ez a ráfigyelés lemondás "önmagamról". Az Ő tekintete tisztítja a szívet. Jézus tekintetének fénye megvilágosítja szívünk "szemét"; megtanít arra, hogy mindent az Ő igazságának és emberek iránti együttérzésének fényében lássunk. A szemlélődő ima Krisztus életének misztériumaiban kezdődik. Így tanulja meg az "Úr belső ismeretét", hogy jobban szeresse és kövesse Őt. [13]

2716 A szemlélődő ima Isten Igéjének meghallása. Ez a meghallás egyáltalán nem passzív, hanem a hit engedelmessége, a szolga föltétlen szófogadása és a gyermek szerető odasimulása. Részesedés a szolgává lett Fiú "Amen"-jében, és az Ő alázatos szolgálóleányának "fiat"-jában.

2717 A szemlélődő imádság csöndes hallgatás, "az eljövendő világ szimbóluma" [14] vagy "a hallgatag szeretet beszéde". [15] A szemlélődő imádságban a szavak nem beszélgetést jelentenek, hanem olyanok, mint a rőzse, mely a szeretet tüzét táplálja. E csöndben, mely a "külső ember" számára elviselhetetlen, az Atya elmondja nekünk az Ő megtestesült, szenvedő, meghalt és föltámasztott Igéjét, és a Lélek Jézus fiúi imájának részeseivé tesz.

2718 A szemlélődő ima kapcsolat Krisztus imájával, amennyiben misztériumában részesít. Krisztus misztériumát az Egyház az Eucharisztiában ünnepli, és a Szentlélek a szemlélődő imádságban belőle éltet, hogy a szeretettel tettben megnyilvánuljon.

2719 A szemlélődő ima a sokaságnak életet hozó szeretet közössége, amennyiben beleegyezés a hit éjszakájában való kitartásra. A föltámadás húsvéti éjszakája az agónia és a sír éjszakáján megy át. Az Ő Lelke (és nem a "test" , mely "gyönge") teszi meg, hogy Jézus órájának ezt a három intenzív időszakát a szemlélődő imádságban megvalósítsuk. Szükség van a beleegyezésre, hogy "egy órát" vele virrasszunk. [16]

Összefoglalás

2720 Az Egyház rendszeres imádságra hívja a hívőket: a napi imára, a zsolozsmára, a vasárnapi Eucharisztiára, a liturgikus év ünnepeire.

2721 A keresztény hagyomány az imaéletnek három főbb kifejezési formáját őrzi: a szóbeli imát (oratio vocalis), az elmélkedést (meditatio) és a szemlélődő imádságot (oratio contemplativa). Alapvető vonásuk közös: a szív összeszedettsége.

2722 A szóbeli ima a test és a lélek emberi természetben megvalósuló egységére alapulva a testet társítja a szív belső imádságához, Krisztus példája szerint , aki imádkozott Atyjához és megtanította tanítványainak a Miatyánkot.

2723 Az elmélkedés imádságos keresés, mely fölhasználja a gondolkodást, a képzeletet, a lélek érzéseit és vágyait. Célja az elmélkedés tárgyának hittel való elsajátítása és életünk valóságával való összevetése.

2724 A szemlélődő ima az imádság misztériumának egyszerű kifejeződése. A hit tekintetének Jézusra szegezése, Isten Igéjének meghallása, hallgatag szeretet. Kapcsolatot hoz létre Krisztus imádságával, amennyiben misztériumában részesít bennünket.

2. Cikkely

AZ IMÁDSÁG KÜZDELME

2725 Az imádság a kegyelem ajándéka, és részünkről határozott válasz. Mindig fáradozást igényel. Az Ószövetség nagy imádkozói Krisztus előtt, miként Isten Anyja és a szentek is, tanítják Jézussal együtt: az imádság küzdelem. Ki ellen? Önmagunk és a Kísértő ármánykodásai ellen, aki mindent elkövet, hogy az embert az imádságtól, az Istennel való egyesüléstől visszatartsa. Mindegyikünk úgy imádkozik, ahogy él, mert mindegyikünk úgy él, ahogy imádkozik. Aki nem kész állandóan arra, hogy Krisztus Lelkében cselekedjék, az nem tud rendszeresen az Ő nevében imádkozni. A keresztény ember új életének "lelki harca" nem választható el az imádság küzdelmétől.

I. Ellenvetések az imádsággal szemben

2726 Az imádság küzdelmében szembe kell néznünk mind önmagunkban, mind a környezetünkben az imádságról vallott téves fölfogásokkal. Egyesek az imádságban csupán pszichológiai folyamatot látnak, mások próbálkozást az összeszedettségre egyfajta belső mentális üresség elérése végett. Ismét mások az imádságot rituális cselekményekre és szavakra szűkítik le. Sok keresztény az imádságban öntudatlanul is olyan foglalatosságot lát, amely nem egyeztethető össze egyéb teendőivel: nincs rá ideje. Akik pedig az imádságban Istent keresik, hamar kedvüket vesztik, mert nem tudják, hogy az imádság nemcsak tőlük való, hanem a Szentlélektől is.

2727 "E világ" gondolkodási sablonjaival is szembe kell szállnunk; ezek ugyanis, ha nem vagyunk éberek, áthatnak minket, például: csak az igaz, amit értelemmel és tudománnyal igazolni lehet (az imádság azonban misztérium, mely meghaladja tudatos és tudattalan belső világunkat); a termelés és a nyereség értékei (az imádság nem produktív, tehát haszontalan); az igaz, jó és szép mércéje az érzékelhetőség és a kényelem (ezzel szemben az imádságot, a "Szépség szeretetét" [philokalia] az élő és igaz Isten dicsősége ragadja meg); az aktivizmus ellenhatásaként az imádságot a világtól való menekülésnek tartják (de a keresztény imádság nem kivonulás a történelemből; nem is szakítás az élettel).

2728 Végül harcunkkal szembe kell szállnunk azokkal a dolgokkal, melyeket kudarcként élünk meg imádságunkban: a szárazságunkból fakadó elkedvetlenedéssel; a szomorúsággal, hogy nem adtunk oda Istennek mindent, mert "nagy vagyonunk van"; [17] a csalódással, mert nem a saját akaratunk szerint nyerünk meghallgatást; a bűnös voltunk miatti méltatlankodástól megkeményedő gőgünk sérülésével; az imádság ingyenes voltával kapcsolatos tévedésünkkel stb. A konklúzió mindig ugyanaz: minek imádkozni?! Ezen akadályok leküzdéséért alázatosan, bizalommal és kitartóan kell harcolnunk.

II. A szív alázatos ébersége

AZ IMÁDSÁG NEHÉZSÉGEI

2729 Imádságunk megszokott nehézsége a szórakozottság. Vonatkozhat a szavakra és jelentésükre a szóbeli imában; mélyebben érintheti azt, akihez imádkozunk (a liturgikus és személyes szóbeli imában, elmélkedésben és szemlélődő imában). Üldözőbe venni az elme elszórakozásait egyértelmű a csapdájukba eséssel, ugyanis elegendő lenne visszatérnünk a szívünkbe: a lélek elszórakozása föltárja ugyanis, hogy mihez kötődünk, és ennek alázatos tudatosítása Isten színe előtt növelni tudja az Iránta való szeretetünket, teljesen fölajánlván neki a szívünket, hogy Ő tisztítsa meg. Itt harc folyik, az Úr választása, akinek szolgálnunk kell. [18]

2730 Pozitívan nézve a birtokolni és uralkodni vágyásunk elleni küzdelem virrasztás, a szív ébersége. Amikor Jézus a virrasztásra buzdít, az mindig Őrá vonatkozik, az Ő eljövetelére, az utolsó napra és minden áldott napra: a "mai napra". A vőlegény éjfélkor érkezik: a fény, amelynek nem szabad kialudnia, a hit fénye: "Rólad mondta a szívem: »Keressétek az én arcomat!«" (Zsolt 27,8).

2731 A másik nehézség, főleg azok számára, akik igazán imádkozni akarnak, a szárazság, amely része annak az imádságnak, melyben a szív kifosztott, nem érzi a gondolatok, emlékezések és a lelki érzések ízét sem. Ez a tiszta hit ideje, mely hűségesen Jézussal marad a halálfélelemben és a sírban. Ha a búzaszem "meghal, bő termést hoz" (Jn 12,24). Ha a szárazság gyökértelenségből fakad, mert az ige sziklás talajra hullott, a harc a megtérésért folyik. [19]

AZ IMÁDSÁG KÍSÉRTÉSEI

2732 A leggyakoribb és legrejtettebb kísértés a kicsinyhitűségünk. Ez nem annyira a nyilvánvaló hitetlenségben, mint a tényleges rangsorolásban fejeződik ki. Amikor imádkozni kezdünk, ezer sürgetőnek vélt teendő és gond tűnik fontosabbnak; ez ismét a szív igazságának és szeretete mértékének ideje. Néha úgy fordulunk az Úrhoz, mint végső menedékhez; de vajon valóban hisszük ezt? Olykor az Urat szövetségesként vesszük magunk mellé, de a szívünk még mindig erőszakos marad. Ezekben az esetekben a kicsinyhitűségünk megmutatja, hogy még nincs a szívünkben az alázatos készség: "Nálam nélkül semmit sem tehettek" (Jn 15,5).

2733 Egy további kísértés, melynek az erőszakosság nyit ajtót, a lelki restség (acedia). A lelki élet atyái ezen lelki restségen bizonyos lelki depressziót értenek, ami az aszkézis lanyhulásával, az éberség csökkenésével és a szív hanyagságával jár. "A lélek kész, de a test erőtlen" (Mt 26,41). Minél magasabbról zuhan le valaki, a rossz annál jobban megsebzi. A lélek fájdalmas elkedvetlenedése az erőszakosság másik oldala. Aki alázatos, nem csodálkozik nyomorúságán, sőt ez nagyobb bizalmat ébreszt benne és erőssé teszi az állhatatosságban.

III. Gyermeki bizalom

2734 A gyermeki bizalom szorongatással tétetik próbára, és abban igazolódik. [20] A fő nehézség a kérő imádsággal, az önmagunkért vagy másokért való közbenjárással kapcsolatos. Egyesek abba is hagyják az imádságot, mivel úgy gondolják, hogy kérésük nem talál meghallgatásra. Itt két kérdés merül föl: Miért gondoljuk, hogy kérésünk nem talál meghallgatásra? Hogyan talál meghallgatásra, hogyan "hatékony" imádságunk?

MIÉRT PANASZKODUNK, HOGY NEM TALÁLTUNK MEGHALLGATÁSRA?

2735 Mindenekelőtt egy ténymegállapításnak meg kellene döbbentenie minket. Amikor Istent dicsérjük vagy jótéteményeiért általában hálát adunk, alig törődünk azzal, hogy vajon imádságunk tetszik-e Neki. Ezzel szemben mi elvárjuk, hogy lássuk kérésünk eredményét. Vajon milyen az istenkép, amely imádságunkat indítja: egy fölhasználandó eszköz vagy a mi Urunk, Jézus Krisztus Atyja?

2736 Meg vagyunk-e győződve arról, hogy "mi még azt sem tudjuk, hogyan kell imádkozni" (Róm 8,26)? "Megfelelő javakat" kérünk-e Istentől? A mi Atyánk pontosan tudja, mire van szükségünk, még mielőtt kérnénk tőle; [21] mégis várja kéréseinket, mert az Ő gyermekeinek méltósága a szabadságukban rejlik. Tehát az Ő Lelkével kell imádkoznunk, aki a szabadság Lelke, hogy valóban megismerhessük, mi az Ő vágya. [22]

2737 "Nincs semmitek, mert nem kértek. Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok." (Jak 4,2--3) [23] Ha megosztott, "házasságtörő" [24] szívvel kérünk, Isten nem tud meghallgatni, mert Ő a javunkat, az életünket akarja. "Vagy azt gondoljátok, hogy hiába mondja az Írás: Féltékenyen vágyódik a Lélek, aki bennünk lakik" (Jak 4,5)? A mi Istenünk "féltékeny" ránk, ami az Ő szeretete igazságának jele. Lépjünk be Lelkének vágyába, és meghallgatásra fogunk találni:

"Ne akard mindjárt birtokba venni azt, amit kérsz; nagyon sok jót akar adni neked, ha kitartasz az imádságban." [25]

Isten "edzeni akarja vágyakozásunkat az imádságokban, hogy befogadhassuk azt, amit készít számunkra." [26]

HOGYAN VÁLIK HATÉKONNYÁ IMÁDSÁGUNK?

2738 Az imádság üdvtörténetben adott kinyilatkoztatása arra tanít, hogy a hit Isten történelmi tevékenységére támaszkodik. A gyermeki bizalmat leginkább ébresztő tevékenysége: Fiának szenvedése és föltámadása. A keresztény imádság együttműködés az Ő gondviselésével, az emberekre vonatkozó, szeretetteljes tervével.

2739 Szent Pálnál ez a bizalom merész, [27] mert a Léleknek bennünk való imádkozására és az Atya hűséges szeretetére támaszkodik, aki nekünk ajándékozta egyszülött Fiát. [28] Az imádkozó szív átalakulása az első válasz kérésünkre.

2740 Jézus imája teszi a keresztény imádságot hatékony kéréssé. Ő a példaképe. Bennünk és velünk imádkozik. Ha a Fiú szíve csak azt keresi, ami az Atyának kedves, a fogadott fiak szíve hogyan tapadhatna inkább az ajándékokhoz, mint az Ajándékozóhoz?

2741 Jézus értünk, helyettünk és a javunkra is imádkozik. Minden kérésünket egyszer s mindenkorra belefoglalta a kereszten elhangzott kiáltásába, és az Atya az Ő föltámadásában meghallgatta azokat, és ezért nem hagy föl a közbenjárással értünk az Atyánál. [29] Ha a mi imádságunk bizalommal és gyermeki merészségével egyesül Jézus imádságával, mindent elnyerünk, amit az Ő nevében kérünk, és még többet, mint ezt vagy azt a dolgot: magát a Szentlelket, aki minden adomány foglalata.

IV. Kitartani a szeretetben

2742 "Szüntelenül imádkozzatok" (1Tesz 5,17), "minden időben és mindenért adjatok hálát az Atyaistennek a mi Urunk Jézus Krisztus nevében" (Ef 5,20). "Minden alkalommal imádkozzatok a Lélekben könyörögve és imákat mondva. Legyetek éberek és imádkozzatok kitartóan az összes szentekért." (Ef 6,18) "Azt nem parancsolták nekünk, hogy mindig dolgozzunk, virrasszunk és böjtöljünk; de a szünet nélküli imádságra Törvény kötelez." [30] Ez a fáradhatatlan buzgóság csak szeretetből fakadhat. Az imádság harca nehézkességünk és lustaságunk ellen az alázatos, bizakodó és állhatatos szeretet harca. Ez a szeretet nyitja meg szívünket a hit három éltető és ragyogó fölismerése előtt:

2743 Imádkozni mindig lehetséges: a keresztény ember ideje a föltámadt Krisztus ideje, aki velünk van "minden nap" (Mt 28,20), bármilyen viharok tombolnak is. [31] A mi időnk Isten kezében van.

"A piacon forgolódó vagy úton lévő férfi is imádkozhat figyelmesen; a műhelyében ülő vagy bőrrel dolgozó varga a lelkét Istenhez fordíthatja; a föl-alá futkosó vagy a konyhában dolgozó szolga a szíve mélyéből figyelmesen imádkozhat." [32]

2744 Az imádság életszükséglet. Az ellentétből való bizonyítás nem kevésbé meggyőző: ha nem hagyjuk magunkat a Lélek által vezetni, ismét visszaesünk a bűn szolgaságába. [33] Hogyan lehet a Szentlélek "a mi életünk", ha a szívünk távol van tőle?

"Páratlan dolog az imádság; ez az, ami a lehetetlent lehetővé, a nehezet könnyűvé teszi (...). Lehetetlen, hogy az imádkozó ember (...) bűnbeessék." [34]

"Aki imádkozik, biztosan megmenekül; aki nem imádkozik, biztosan elkárhozik." [35]

2745 A keresztény imádság és a keresztény élet elválaszthatatlan egymástól. Mert ugyanarról a szeretetről és ugyanarról a szeretetből fakadó lemondásról van szó. Ugyanarról a gyermeki és szerető igazodásról az Atya szeretető tervéhez; ugyanarról az átalakító egységről a Szentlélekben, aki egyre inkább hasonlóvá tesz Jézus Krisztushoz; ugyanarról a minden ember iránti szeretetről, arról a szeretetről, amellyel Jézus szeretett minket. "Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Ez az én parancsom: Szeressétek egymást!" (Jn 15,16--17)

"Az imádkozik szünet nélkül, aki kötelező teendőivel összeköti az imádságot, és az imádságot összeköti megfelelő cselekedetekkel; azt ugyanis, hogy szünet nélkül imádkozzatok, ezen az egy módon tudjuk mint lehetséges parancsot fogadni." [36]

JÉZUS ÓRÁJÁNAK IMÁJA

2746 Jézus, amikor eljött az Ő órája, az Atyához imádkozik. [37] Imádsága -- a leghosszabb imája, amit az evangélium ránk hagyott -- átfogja a teremtés és az üdvösség egész rendjét, miként halálát és föltámadását is. Jézus órájának imája mindig az övé marad, miként a húsvétja is, mely -- mivel "egyszer s mindenkorra" történt -- jelenvaló marad Egyházának liturgiájában.

2747 A keresztény hagyomány méltán nevezi Jézus "papi" imájának. A mi Főpapunk imája ez, elválaszthatatlan áldozatától, az Atyához való átmenetelétől ("pászkájától", `húsvétjától'), melyben teljes önmagát egészen az Atyának "szenteli". [38]

2748 Ebben a húsvéti, áldozati imában minden "összefoglaltatik" [39] Őbenne: Isten és a világ, az Ige és a test, az örök élet és az idő, a szeretet, mely odaadja magát, és a bűn, mely ezt a szeretetet elárulja, a jelenlévő tanítványok és azok, akik szavukra hinni fognak Őbenne; a kiüresítés és a dicsőség. Az Egység imája ez.

2749 Jézus egészen teljesítette az Atya művét, és az Ő imádsága, miként áldozata is, kiterjed az idők végezetéig. Az Óra imádsága betölti a végső időket, és beteljesedésükhöz vezeti azokat. Jézus, a Fiú, akinek az Atya mindent odaajándékozott, egészen az Atyának adja magát, s ugyanakkor emelkedett szabadsággal fejezi ki magát [40] a hatalom miatt, melyet az Atya adott neki minden test fölött. A Fiú, aki Szolgává lett, az Úr, Pantokrátor. Főpapunk, aki értünk imádkozik, Az is, aki imádkozik bennünk, és Isten, aki meghallgat minket.

2750 Az Úr Jézus szent Nevébe behatolva tudjuk fölfogni belülről az imádságot, amelyre Ő tanít minket: "Miatyánk!" Papi imája belülről sugallja az "Atya-imádság" nagy kéréseit: a törődést az Atya Nevével, [41] az Ő országáért (dicsőségéért [42] ) égő buzgóságot, az Atya akaratának, üdvözítő tervének [43] teljesítését és a gonosztól való szabadítást. [44]

2751 Végül ebben az imádságban nyilatkoztatja ki és adja nekünk Jézus az Atya és a Fiú elválaszthatatlan "ismeretét," [45] ami maga az imádságos élet misztériuma.

Összefoglalás

2752 Az imádság törekvést tételez föl és harcot önmagunk és a Kísértő cselvetései ellen. Az imádság harca elválaszthatatlan a "lelki harctól", mely szükséges ahhoz, hogy állandó jelleggel Krisztus Lelke szerint cselekedjünk. Mindegyikünk úgy imádkozik, ahogy él, mert mindegyikünk úgy él, ahogy imádkozik.

2753 Az imádság harcában szembe kell szállnunk a téves ima-fölfogásokkal, a különböző gondolkodási irányzatokkal és ellenkező tapasztalatainkkal. E kísértésekre, melyek kétségbe vonják az imádság hasznát, sőt lehetőségét is, alázattal, bizalommal és állhatatossággal kell válaszolnunk.

2754 Az imádság végzése közben a fő nehézség a lélek elszórakozása és a szárazság. Gyógyszere a hitben, a megtérésben és a szív virrasztásában van.

2755 Két gyakori kísértés fenyegeti az imádságot: a kicsinyhitűség és a lelki restség, ami az aszkézist lazító és elkedvetlenedéshez vezető lelki depresszió.

2756 Próbára tétetik a gyermeki bizalom, amikor úgy érezzük, hogy nem mindig találunk meghallgatásra. Az evangélium arra késztet, hogy vizsgáljuk meg, vajon imádságunk megegyezik-e a Lélek vágyával?

2757 "Szünet nélkül imádkozzzatok" (1Tesz 5,17). Mindig lehet imádkozni. Az ima életszükséglet is. Az imádság és a keresztény élet elválaszthatatlan egymástól.

2758 Jézus órájának imája, amit helyesen nevezünk "papi imának" [46] , összefoglalja a teremtés és az üdvösség egész rendjét. Ez sugallja a "Miatyánk" imádságának nagy kéréseit.


Jegyzetek:


[1] Nazianzi Szent Gergely: Oratio 27. (theologica 1) 4: SC 250, 78 (PG 36, 16).
[2] Aranyszájú Szent János: De Anna. Sermo 2, 2: PG 54, 646.
[3] Vö. Mt 11,25--26.
[4] Vö. Mk 14,36.
[5] Vö. Nagy Szent Teréz: Camino de perfección, 26: Biblioteca Mística Carmelitana, 3. köt. (Burgos, 1919), 122.
[6] Vö. Mk 4,4--7.15--19.
[7] Nagy Szent Teréz: Libro de la vida, 8: Biblioteca Mística Carmelitana, 1. köt. (Burgos, 1915) 57.
[8] Vö. Én 3,1--4.
[9] Vö. Lk 7,36--50; 19,1--10.
[10] Vö. Jer 31,33.
[11] Vö. Ef 3,16--17.
[12] Vö. F. Trochu: Le Curé d'Ars Saint Jean-Marie Vianney. (Lyon--Párizs, 1927) 223--224.
[13] Vö. Loyolai Szent Ignác: Exercitia spiritualia 104: MHSI 100, 224.
[14] Ninivei Szent Izsák: Tractatus mystici 66: Kiad. A. J. Wensinck (Amsterdam, 1923) 315; Kiad. P. Bedian (Párizs--Lipcse, 1909) 470.
[15] Keresztes Szent János: Carta 6: Biblioteca Mística Carmelitana, 13. köt. (Burgos, 1931) 262.
[16] Vö. Mt 26,40.
[17] Vö. Mk 10,22.
[18] Vö. Mt 6,21.24.
[19] Vö. Lk 8,6.13.
[20] Vö. Róm 5,3--5.
[21] Vö. Mt 6,8.
[22] Vö. Róm 8,27.
[23] Vö. az egész szövegösszefüggést: Jak 1,5--8; 4,1--10; 5,16.
[24] Vö. Jak 4,4.
[25] Evarius Ponticus: De oratione 34: PG 79, 1173.
[26] Szent Ágoston: Epistula 130, 8, 17: CSEL 44, 59 (PL 33, 500)
[27] Vö. Róm 10,12--13.
[28] Vö. Róm 8,26--39.
[29] Vö. Zsid 5,7; 7,25; 9,24.
[30] Evagrius Ponticus: Capita practica ad Anatolium 49: SC 171, 610 (PG 40, 1245)
[31] Vö. Lk 8,24.
[32] Aranyszájú Szent János: De Anna sermo 4,6: PG 54, 668.
[33] Vö. Gal 5,16--25.
[34] Aranyszájú Szent János: De Anna sermo 4--5: PG 54, 666.
[35] Liguori Szent Alfonz: Del gran mezzo della preghiera 1, 1. Kiad. G. Cacciatore (Róma, 1962) 32.
[36] Órigenész: De oratione 12, 2: GCS 3, 324--325 (PG 11, 452).
[37] Vö. Jn 17.
[38] Vö. Jn 17,11.13.19.
[39] Vö. Ef 1,10.
[40] Vö. Jn 17,11.13.19.24.
[41] Vö. Jn 17,6.11--12.26.
[42] Vö. Jn 17,1.5.10.22--26.
[43] Vö. Jn 17,2.4.6.9.11--12.24.
[44] Vö. Jn 17,15.
[45] Vö. Jn 17,3.6--10.25.
[46] Vö. Jn 17.


Vissza a tartalomhoz |Vissza a tárgymutatóhoz | Ugrás a lap tetejére

[© Minden jog fenntartva.]
Észrevételeit kérjük írja meg a wmaster [kukac] katolikus.hu címre.

Módosítva: 2006. 06. 22.