1210 Az Újszövetség szentségeit Krisztus alapította és szám szerint hét van: keresztség, bérmálás, Oltáriszentség (Eucharisztia), bűnbánat, betegek kenete, egyházi rend és házasság szentsége. A hét szentség a keresztény élet minden fontos pillanatát és állomását érinti: a szentségek a keresztények hitéletéhez megadják a születést és a növekedést, a gyógyítást és a küldetést. Ezen a téren bizonyos hasonlóság található a természetes élet állomásai és a lelkiélet állomásai között. [1]
1211 Ezt az életkori analógiát követve először a keresztény beavatás három szentségét (első fejezet), majd a gyógyítás szentségeit (második fejezet), végül azokat a szentségeket tárgyaljuk, melyek a hívek közösséget és küldetését szolgálják (harmadik fejezet). Ez az elrendezés nem az egyetlen lehetséges, de belátható, hogy a szentségek szerves egészet alkotnak, melyben minden szentségnek megvan a maga életfontosságú saját helye. Ebben a szerves egészben az Eucharisztia egyedülálló helyet foglal el mint a "szentségek szentsége": "Az összes többi szentség erre a szentségre mint célra rendeltetett". [2]
A KERESZTÉNY BEAVATÁS SZENTSÉGEI
1212 A keresztény beavatás szentségei, a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia rakják le az egész keresztény élet alapjait. "Az isteni természetben való részesedés, mellyel Krisztus kegyelme ajándékozza meg az embereket, bizonyos hasonlóságot mutat a természetes élet fakadásával, növekedésével és táplálkozásával. Ugyanis a keresztségtől újjászületett hívők a bérmálás szentségétől megerősödnek, s utána az Eucharisztiában az örök élet kenyerével táplálkoznak, úgyhogy a keresztény beavatás e szentségei révén egyre jobban megkapják az isteni élet kincseit, és haladnak a szeretet tökéletessége felé." [3]
1213 A szent keresztség az egész keresztény élet alapja, a lelki élet ajtaja (vitae spiritualis ianua) és kapu a többi szentségekhez. A keresztség által megszabadulunk a bűntől, és mint Isten fiai születtünk újjá, Krisztus tagjai leszünk, betestesülünk az Egyházba és részeseivé váltunk az Egyház küldetésének: [4] "Így történik, hogy helyesen és találóan határozzuk meg a keresztséget úgy, hogy a víz által és a szóban az újjászületés szentsége." [5]
I. Hogyan nevezzük ezt a szentséget?
1214 Nevezik latinul baptismusnak szertartásának központi mozzanata alapján: a baptisare ige (a görög baptizein szóból) ugyanis azt jelenti, `alámeríteni', 'bemeríteni'; az "alámerítés" a vízbe a katekumen eltemetését jelzi Krisztus halálába, ahonnan a Vele való föltámadással [6] mint "új teremtmény" (2Kor 5,17; Gal 6,15) merül föl.
1215 Ezt a szentséget "a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjé"-nek (Tit 3,5) is nevezik, mert jelzi és megvalósítja azt a vízből és Szentlélekből történő születést, amely nélkül senki "nem mehet be Isten országába" (Jn 3,5).
1216 "E fürdőt megvilágosodásnak is nevezik, mely lélekben megvilágosítja azokat, akik részesei ennek a (katekétikus) tanításnak." [7] A megkeresztelt ember, amikor a keresztségben megkapja az Igét, aki "az igaz világosság, mely megvilágosít minden embert" (Jn 1,9), miután "megvilágosodott", [8] maga is a "világosság fia", [9] és "világosság" (Ef 5,8) lesz:
Isten adományai közül a keresztség a legszebb és legcsodálatosabb. (...) A következő nevekkel illetjük: ajándék, kegyelem, kenet, megvilágosodás, romolhatatlanság köntöse, újjászületés fürdője, pecsét és minden más, ami igazán érték. Ajándék, mert azok kapják, akik semmit sem hoznak magukkal; kegyelem, mert a bűnösök kapják; baptismus, mert a bűnök elmerülnek a vízben; kenet, mert szent és királyi (mint azok, akiket fölkentek); megvilágosítás, hiszen ragyogó fény; köntös, mert eltakarja szégyenünket; fürdő, mert megmosdat; pecsét, mert megőriz bennünket és Isten uralmának jele. [10]
II. A keresztség az üdvösség rendjében
A KERESZTSÉG ELŐKÉPEI AZ ÓSZÖVETSÉGBEN
1217 A húsvéti vigília liturgiájában, a keresztvíz megszentelése során az Egyház ünnepélyesen megemlékezik az üdvtörténet nagy eseményeiről, melyek már előképei voltak a keresztség misztériumának:
"Istenünk, a te láthatatlan hatalmad az emberek üdvösségére látható jelek által működik. A vizet sokféleképpen készítetted elő, hogy a keresztség kegyelmét jelezze." [11]
1218 A világ kezdete óta a víz, ez az alázatos és csodálatos teremtmény az élet és a termékenység forrása. A vizet a Szentírás Isten Lelkének hatása alatt látja, aki mintegy "belévetette magát": [12]
"Istenünk, kinek Lelke a teremtés kezdetén a vizek fölött lebegett, hogy a víz természete már akkor megszentelő erőt foganjon." [13]
1219 Az Egyház Noé bárkájában a keresztség általi üdvösség előképét látta. A bárkában valójában "kevesen, azaz nyolc lélek menekült meg a víz által" (1Pt 3,20):
"Magában a vízözön kiárasztásában jelezte az újjászületést, hogy egy és ugyanazon elem misztériumával legyen vége a víciumoknak és kezdete az erényeknek." [14]
1220 Amennyiben a forrás vize az élet szimbóluma, annyiban a tenger vize a halál szimbóluma. Ezért lehetett a kereszt misztériumának előképe a víz. E szimbolikus jelentés miatt a keresztség közösséget jelez Krisztus halálával.
1221 Főként a Vörös-tengeren való átkelés, Izrael igazi szabadulása az egyiptomi rabszolgaságból hirdeti a keresztség által végrehajtott szabadítást:
"Ábrahám fiait száraz lábbal vitted át a Vörös-tengeren, hogy a fáraó rabszolgaságából kiszabadított nép a megkereszteltek népének előképe legyen." [15]
1222 Végül a keresztség előképe a Jordánon való átkelés is, mely által Isten népe az Ábrahám utódainak ígért földet -- mely az örök élet képe -- ajándékba kapta. Ennek a boldog örökségnek az ígérete az Újszövetségben teljesedik be.
1223 Az Ószövetség minden előképe Jézus Krisztusban beteljesedett. Ő a nyilvános életét az után kezdte meg, hogy Keresztelő Szent Jánossal megkereszteltette magát a Jordánban, [16] és föltámadása után ezt a küldetést adta az Apostoloknak: "Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzetet megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítván őket megtartani mindazt, amit parancsoltam nektek" (Mt 28,19--20). [17]
1224 A mi Urunk önként vetette alá magát János keresztségének, ami a bűnösöknek volt szánva, hogy beteljesítse a teljes igazságot. [18] Jézusnak ez a gesztusa "kiüresítésének" [19] megnyilvánulása. A Lélek, aki az első teremtés vizei fölött lebegett, ekkor az új teremtésre utalva leszáll Krisztusra, és az Atya Jézust "szeretett Fiának" nyilvánítja. [20]
1225 Krisztus a maga húsvétjában minden ember számára megnyitotta a keresztség forrásait. Valójában már korábban úgy beszélt szenvedéséről, melyet Jeruzsálemben kellett elszenvednie, mint "keresztségről", mellyel meg kell keresztelkednie. [21] A vér és a víz, ami a megfeszített Jézus megnyitott oldalából folyt ki, [22] a keresztség és az Eucharisztia, az új élet szentségeinek előképei: [23] ettől kezdve lehetséges "vízből és Szentlélekből" születni az Isten országába való bemenetelre (Jn 3,5).
"Nézd csak, hol lettél megkeresztelve, honnan való a keresztség, ha nem Krisztus keresztjéből, Krisztus halálából. Itt van az egész misztérium, hogy érted szenvedett. Benne leszel megváltva, benne fogsz üdvözülni." [24]
1226 Az Egyház Pünkösd napjától kezdve ünnepelte és kiszolgáltatta a szent keresztséget. Szent Péter így beszélt a sokasághoz, melyet prédikációja a szíve mélyén érintett meg: "Tartsatok bűnbánatot és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát" (ApCsel 2,38). Az Apostol és munkatársai a keresztséget mindazoknak fölajánlják, akik hisznek Jézusban: zsidóknak, istenfélőknek, pogányoknak. [25] A keresztség mindig a hithez kötötten jelenik meg: "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz te és a házad népe!" -- mondja Szent Pál börtönőrének Filippiben. Az elbeszélés így folytatódik: "azonnal megkeresztelkedett hozzátartozóival együtt" (ApCsel 16,31--33).
1227 Szent Pál apostol szerint a hívő ember a keresztség révén közösségre lép Krisztus halálával; vele együtt eltemetik és vele együtt föltámad:
"Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az ő halálában keresztelkedtünk meg? A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből föltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk" (Róm 6,3--4). [26]
A megkereszteltek "Krisztust öltötték magukra". [27] A keresztség a Szentlélek által fürdő, mely megtisztít, megszentel és megigazulttá tesz. [28]
1228 A keresztség tehát vízfürdő, melyben Isten igéjének "romolhatatlan magva" létrehozza elevenítő hatását. [29] Szent Ágoston mondja a keresztségről: "A szó az elemhez járul és szentséggé lesz". [30]
III. Hogyan ünnepeljük a keresztség szentségét?
1229 Az Apostolok korától kezdve kereszténnyé egy fokozatos út és beavatás által váltak az emberek. Ezt az utat gyorsabban vagy lassan lehet végigjárni. Néhány lényeges elemet azonban mindig magában foglal: az igehirdetést, az Evangélium megtérésre vonzó elfogadását, a hitvallást, a keresztséget, a Szentlélek kiáradását és az eucharisztikus közösséghez járulást.
1230 Ez a beavatás a századok folyamán a körülményeknek megfelelően sokat változott. Az Egyház első századaiban a keresztény beavatás hosszadalmassá vált, hosszú katekumenátusi idő és az előkészület útját liturgikusan jelző előkészítő szertartások vezettek végül a keresztény beavatás szentségeinek ünnepléséhez.
1231 Amikor a gyermekkeresztség lett a keresztség szentségének általános formája, az ünnep egyetlen cselekménnyé vált, mely a keresztény beavatást megelőző fokozatokat nagyon lerövidítve foglalja magában. Természetének megfelelően a gyermekkeresztség keresztség utáni katekumenátust igényel. Nem csupán a keresztséget követő oktatás szükségességéről van szó, hanem a keresztség kegyelmének kibontakoztatásáról a személy fejlődésében. Itt van a hitoktatás sajátos helye.
1232 A II. Vatikáni Zsinat a latin Egyház számára visszaállította a "felnőttek többlépcsős katekumenátusát", [31] melynek szertartása az Ordo initiationis christianae adultorum (1972) c. kiadványban található. A zsinat egyébként megengedte, hogy "a missziós területeken az egyes népeknél szokásos beavatási szertartások közül a keresztény hagyomány mellé azokat is bevegyék, amelyek összeegyeztethetők a keresztény szertartással". [32]
1233 Manapság minden latin és keleti szertartásban a felnőttek keresztény beavatása a katekumenátusba való belépésükkel kezdődik, és csúcspontját a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia három szentségének egyszerre történő ünneplésében éri el. [33] A keleti szertartásokban a gyermekek keresztény beavatása a keresztséggel kezdődik, és azonnal követi a bérmálás és az elsőáldozás. Ezzel szemben a római szertartásban a keresztség után évekig tartó hitoktatást követően kapják a bérmálást és az Eucharisztiát, mely keresztény beavatásuk csúcspontja. [34]
1234 A keresztség szentségének értelme és kegyelme világosan megmutatkozik ünneplésének szertartásaiban. Azok a hívők, akik e szertartás mozdulatait és szavait figyelmes részvétellel követik, beavatást nyernek abba a gazdagságba, melyet ez a szentség minden újonnan megkeresztelt számára jelez és létrehoz.
1235 A kereszt jele a szertartás kezdetén Krisztus pecsétjét jelzi azon, aki hamarosan hozzá fog tartozni, és a megváltás kegyelmét jelzi, melyet Krisztus a keresztje által szerzett nekünk.
1236 Isten Igéjének hirdetése a jelölteknek és az összegyűlteknek megvilágítja a kinyilatkoztatott igazságot, és fölkelti a hit válaszát, ami nem választható el a keresztségtől. A keresztség egész különleges módon "a hit szentsége", mert szentségi ajtó a hit életébe.
1237 Mivel a keresztség szabadulást jelent a bűntől és bujtogatójától, az ördögtől, a jelölt fölött egy (vagy több) ördögűzést végeznek. Megkenik a keresztelendők olajával, vagy a keresztelő ráteszi a kezét, ő maga pedig kifejezetten ellene mond a Sátánnak. Így fölkészülve megvallhatja az Egyház hitét, melyre a keresztség által "rábízzák". [35]
1238 A keresztvizet egy lélekhívó imádsággal (epiklézissel) a keresztelés szertartásában vagy húsvét vigíliáján szentelik meg. Az Egyház kéri Istentől, hogy Fia által a Szentlélek ereje szálljon le erre a vízre, hogy akik benne megkeresztelkednek, "vízből és Lélekből" szülessenek meg (Jn 3,5).
1239 Ezután következik a szentség lényegi szertartása: a tulajdonképpeni keresztelés, mely a Krisztus húsvéti misztériumához való hasonulással jelzi és létrehozza a bűnnek való meghalást és a Szentháromság életébe való bemenetelt. A keresztelés legkifejezőbb formája a keresztvízbe történő háromszoros alámerítés. De már az őskeresztény kortól kiszolgáltatható a keresztség a keresztelendő fejének háromszori, vízzel történő leöntésével.
1240 A latin Egyházban e háromszoros leöntést a keresztelő e szavai kísérik: "N., én megkeresztellek téged az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében." A keleti liturgiákban a kelet felé fordult katekumennak mondja a pap: "Isten szolgája, N., megkereszteltetik az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében", és miközben kimondja a Szentháromság személyeit, háromszor alámeríti a vízbe és kiemeli őt.
1241 A megkenés a szent krizmával, a püspök által megszentelt jó illatú olajjal az újonnan megkeresztelt számára a Szentlélek ajándékát jelenti. Kereszténnyé, azaz a Szentlélektől "fölkentté" vált, tagja lett Krisztusnak, aki fölkent Pap, Próféta és Király. [36]
1242 A keleti egyházak liturgiájában a keresztség utáni megkenés a krizmáció (bérmálás) szentsége. A római liturgiában előre jelzi azt a szent krizmával való fölkenést, melyet majd a püspök fog kiszolgáltatni: a bérmálás szentségét, mely a keresztségi fölkenést mintegy "megerősíti" és tökéletesíti.
1243 A fehér ruha szimbolikusan jelzi, hogy a megkeresztelt Krisztust öltötte magára, [37] Krisztussal együtt föltámadott. A húsvéti gyertyáról meggyújtott keresztelési gyertya azt jelenti, hogy Krisztus megvilágosította a megkereszteltet. Krisztusban a megkereszteltek "a világ világossága" (Mt 5,14). [38] Az újonnan megkeresztelt az egyszülött Fiúban most már Isten gyermeke.
Elmondhatja Isten gyermekeinek imádságát: a Miatyánkot.
1244 Az első áldozás. Az új keresztényt, miután Isten gyermeke lett és menyegzői ruhába öltözött, bebocsátják a "Bárány menyegzői lakomájára", és megkapja az új élet eledelét, Krisztus testét és vérét. A keleti egyházak elevenen őrzik a keresztény beavatás egységét azáltal, hogy a szentáldozást minden újonnan megkereszteltnek és megbérmáltnak, még a csecsemőknek is kiszolgáltatják, emlékezvén az Úr szavára: "Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket, ne akadályozzátok őket!" (Mk 10,14). A latin Egyház a szentáldozáshoz járulást azoknak tartja fönn, akik elérik az értelem használatának korát, de a keresztség Eucharisztiára nyitottságát azzal fejezi ki, hogy az újonnan megkeresztelt csecsemőt a Miatyánk elimádkozására az oltárhoz viszi.
1245 A keresztelés szertartását ünnepélyes áldás zárja be. Újszülött keresztelésekor az anya megáldásának különleges jelentősége van.
IV. Ki veheti föl a keresztséget?
1246 "A keresztség fölvételére alkalmasak mindazok, de csak azok, akik még nincsenek megkeresztelve." [39]
1247 A felnőttkeresztség az Egyház kezdetei óta ott a leggyakoribb, ahol az evangélium hirdetése újkeletű. Ilyenkor nagyon fontos szerepe van a katekumenátusnak (a keresztségre való előkészületnek), melynek mint a hitbe és a keresztény életbe való bevezetésnek elő kell készítenie az embert Isten ajándékának fogadására a keresztségben, a bérmálásban és az Eucharisztiában.
1248 A katekumenátus azaz a katekumenok képzésének célja az, hogy lehetővé tegye számukra, hogy válaszolva az isteni kezdeményezésre, és valamilyen egyházi közösséggel egységben megérleljék megtérésüket és hitüket. Az "egész keresztény életet" átfogó oktatásról van tehát szó, "mellyel a tanítványok kapcsolatba kerülnek Krisztussal, a Mesterükkel. A katekumenokat tehát megfelelő módon be kell vezetni az üdvösség misztériumába; és az evangéliumi erkölcsök gyakorlásával és meghatározott időközökben egymást követő szertartásokkal vezessék be őket Isten népe hívő, liturgikus életébe és szeretetgyakorlataiba." [40]
1249 A katekumenok "már kapcsolatban állnak az Egyházzal, már Krisztus házanépe, s nemritkán már a hit, a remény és a szeretet életét élik". [41] "Az Anyaszentegyház pedig már övéiként szereti őket és gondoskodik róluk." [42]
1250 Mivel bukott természettel és az áteredő bűntől megszeplősítve születtek, a kisgyermekek is rászorulnak az új születésre a keresztségben, [43] hogy kiszabaduljanak a sötétség hatalmából és átvitessenek Isten gyermekei szabadságának országába, [44] ahová minden ember meghívást kap. A gyermekkeresztségben különösen is világosan látható az üdvösség kegyelmének teljes ingyenessége. Az Egyház és a szülők megtagadnák a gyermektől az Isten gyermekévé válás fölbecsülhetetlen kegyelmét, ha nem hamarosan a születés után gondoskodnának a keresztelésről. [45]
1251 A keresztény szülők ismerjék el, hogy ez a szokás megfelel feladatuknak, hogy az Isten által rájuk bízott életet támogassák. [46]
1252 Az Egyház ősi hagyománya, hogy kisgyermekeket keresztel. A 2. századtól erre kifejezett bizonyítékok vannak, de valószínű, hogy már az apostoli igehirdetés kezdetén, amikor egész "házak" megkeresztelkedtek, [47] a gyermekeket is megkeresztelték. [48]
1253 A keresztség a hit szentsége. [49] A hitnek szüksége van a hívők közösségére. Minden hívő csak az Egyház hitében tud hinni. A hitnek azonban, ami a keresztséghez szükséges, nem kell tökéletesnek és érettnek lennie; elég a csíra, amelynek ki kell bontakoznia. A keresztelendőtől vagy a keresztszülőjétől megkérdezik: "Mit kérsz Isten Egyházától?" És ő felel: "A hitet!"
1254 A hitnek minden megkereszteltben, akár gyermek, akár felnőtt, a keresztség után növekednie kell. Ezért az Egyház minden évben a húsvéti vigíliában megújítja a keresztségi fogadalmakat. A keresztségi előkészület ugyanis csak az új élet küszöbéhez vezet el. A keresztség a Krisztusban való új élet forrása, melyből az egész keresztény élet fakad.
1255 Ahhoz, hogy a keresztségi kegyelem kibontakozhassék, nagyon fontos a szülők segítsége. Ebben szerepe van a keresztapáknak és keresztanyáknak, akiknek jó hívőknek kell lenniük, alkalmasnak és fölkészültnek arra, hogy az újonnan megkeresztelt kisgyermeket vagy felnőttet kísérjék a keresztény élet útján. [50] Feladatuk igazi egyházi szolgálat, officium. [51] A keresztségi kegyelem megőrzéséért és kibontakozásáért az egész egyházi közösség is felelős.
1256 A keresztség rendes kiszolgáltatója a püspök és a pap, valamint a latin Egyházban a diákonus is. [52] "Szükség esetén bárki, még a meg nem keresztelt ember is keresztelhet [53] a szentháromságos keresztelési formulát alkalmazva." A megkívánt szándék azonban az, hogy azt akarja tenni, amit az Egyház a kereszteléskor tesz. E lehetőség alapját az Egyház Isten mindenkire vonatkozó üdvözítő akaratában [54] és abban látja, hogy a keresztség feltétlenül szükséges [55] az üdvösséghez.
VI. A keresztség szükségessége
1257 Maga az Úr mondja, hogy a keresztség szükséges az üdvösséghez. [56] Ezért adta tanítványainak a feladatot, hogy hirdessék az evangéliumot és kereszteljenek meg minden népet. [57] A keresztség szükséges az üdvösséghez azoknak az embereknek, akiknek hirdették az evangéliumot és lehetőségük van arra, hogy kérjék a szentséget. [58] Az Egyház a keresztségen kívül nem ismer más olyan eszközt, amellyel biztosítani lehet az örök boldogságra eljutást; ezért tiltja, hogy elhanyagolják a küldetést, melyet az Úrtól kapott arra, hogy akik csak megkeresztelhetők, azokat hozzásegítse a "vízből és Lélekből való újjászületésre". Isten az üdvösséget a keresztség szentségéhez kötötte, de Ő maga nincs a szentségeihez kötve.
1258 Az Egyház a kezdettől fogva szilárdan meg van győződve arról, hogy azok az emberek, akik a hitért halnak meg anélkül, hogy meg lennének keresztelve, a Krisztusért és a Krisztussal elszenvedett halálukkal megkeresztelkednek. E vérkeresztség, miként a vágykeresztség is, meghozza a keresztség gyümölcseit, anélkül hogy szentség lenne.
1259 A katekumenoknak, akik a keresztség előtt halnak meg, a keresztség kifejezett vágya, a bűneik fölötti bánat és a szeretet biztosítja azt az üdvösséget, amit nem tudtak a szentség által fogadni.
1260 "Mivel ugyanis Krisztus mindenkiért meghalt, s minden ember végső hivatása azonos, tudniillik isteni hivatás, vallanunk kell, hogy a Szentlélek mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy -- csak Isten előtt ismert módon -- csatlakozzon e húsvéti misztériumhoz." [59] Minden ember, aki Krisztus evangéliumának és az ő Egyházának ismerete nélkül keresi az igazságot és teszi Isten akaratát úgy, ahogyan azt ismeri, üdvözülhet. Föltételezhetjük, hogy az ilyen emberek kifejezetten kívánták volna a keresztséget, ha annak szükséges voltáról tudomást szereztek volna.
1261 Ami a keresztség nélkül meghalt gyermekeket illeti, az Egyház csak Isten irgalmasságára tudja őket bízni, amint ezt meg is teszi a megfelelő temetési szertartásban. A minden ember üdvösségét akaró Isten végtelen irgalmassága és Jézus gyöngédsége a gyermekek iránt, mely azt mondatta vele: "Engedjétek hozzám a kisdedeket, ne akadályozzátok őket" (Mk 10,14), följogosít bennünket a reményre, hogy a keresztség nélkül meghalt gyermekek számára is van út az üdvösségre. Az Egyház nyomatékosan kéri a szülőket, ne akadályozzák a gyermekeket abban, hogy a szent keresztség ajándéka által Krisztushoz jöjjenek.
1262 A keresztség különböző hatásait a szentségi szertartás látható elemei jelzik. A vízbe való alámerítés szimbolikusan utal a halálra és a tisztulásra, ugyanakkor a megújulásra és újjászületésre is. A két fő hatás tehát a bűnöktől való megtisztulás és a Szentlélekben való új születés. [60]
1263 A keresztség által az összes bűnök eltöröltetnek, az áteredő bűn és minden személyes bűn, illetve a bűnökért járó összes büntetések. [61] Azokban, akik újjászülettek, nem marad semmi, ami akadályozhatná őket az Isten országába való belépésben; sem Ádám bűne, sem a személyes bűnök, sem a bűn következményei, melyek közül a legsúlyosabb az Istentől való elszakadás.
1264 A megkeresztelt emberben mégis megmaradnak a bűnnek ideigtartó bizonyos következményei, mint a szenvedés, a betegség, a halál, az élettel együttjáró gyöngeségek, például jellemhibák stb., valamint a bűnre való hajlandóság, amit a hagyomány concupiscentiának (`bűnös vágy') vagy képszerűen fomes peccatinak (`a bűn taplójának') nevez. Mivel a concupiscentia "a harc érdekében maradt meg, azoknak, akik nem egyeznek bele és Jézus Krisztus kegyelmével férfiasan ellenállnak, nem tud ártani, sőt, aki »szabályszerűen küzd, elnyeri a koronát« (2Tim 2,5)". [62]
1265 A keresztség nem csupán megtisztít minden bűntől, hanem az újonnan megkereszteltet "új teremtménnyé" teszi , [63] Isten fogadott fiává; [64] aki "az isteni természet részese", [65] Krisztus tagja [66] és "társörökös" Vele [67] és a "Szentlélek temploma" lett. [68]
1266 A legszentebb Szentháromság a megkereszteltnek a megszentelő kegyelmet, a megigazulás kegyelmét adja:
Így a keresztény ember természetfölötti életének egész organizmusa a szent keresztségben gyökerezik.
AZ EGYHÁZBA, KRISZTUS TESTÉBE ÉPÜLVE
1267 A keresztség Krisztus testének tagjaivá tesz bennünket. "Emiatt (...) tagjai vagyunk egymásnak" (Ef 4,25). A keresztség beépít az Egyházba. A keresztkútból születik Isten egyedülálló újszövetségi népe, mely a nemzetek, kultúrák, népek és nemek természetes és emberi határait fölülmúlja: "Mi ugyanis mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztséggel" (1Kor 12,13).
1268 A megkereszteltek "élő kövekké" lesznek, hogy "lelki házzá" és "szent papsággá" épüljenek (1Pt 2,5). A keresztség által részesednek Krisztus papságában, prófétai és királyi küldetésében. "Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép, hogy annak dicsőségét hirdessék, aki a sötétségből meghívta (őket) csodálatos világosságára" (1Pt 2,9). A keresztség részt ad a hívők általános papságában.
1269 A megkeresztelt ember, mivel az Egyház tagjává lett, már nem önmagáé, [69] hanem ahhoz tartozik, aki érte meghalt és föltámadott. [70] Arra kap meghívást, hogy az Egyház közösségében rendelje alá önmagát másoknak, [71] nekik szolgáljon, [72] s az Egyház elöljárói iránt "engedelmes és tanulékony" legyen, [73] tisztelje és szeresse őket. [74] Miként a keresztség felelősségek és kötelezettségek forrása, úgy a megkeresztelt embernek jogai is vannak az Egyházban: a szentségek vételéhez, az Isten igéjével való táplálkozáshoz és ahhoz, hogy az Egyház lelki segítséggel támogassa. [75]
1270 A megkeresztelteknek, "miután Isten fiaivá újjászülettek, a hitet, melyet Istentől az Egyház által kaptak, az emberek előtt meg kell vallaniuk", [76] és részt kell venniük Isten népének apostoli és missziós tevékenységében. [77]
A KERESZTÉNYEK EGYSÉGÉNEK SZENTSÉGI KÖTELÉKE
1271 A keresztség a közösség alapja az összes keresztény között, azok tekintetében is, akik még nincsenek teljes közösségben a katolikus Egyházzal: "Akik hisznek Krisztusban és szabályszerűen részesültek a keresztség szentségében, már bizonyos -- jóllehet nem tökéletes -- közösségbe kerültek a katolikus Egyházzal. (...) Mindazonáltal akik a keresztségben megigazultak a hitből, Krisztus testének lettek tagjai, jogosan ékesíti tehát őket a keresztény név, s a katolikus Egyház gyermekei méltán ismerik el őket testvéreiknek az Úrban." [78] "A keresztség tehát az egység szentségi köteléke mindazok között, akik általa újjászülettek." [79]
ELTÖRÖLHETETLEN LELKI PECSÉT ...
1272 A megkeresztelt ember, mivel a keresztség által Krisztus tagjává vált, hasonlóvá vált Krisztushoz. [80] A keresztség a keresztényt eltörölhetetlen lelki pecséttel (characterrel) jelöli meg, ami annak jele, hogy Krisztushoz tartozik. E jelet semmiféle bűn ki nem törölheti, még akkor sem, ha a bűn megakadályozza, hogy a keresztség az üdvösség gyümölcseit teremje. [81] Az egyszer s mindenkorra kiszolgáltatott keresztséget nem lehet megismételni.
1273 A keresztség révén az Egyházba beépült hívők szentségi karaktert kaptak, mely a keresztény vallásos kultuszra szenteli őket. [82] A keresztségi pecsét a keresztényeket alkalmassá teszi és kötelezi egyrészt arra, hogy Istennek szolgáljanak az Egyház szent liturgiájában való eleven részvétellel, másrészt keresztségi papságuk gyakorlására a szent és a szeretetben tevékeny élet tanúságtételével. [83]
1274 Az "Úr karaktere" [84] pecsét, amellyel a Szentlélek jelölt meg minket "a megváltás napjára" (Ef 4,30). [85] "A keresztség az örök élet pecsétje." [86] A hívő, aki mindvégig "megőrzi a pecsétet", azaz hű marad a keresztség követelményeihez, a "hit jelével" [87] halhat meg, keresztsége hitével, Isten boldogító látásának -- ami a hit beteljesedése -- várásában és a föltámadás reményében.
1275 A keresztény beavatás három szentség együttesével valósul meg: a keresztség által, ami az új élet kezdete; a bérmálás által, ami ennek az életnek a megerősítése; és az Eucharisztia által, ami Krisztus testével és vérével táplálja a tanítványt, hogy Mesteréhez hasonlóvá alakuljon.
1276 "Elmenvén tehát, tanítsatok minden nemzetet megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében, és tanítván őket megtartani mindazt, amit parancsoltam nektek" (Mt 28,19--20).
1277 A keresztség új életre születés Krisztusban. Az Ő akarata szerint szükséges az üdvösséghez, éppen úgy, mint az Egyház, melybe a keresztség bevezet.
1278 A keresztség lényegi szertartása a keresztelendő alámerítése vízbe, vagy a víz fejére öntése a Szentháromság, azaz az Atya, és a Fiú és a Szentlélek segítségül hívása közben.
1279 A keresztség gyümölcse, más szóval a keresztségi kegyelem gazdag valóság, mely magában foglalja az áteredő bűn és minden személyes bűn eltörlését; az új életre születést, mely által az ember az Atya fogadott gyermeke, Krisztus tagja és a Szentlélek temploma lesz. Egyidejűleg a megkeresztelt betestesül Krisztus testébe és részese lesz Krisztus papságának.
1280 A keresztség a lélekbe eltörölhetetlen lelki jelet nyom, karaktert, mely a megkeresztelt embert a keresztény vallás kultuszára szenteli föl. A karakter miatt a keresztség megismételhetetlen. [88]
1281 Akik a hitért szenvednek halált, a katekumenok és minden ember, aki a kegyelem hatására, anélkül, hogy ismerné az Egyházat, Istent őszintén keresi és teljesíteni akarja az Ő akaratát, üdvözülhet akkor is, ha nem részesült a keresztségben. [89]
1282 A legősibb időktől fogva csecsemőket is keresztelünk, mert a keresztség Isten kegyelme és ajándéka, mely nem tételez föl emberi érdemeket; a csecsemőket az Egyház hitében keresztelik meg. A keresztény életbe való belépés utat nyit az igazi szabadságra.
1283 A keresztség nélkül meghalt kisgyermekekre vonatkozóan az Egyház liturgiája arra buzdít, hogy bízzunk az isteni irgalmasságban és imádkozzunk üdvösségükért.
1284 Szükség esetén bárki keresztelhet, csak legyen az a szándéka, hogy azt teszi, amit az Egyház tesz, és a keresztelendő fejére vizet öntve mondja: "Én téged megkeresztellek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében,"
1285 A bérmálás szentsége a keresztséggel és az Eucharisztiával együtt alkotja a "keresztény beavatás szentségeinek" együttesét, melynek egységét őrizni kell. Meg kell tehát magyarázni a híveknek, hogy a bérmálás fölvétele szükséges a keresztségi kegyelem teljessé válásához. [90] A keresztények ugyanis "a bérmálás szentségével még tökéletesebben kötődnek az Egyházhoz, a Szentlélek különleges ereje tölti el őket, ezért szigorúbb a kötelezettségük, hogy Krisztus igazi tanúiként szavukkal és életmódjukkal terjesszék és védelmezzék a hitet". [91]
I. A bérmálás az üdvösség rendjében
1286 Az Ószövetségben a próféták hirdették, hogy az Úr Lelke meg fog nyugodni a várt Messiáson [92] üdvözítői küldetése miatt. [93] A Szentlélek leszállása Jézusra, amikor Őt János megkeresztelte, jel volt arra, hogy Ő az, aki eljövendő volt, Ő a Messiás, az Isten Fia. [94] Jézus a Szentlélektől fogantatott; egész élete és egész küldetése teljes közösségben volt a Szentlélekkel, akit az Atya Neki "nem mértékkel ad" (Jn 3,34).
1287 A Léleknek ez a teljessége azonban nem maradt egyedül a Messiásé, hanem közölni kellett az egész messiási néppel. [95] Krisztus ismételten megígérte a Lélek e kiáradását, [96] és az ígéretet először húsvét napján, [97] majd még ragyogóbban pünkösdkor teljesítette. [98] A Szentlélektől eltelve kezdik az Apostolok hirdetni "Isten nagy tetteit" (ApCsel 2,11); és Péter elmagyarázza, hogy a Léleknek ez a kiáradása a messiási idők jele. [99] Akik akkor hittek az Apostolok prédikációjának és megkeresztelkedtek, elnyerték a Szentlélek ajándékát. [100]
1288 "Ettől az időtől kezdve az Apostolok Krisztus akarata szerint az újonnan megkeresztelteknek kézrátétellel közvetítették a Lélek ajándékát, mely beteljesíti a keresztség kegyelmét." [101] Ebből következett, hogy a Zsidókhoz írt levélben az első keresztény oktatás elemei között megemlítik a keresztségről és a kézrátételről szóló tanítást. [102] Ezt a kézrátételt a katolikus hagyományban joggal tekintették a bérmálás szentsége kezdetének, mely bizonyos módon folytonossá teszi az Egyházban a pünkösd kegyelmét." [103]
1289 Hogy a Szentlélek ajándékát még jobban kifejezzék, a kézrátételhez nagyon korán kapcsolták a krizmával, a jó illatú olajjal való megkenést. E megkenés megvilágítja a "krisztusi" elnevezést, ami "fölkentet" jelent, és eredetét magától Krisztustól veszi: "Isten kente fel Őt Szentlélekkel" (ApCsel 10,38). A megkenés e rítusa mind a mai napig él Keleten és Nyugaton egyaránt. Ezért nevezik ezt a szentséget Keleten krizmációnak, `krizmával történő fölkenésnek' vagy müronnak, `krizmának'. Nyugaton a confirmatio elnevezés arra utal, hogy ez a szentség egyidejűleg megszilárdítja a keresztséget és megerősíti a keresztségi kegyelmet.
KÉT HAGYOMÁNY: KELET ÉS NYUGAT
1290 Az első századokban a bérmálás a keresztséggel együtt általában egyetlen szertartás volt, Szent Ciprián kifejezése szerint "kettős szentség". [104] A gyermekkeresztség gyakorivá válása, éspedig a húsvéton kívül is egész éven át, valamint a plébániák sokasodása egyéb okok mellett lehetetlenné tette, hogy a püspök minden keresztségi szertartásnál jelen legyen. Mivel azonban a keresztség beteljesedését a püspöknek akarták fönntartani, Nyugaton szokásba jött, hogy a két szentség kiszolgáltatását időben elválasztották egymástól. Keleten a két szentséget együtt tartották; a keresztelő pap bérmál. De a bérmálást csak a püspök által megszentelt müronnal lehet végezni. [105]
1291 Egy Róma városában honos szokás -- a keresztséget követő kétszeri megkenés a szent krizmával -- elősegítette a nyugati gyakorlat kialakulását. Az első megkenést a pap végezte, aki a keresztségi fürdőből távozó újonnan megkereszteltet azonnal megkente, majd másodszor a püspök kente meg a homlokán. [106] A pap által végzett, krizmával való első megkenés a keresztelés szertartásának része maradt; azt jelenti, hogy a megkeresztelt részesedik Krisztus főpapi, prófétai, királyi hivatalában. Ha a keresztséget felnőttnek szolgáltatják ki, akkor csak egy keresztség utáni megkenés van: a bérmálásé.
1292 A keleti egyházak gyakorlata inkább a keresztény beavatás egységét emeli ki. A latin Egyház gyakorlata viszont szemlélteti az új keresztény közösségét a püspökével mint olyannal, aki egyháza egységét, katolicitását és apostoliságát őrzi, és ezáltal biztosítja az összetartozást Krisztus Egyházának apostoli eredetével.
II. A bérmálás szertartása és jelei
1293 E szentség szertartásában figyelmet érdemel a megkenés jele, és az, amit a megkenés jelez és kifejez: a lelki pecsét.
A megkenésnek az ókori és a szentírási szimbolikában gazdag jelentése van: az olaj a túláradó bőség [107] és az öröm [108] jele; megtisztít (fürdő előtti és utáni megkenés) és rugalmassá tesz (az atléták és birkózók megkenése); a gyógyulás jele, mert enyhíti a zúzódások és sebek fájdalmát; [109] széppé, egészségessé és erőtől duzzadóvá tesz.
1294 Az olajjal való megkenés mindezen jelentései megismétlődnek a szentségi életben. A keresztség előtti megkenés a katekumenok olajával megtisztítást és megerősítést jelent; a betegek megkenése gyógyulás és megerősítés. A szent krizmával való megkenés a keresztség után, a bérmáláskor és a papszenteléskor az Istennek szenteltség jele. A bérmálás által a keresztények, vagyis a "fölkentek" fokozottan részesednek Jézus Krisztus küldetésében és a Szentlélek teljességében -- ami Krisztust eltöltötte --, hogy egész életük Krisztus jó illatát [110] árassza.
1295 E megkenés által a bérmálkozó megkapja a "jegyet", a Szentlélek pecsétjét. A pecsét (a mindennapi gyakorlatban) a személy szimbóluma, [111] tekintélyének, [112] tulajdonjogának [113] jele egy tárgyon -- így jelölték meg az ókorban a katonákat a vezéreik és a rabszolgákat uraik pecsétjével --; érvényessé tesz egy jogi aktust [114] vagy egy dokumentumot, [115] és bizonyos körülmények között titkosítja azt. [116]
1296 Maga Jézus kijelenti, hogy Ő meg van jelölve Atyja pecsétjével. [117] A keresztény is meg van jelölve egy pecséttel: "Isten az, aki minket veletek együtt megerősít és fölken Krisztusban. Pecsétjével megjelölt minket és foglalóul szívünkbe árasztotta a Lelket." (2Kor 1,21--22) [118] A Szentlélek e pecsétje azt jelenti, hogy az ember egészen Krisztushoz tartozik, végleg az Ő szolgálatába van állítva, de azt is jelenti, hogy ígéretet kapott az isteni oltalomra a végső idők nagy megpróbáltatásában. [119]
1297 Egy fontos cselekmény, mely megelőzi a bérmálás szertartását, mégis hozzátartozik, a krizmaszentelés. Nagycsütörtökön konszekrálja a püspök a krizma-misében az egész egyházmegye számára szükséges krizmát. Egyes keleti egyházakban a krizmaszentelés a pátriárkának van fönntartva:
Az antiochiai liturgia így fejezi ki a szent krizma (görögül müron) konszekrálásának epiklézisét: "[Atyánk, (...) küldd el a Szentlelket] ránk és erre az előttünk lévő olajra, és szenteld meg, hogy azok számára, akiket vele megkennek és megjelölnek, szent müron, papi müron, királyi kenet legyen, ragyogó öltözet, az üdvösség köntöse, az élet őrzője, lelki ajándék, a lelkek és testek életszentsége, a szív vigassága, örök kedvesség, fogyhatatlan öröm, sértetlen pecsét, a hit pajzsa és félelmetes sisakja a gonosz ellenség minden művével szemben." [120]
1298 Amikor a bérmálást a keresztségtől elkülönítetten szolgáltatják ki, mint a római szertartásban általában, a szentség liturgiája azzal kezdődik, hogy a bérmálkozó megújítja a keresztségi ígéreteket és hitvallást tesz. Így válik nyilvánvalóvá, hogy a bérmálás a keresztséghez kapcsolódik. [121] Amikor felnőttet keresztelnek, az közvetlenül a keresztség után részesül a bérmálásban és az Eucharisztiában. [122]
1299 A római szertartásban a püspök kitárja karjait az összes bérmálandó fölé -- e gesztus az apostoli idők óta a Lélek ajándékozásának jele. Közben kéri a püspök a Szentlélek kiáradását:
"Mindenható Isten, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyja, ki e szolgáidat vízből és Szentlélekből új élettel ajándékoztad meg, megszabadítván őket a bűntől, Urunk, küldd le reájuk a Vigasztaló Szent Lelket; add nekik a bölcsesség és az értelem lelkét, a jótanács és az erősség lelkét, a tudomány és a jámborság lelkét; töltsd be őket félelmed lelkével. Krisztus, a mi Urunk által." [123]
1300 Ezután következik a szentség lényeges mozzanata. A latin szertartásban "a bérmálás szentségének kiszolgáltatása a homlokon való megkenéssel kézrátétel közben és e szavakkal történik: »Accipe signaculum doni Spiritus Sancti«, vagyis: »Vedd a Szentlélek ajándékának jelét«". [124] A bizánci szertartású Keleti Egyházakban a Szentlélek-hívó imádság után müronnal kenik meg a fontosabb testrészeket: homlok, szemek, orr, fülek, ajkak, mell, hát, kezek, lábak. És minden megkenésnél elmondják a formulát: "Szfragisz dóreász Pneumatosz Hagiou. A Szentlélek ajándékának pecsétje." [125]
1301 A békecsók, mely zárja a szentség szertartását, a püspökkel és a többi hívővel való egyházi közösséget jelzi és nyilvánítja ki. [126]
III. A bérmálás hatásai
1302
A szertartásból nyilvánvaló, hogy a bérmálás szentségének hatása a Szentlélek sajátos kiáradása, amint az egykor, pünkösd napján az Apostolokkal történt.
1303 Ezért a bérmálás növeli és elmélyíti a keresztségi kegyelmet:
"Emlékezzél arra, hogy lelki pecsétet kaptál: a bölcsesség és az értelem Lelkét, a tanács és az erősség Lelkét, a tudás és a jámborság Lelkét, a szent félelem Lelkét, és őrizd meg, amit kaptál! Megpecsételt téged az Atyaisten, megerősített téged az Úr Krisztus, és a zálogul adta a Lelket a szívedbe." [129]
1304 A bérmálást, a keresztséghez hasonlóan, melynek beteljesedése, csak egyszer szolgáltatják ki. A bérmálás ugyanis a lélekbe eltörölhetetlen lelki jegyet (karaktert) nyom, [130] ami annak a jele, hogy Jézus Krisztus egy keresztényt Lelkének pecsétjével megjelölt, és fölülről származó erőbe öltöztette, hogy az Ő tanúja legyen. [131]
1305 Ez a "karakter" tökéletesíti a hívők keresztségben kapott általános papságát. A megbérmált "megkapja a hatalmat, hogy a Krisztusba vetett hitet nyilvánosan mintegy hivatalból (quasi ex officio) szavakkal megvallja". [132]
IV. Ki veheti föl ezt a szentséget?
1306 Minden megkeresztelt ember, aki még nincs megbérmálva, bérmálkozhat és meg is kell bérmálkoznia. [133] Mivel a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia egységet alkot, "a hívők (...) kötelesek ezt a szentséget megfelelő időben fölvenni", [134] mert a bérmálás és az Eucharisztia nélkül a keresztség szentsége ugyan érvényes és hatékony, de a keresztény beavatás befejezetlen marad.
1307 A latin szokás évszázadok óta az "aetas discretionist", az `értelem használatának' korát jelöli meg alsó korhatárul a bérmálás fölvételéhez. Halálveszélyben azonban a gyermekeket is meg kell bérmálni, akkor is, ha még nem jutottak el értelmük használatára. [135]
1308 Ha a bérmálást olykor a "keresztény nagykorúság szentségének" nevezik is, a hitbeli felnőttséget nem szabad azonosítani a természetes felnőttkorral. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a keresztségi kegyelem ingyenes és érdemeket megelőző kiválasztás kegyelme, mely nem igényli a "jóváhagyást" ahhoz, hogy hatékony legyen. Szent Tamás emlékeztet erre:
"A testi életkor nem mérvadó a lélek számára; ezért az ember már gyermekkorban elérheti a lelki tökéletességet, melyről a Bölcsesség könyve beszél: »A tisztes öregség nem a hosszú élet, és nem az évek számával mérik« (4,8). Ebből következik, hogy sokan gyermekkorukban küzdöttek bátran a vértanúságig a Szentlélektől kapott erővel Krisztusért." [136]
1309 Ezért a bérmálási előkészítésnek arra kell irányulnia, hogy a keresztényt Krisztussal szorosabb egységre, a Szentlélekkel -- működésével, ajándékaival és irányításával -- elevenebb kapcsolatra vezesse, hogy ezáltal a keresztény élet apostoli kötelezettségeit jobban vállalhassa. Ezért a bérmálási oktatásnak arra kell törekednie, hogy fölébressze a Jézus Krisztus Egyházához tartozás érzékét, mind az egyetemes Egyház, mind a plébániai közösség vonatkozásában. Ez utóbbinak különös felelőssége van a bérmálkozók fölkészítéséért. [137]
1310 A bérmálás fölvételéhez szükséges a kegyelem állapota. A gyónáshoz kell folyamodni, hogy a Szentlélek ajándékának fogadására a lélek megtisztuljon. Ezenkívül buzgó imádsággal kell készülni arra, hogy a Szentlélek erejét és kegyelmeit belső készséggel fogadják. [138]
1311 A bérmáláshoz -- miként a keresztséghez is -- a jelölteknek bérmaapától vagy bérmaanyától kell lelki segítséget kérniük. E két szentség egységének hangsúlyozására ajánlott, hogy a keresztszülő legyen a bérmaszülő is. [139]
1312 A bérmálás eredeti kiszolgáltatója a püspök. [140]
Keleten rendszerint a keresztelő pap az, aki rögtön, ugyanabban a szertartásban elvégzi a bérmálást. Ám ezt a pátriárka vagy püspök által megáldott szent krizmával teszi, és ez kifejezi az Egyház apostoli egységét, melynek kötelékeit a bérmálás szentsége megerősíti. Ugyanez történik a latin Egyházban felnőttek keresztelésekor, vagy amikor az Egyház teljes közösségébe visszafogadnak egy más keresztény közösségben megkereszteltet, aki még nincs érvényesen megbérmálva. [141]
1313 A latin szertartásban a bérmálás rendes kiszolgáltatója a püspök. [142] Jóllehet, ha szükséges, a püspök fölhatalmazást adhat papoknak bérmálásra, [143] neki magának kell bérmálnia, hogy feledésbe ne menjen, hogy éppen ennek érdekében vált ketté időben a bérmálás és a keresztelés. A püspökök az apostolok utódai, ők kapták meg az egyházi rend szentségének teljességét. Amikor ők bérmálnak, az jól kifejezi, hogy e szentség hatására a megbérmáltak szorosabban kötődnek az Egyház apostoli eredetéhez és azon küldetéséhez, hogy tanúskodjék Krisztusról.
1314 Ha egy keresztény halálveszélyben van, bármely pap megbérmálhatja. [144] Az Egyház ugyanis nem akarja, hogy egyetlen gyermeke, még a legkisebb is úgy távozzon ebből a világból, hogy a Szentlélek által a krisztusi nagykorúság ajándékával nem válik teljessé.
1315 "Amikor a Jeruzsálemben maradt apostolok meghallották, hogy Szamaria elfogadta Isten szavát, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Amikor megérkeztek, imádkoztak értük, hogy kapják meg a Szentlelket. Mert még egyikükre sem szállt le, hanem csak meg voltak keresztelve Urunk Jézus nevében. Akkor rájuk tették kezüket, és megkapták a Szentlelket." (ApCsel 8,14--17)
1316 A bérmálás tökéletesíti a keresztségi kegyelmet; szentség, melyet a Szentlélek azért ajándékoz, hogy mélyebben meggyökereztessen az istengyermekségben, erősebben beletestesítsen Krisztusba, erősebb kötelékkel kössön az Egyházhoz, szorosabban fűzzön az Egyház küldetéséhez, s támogasson abban, hogy a keresztény hitről tanúságot tegyünk szóval, melyet tettek követnek.
1317 A bérmálás -- mint a keresztség is -- a keresztény ember lelkébe lelki pecsétet, eltörölhetetlen jegyet nyom; emiatt az életben csak egyszer vehető fel.
1318 Keleten e szentséget közvetlenül a keresztség után szolgáltatják ki, és követi az Eucharisztiában való részesedés; ez a hagyomány a keresztény beavatás három szentségének egységét emeli ki. A latin egyházban e szentséget akkor szolgáltatják ki, amikor a bérmálandó eléri az értelem használatának korát, s kiszolgáltatása általában a püspöknek van fönntartva, annak jelzésére, hogy ez a szentség megerősíti az egyházi köteléket.
1319 A bérmálandónak, aki elérte az értelem használatának korát, meg kell vallania a hitet, a kegyelem állapotában kell lennie, akarnia kell a szentség fölvételét, és késznek kell lennie arra, hogy vállalja Krisztus tanítványának és tanújának feladatát az egyházi közösségben és a földi dolgok közepette.
1320 A bérmálás szertartásának lényege a szent krizmával való megkenés a megkeresztelt ember homlokán (Keleten más testrészein is), kézrátétel és e szavak kíséretében: "Vedd a Szentlélek ajándékának jelét" (a római szertartásban); "a Szentlélek ajándékának pecsétje" (a bizánci szertartásban).
1321 Amikor a bérmálás a keresztségtől függetlenül történik, e két szentség összetartozását többek között a keresztségi ígéretek megújítása is kifejezi. A szentmisében történő bérmálás a keresztény beavatás szentségeinek egységét emeli ki.
[1]
Vö. Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 65, 1.
[2]
Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 65, 3.
[3]
VI. Pál pápa: Divinae consortium naturae apostoli konstitúció: AAS 63 (1971), 657; vö. Ordo initiationis christianae adultorum. Praenotanda 1--2. (1972) 7.
[4]
Vö. Firenzei Zsinat: Decretum pro Armenis: DS 1314; CIC 204, 1. §; 849; CCEO 675. 1. §
[5]
Római Katekizmus 2, 2, 5. Kiad. P. Rodríguez (Vatikán--Pamplona, 1989.) 179.
[6]
Vö. Róm 6,3--4; Kol 2,12.
[7]
Szent Jusztinosz: Apologia 1, 61: CA 1, 168 (PG 6, 421).
[8]
Vö. Zsid 10,32.
[9]
Vö. 1Tesz 5,5.
[10]
Nazianzi Szent Gergely: Oratio 40, 3, 4: SC 358, 202--204 (PG 36, 361--364).
[11]
Húsvéti vigília: Benedictio aquae. Missale Romanum, 1970, 273.
[12]
Vö. Ter 1,2.
[13]
Húsvéti vigília: Benedictio aquae. Missale Romanum, 1970, 273.
[14]
Húsvéti vigília: Benedictio aquae. Missale Romanum, 1970, 273.
[15]
Húsvéti vigília: Benedictio aquae. Missale Romanum, 1970, 273.
[16]
Vö. Mt 3,13.
[17]
Vö. Mk 16,15--16.
[18]
Vö. Mt 3,15.
[19]
Vö. Fil 2,7.
[20]
Vö. Mt 3,16--17.
[21]
Vö. Mk 10,38; Lk 12,50.
[22]
Vö. Jn 19,34.
[23]
Vö. 1Jn 5,6--8.
[24]
Szent Ambrus: De sacramentis 2, 2, 6: CSEL 73, 27--28 (PL 16, 425--426)
[25]
Vö. ApCsel 2,41; 8,12--13; 10,48; 16,15.
[26]
Vö. Kol 2,12.
[27]
Vö. Gal 3,27.
[28]
Vö. 1Kor 6,11; 12,13.
[29]
Vö. 1Pt 1,23; Ef 5,26.
[30]
Szent Ágoston: In Iohannis evangelium tractatus 80, 3: CCL 36, 529 (PL 35, 1840).
[31]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 64.
[32]
II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 65; vö. 37--40.
[33]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 13; CIC 851, 865--866.
[34]
Vö. CIC 851, 868.
[35]
Vö. Róm 6,17.
[36]
Ordo baptismi parvulorum 62.
[37]
Vö. Gal 3,27.
[38]
Vö. Fil 2,15.
[39]
CIC 864; CCEO 679.
[40]
II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 14; vö. Ordo initiationis christianae adultorum. Praenotanda 19. (1972) 11; uaz De tempore catechumenatus eiusque ritibus 98.
[41]
II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 14.
[42]
II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 14; vö. CIC 206, 788.
[43]
Vö. Trienti Zsinat, 5. sessio: Decretum de peccato originali 4, DS 1514.
[44]
Vö. Kol 1,12--14.
[45]
Vö. CIC 867; CCEO 686, 1. §
[46]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció 48; CIC 764, 2. §; 1136.
[47]
Vö. ApCsel 16,15.33; 18,8; 1Kor 1,16.
[48]
Sacra Congregatio pro Doctrina Fidei: Pastoralis actio intsrukció 4: AAS 72 (1980), 1139.
[49]
Vö. Mk 16,16.
[50]
Vö. CIC 872--874.
[51]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 67.
[52]
Vö. CIC 861, 1. §; CCEO 677, 1. §
[53]
Vö. CIC 861, 2. §
[54]
Vö. 1Tim 2,4.
[55]
Vö. Mk 16,16.
[56]
Vö. Jn 3,5.
[57]
Vö. Mt 28,20; vö. Trienti Zsinat, 7. sessio: Decretum de sacramentis: Canones de sacramento Baptismi, 5: DS 1618; II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 5.
[58]
Vö. Mk 16,16.
[59]
II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 7.
[60]
Vö. ApCsel 2,38; Jn 3,5.
[61]
Vö. Firenzei Zsinat: Decretum pro Armenis: DS 1316.
[62]
Trienti Zsinat, 5. sessio: Decretum de peccato originali 5: DS 1515.
[63]
Vö. 2Kor 5,17.
[64]
Vö. Gal 4,5--7.
[65]
2Pt 1,4.
[66]
Vö. 1Kor 6,15; 12,27.
[67]
Vö. Róm 8,17.
[68]
Vö. 1Kor 6,19.
[69]
Vö. 1Kor 6,19.
[70]
Vö. 2Kor 5,15.
[71]
Vö. Ef 5,21; 1Kor 16,15--16.
[72]
Vö. Jn 13,12--15.
[73]
Vö. Zsid 13,17.
[74]
Vö. 1Tesz 5,12--13.
[75]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 37; CIC 208--223; CCEO 675, 2. §
[76]
II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11.
[77]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat, 7, 23.
[78]
II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio határozat, 3.
[79]
II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio határozat, 22.
[80]
Vö. Róm 8,29.
[81]
Vö. Trienti Zsinat, 7. sessio: Decretum de sacramentis: Canones de sacramentis in genere, 9: DS 1609; uaz. Canones de sacramento Baptismi, 6. kánon: DS 1619.
[82]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11.
[83]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 10.
[84]
Szent Ágoston: Epistula 98, 5: CSEL 34, 527 (PL 33, 362)
[85]
Vö. Ef 1,13--14; 2Kor 1,21--22.
[86]
Szent Ireneusz: Demonstratio predicationis apostolicae 3: SC 62,32.
[87]
Római kánon. Missale Romanum, 1970, 454.
[88]
Trienti Zsinat, 7. sessio: Decretum de sacramentis: Canones de sacramentis in genere, 9: DS 1609; uaz. Canones de sacramento Baptismi, 11. kánon: DS 1624.
[89]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 16.
[90]
Vö. Ordo confirmationis. Praenotanda 1 (1973) 16.
[91]
II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11; vö. Ordo confirmationis. Praenotanda 2 (1973) 16.
[92]
Vö. Iz 11,2.
[93]
Vö. Lk 4,16--22; Iz 61,1.
[94]
Vö. Mt 3,13--17; Jn 1,33--34.
[95]
Vö. Ez 36,25--27; Jo 3,1--2.
[96]
Vö. Lk 12,12; Jn 3,5--8; 7,37--39; 16,7--15; ApCsel 1,8.
[97]
Vö. Jn 20,22.
[98]
Vö. ApCsel 2,1--4.
[99]
Vö. ApCsel 2,17--18.
[100]
Vö. ApCsel 2,38.
[101]
Vö. ApCsel 8,15--17; 19,5--6.
[102]
Vö. Zsid 6,2.
[103]
VI. Pál pápa: Divinae consortium naturae apostoli konstitúció: AAS 63 (1971), 659.
[104]
Karthagói Szent Ciprián: Epistula 73, 21: CSEL 3/2, 795 (PL 3, 1169).
[105]
Vö. CCEO 695, 1. §; 969, 1. §
[106]
Vö. Római Szent Hippolütosz: Traditio apostolica 21. Kiad. B. Botte (Münster, in W. 1989) 50, 52.
[107]
Vö. MTörv 11,14.
[108]
Vö. Zsolt 23,5; 104,15
[109]
Vö. Iz 1,6; Lk 10,34.
[110]
Vö. 2Kor 2,15.
[111]
Vö. Ter 38,18; Én 8,6.
[112]
Vö. Ter 41,42.
[113]
Vö. MTörv 32,34.
[114]
Vö. 1Kir 21,8.
[115]
Vö. Jer 32,10.
[116]
Vö. Iz 29,11.
[117]
Vö. Jn 6,27.
[118]
Vö. Ef 1,13; 4,30.
[119]
Vö. Jel 7,2--3; 9,4; Ez 9,4--6.
[120]
Pontificale iuxta Ritum Eccclesiae Syroroum Occidentalium id est Antiochiae, Pars I, Versio latina (1941) 36--37.
[121]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció, 71.
[122]
Vö. CIC 866.
[123]
Ordo confirmationis, 25 (1973) 26.
[124]
VI. Pál pápa: Divinae consortium naturae apostoli konstitúció, AAS 63 (1971), 657.
[125]
Rituale per le Chiese orientali di rito bizantino in lingua graeca, Pars 1. (1954) 36.
[126]
Vö. Szent Hippolütosz: Traditio apostolica 21. Kiad. B. Botte (Münster, in W. 1989) 54.
[127]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11.
[128]
Vö. Firenzei Zsinat: Decretum pro Armenis: DS 1319; II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 11, 12.
[129]
Szent Ambrus: De mysteriis 7, 42: CSEL 73, 106 (PL 16, 402--403).
[130]
Vö. Trienti Zsinat, 7. sessio: Decretum de sacramentis: Canones de sacramentis in genere: 1: DS 1609.
[131]
Vö. Lk 24,48--49.
[132]
Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 72, 5 ad 2.
[133]
Vö. CIC 889, 1. §
[134]
CIC 890.
[135]
CIC 891; 883, 3.
[136]
Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae III, 72, 8 ad 2.
[137]
Vö. Ordo confirmationis. Praenotanda 1 (1973) 16.
[138]
Vö. ApCsel 1,14.
[139]
Ordo confirmationis. Praenotanda 5--6 (1973) 17; vö. CIC 893, 1--2. §
[140]
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen Gentium dogmatikus konstitúció, 26.
[141]
Vö. CIC 883, 2. §
[142]
Vö. CIC 882.
[143]
Vö. CIC 884, 2. §
[144]
Vö. CIC 883, 3. §
Módosítva: 2006. 06. 22.